
Az utóbbi hónapokban nyolc amerikai állampolgár is „gyanús körülmények” között hunyt el Kolumbiában, miután az első randevújukon bedrogozta a partnere. Bár a hatóságok már több mint tíz éve figyelmeztetnek a problémára, még mindig sokan belesétálnak a csapdába. Most egy férfi mesélte el, hogyan rabolta ki egy nő Medellínben.

Az online térben is zajlik az izraeli-palesztin háború, és ott sem a legtisztább eszközökkel: a felek a mesterséges intelligenciát és a deepfake technológiát is felhasználva próbálják megzavarni az embereket, de előfordult az is, hogy a Google Mapsen Izraelt gyalázó szövegek szerepeltek a városnevek helyén.

Az ember hihetetlen magasságokat és mélységeket tud megjárni, hogy elkészítse az önértékeléséhez pozitívan hozzájáruló fotóját. Az általunk megkérdezett szakpszichológus szerint ezek a szelfik ugyan önbecsapásnak tűnhetnek, ám végső soron hasznosan szolgálhatják azt a célt, amiért elkészültek.

A mesterséges intelligencia által megalkotott, 11 tagú Eternity popcsapat egyre népszerűbb Dél-Koreában, egyik tagjuk ráadásul még híradósként is vállal némi mellékmunkát, nemrég a CNN-nek adott interjút. A virtuális énekesekből álló formációk régóta jelen vannak az országban, a fejlesztők pedig már a showbizniszen kívül eső munkakörökre is befogják a klónokat.

Dr. Makara Mihály belgyógyász, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főorvosa 2017 óta foglalkozik a negatív gyermekkori élmények és hatásaik tudományos igényű vizsgálatával, valamint egy nemrég alapított egyesülettel is próbál tenni a gyermekek egészséges lelkivilágáért.

Eddig még soha nem fordult elő az Egyesült Államokban, hogy kormányzati figyelmeztetést adjanak ki egy kábítószer miatt. Még a nagy fentanilkrízis sem váltott ki olyan reakciót, mint az opioidhoz kevert, sokak által zombidrognak nevezett xilazinos verzió. A helyzet rendezése azért is égetően fontos, mert az ország története legsúlyosabb kábítószer-túladagolási válságát éli át.

Filmes marketinghúzásnak indult, világméretű mozgalom lett a Free the Nipple-ből. A női mellbimbók egyenjogúságáért küzdők épp ott találkoztak a legnagyobb akadállyal, ahol a legtöbb embert tudnák elérni: a közösségi médiában. Úgy tűnik, a világ egyelőre csak a férfiak fedetlen bimbóira van felkészülve.

A nagy Pornhub-botrány még inkább rávilágított: alapvető változásokra van szükség a pornóiparban, noha az iparágban már évtizedek óta próbálkoznak, hogy mind a készítők, mind a szereplők, mind a fogyasztók etikusabb módon dolgozzanak. Mára szinte mindenki irányt váltott, melynek következtében az emberek több pornót néznek, mint valaha.

A mesterséges intelligencia által kreált művészutódok jelenléte már nem meglepő, ám a digitális klónokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiánya miatt ez jelenleg közel áll a szabad rabláshoz. Mit tud tenni egy színész, hogy örökké önmaga maradhasson? Röviden: nem sokat, legalábbis egyelőre.