Szórakozás

Yo, wassap, itt a demokrata elnökjelölti gyűlés! – megérkeztünk az influenszer politikai kampányok korába?

Kevin Dietsch / Getty Images
Kevin Dietsch / Getty Images
Akad olyan influenszer, aki már 19 éves kora óta Kamala Harris sikereiért dolgozik, de a demokrata elnökjelölt nagy elérésű TikTok-fiókját is 25 év alatti fiatalok kezelik. A fiatal tartalomgyártók kezdik teljesen belakni a kampányt – a demokraták jelöltállító gyűléséről már tudósíthattak is –, ráadásul a kétszáz meghívott végig kiemelt bánásmódban részesült, szemben az eseményre akkreditált újságírókkal. Egy újabb kampányfogást látunk, vagy megérkeztünk az influenszer politikai kampányok korába?

Egyelőre nem tudni, hogy mennyi tudatosság, előre tervezés állhat a mögött, hogy Kamala Harris és a bratsummer mém rátenyereltek az internetre. Nincs perdöntő bizonyíték, hogy a Brat albumot kiadó Charli XCX és a demokrata elnökjelölt kampánycsapata tudatosan összedolgozott volna, az viszont már nagyjából látható, hogy Harrisék képesek terelgetni, irányba tenni a Z generációs influenszereket, akik közül sokan az elnöki kampányban is aktív szerepet vállalnak – a demokraták legutóbbi jelöltállító gyűlésén kis túlzással az újságírók szerepét is átvették. Egyesek szerint narratíva-, mások szerint nemzedékváltás történik, Harris csapata mindenesetre nemcsak teret enged az új hírnököknek, hanem segíti is őket – a régiek kárára. Hogyan figyelnek a kampányban a demokraták az influenszerekre az újságírók helyett?

19 évesen a kampánycsapatban

Kamala Harris megörökölte Joe Biden kampánycsapatának nagy részét, az új demokrata elnökjelöltnek viszont több apró változtatást is végre kellett hajtania, hogy a főleg fiatalokra optimalizált kampány elemei végre működőképesek legyenek. Az egyik ilyen elmozdulás a posztok, bejegyzések számának növelése volt. Harris az első 20 napban kétszer annyi bejegyzést tett közzé a közösségi médiában, mint Joe Biden az induláskor. A leköszönő elnök TikTok-fiókja összességében 335-ször publikált bejegyzést február 11. és július 19. között, így összesen 174 millió megtekintést ért el, ami körülbelül félmilliós átlagnak felel meg posztonként. Miután Biden július 21-én kiszállt a versenyből, Harris kampányfiókja 65-ször posztolt, és összesen 385 millió megtekintésig jutottak, ami átlagosan 6 millió megtekintést jelent bejegyzésenként, azaz 12-szer többet, mint Biden esetében.

A posztok számának növelésén túl az is sokat számított, hogy a fiatalok nemcsak a megosztásokkal, de csapattagokként is segítették a demokrata jelöltet. Kamala Harris már a 2020-as kampányában együtt dolgozott szemtelenül fiatal munkatársakkal, ilyen például Deja Foxx, aki 19 évesen vett részt a jelölt visszalépésével végződő kampányban. De Harrisék kampánycsapatában nem ő volt az egyetlen 20 éven aluli, ami az influenszer szerint tükrözi

 a fiatalok hatalmát, nemcsak a szavazásnál, hanem a narratíva meghatározásában is

mondta Foxx a CNN-nek. Az aktivista már tapasztaltnak számít, hiszen legalább 16 éves kora óta politizál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Deja Foxx (@dejafoxx) által megosztott bejegyzés

Célzott hirdetések helyett célzott tartalmak

A Kamala Harris tiktokos kampányoldalát a 24 éves Parker Butler és a 25 éves Lauren Kapp vezeti, akik egy ötfős, Z generációs csapattal gyártják a tartalmakat. Az alapokra kiképezték őket, de azután tulajdonképpen szabad kezet kaptak az online tartalmak gyártására. Más platformra mások gyártanak tartalmat, és minden egységnek külön vezetője van, akik az adott felület formátumaihoz, trendjeihez igazodnak.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik