Kultúra
Az új James Bond-film központi kérdése meglepő módon nem a világ (de legalábbis Nagy-Britannia) megmentése. Hanem az idő maga.
2012. 10. 26. 18:00
Szombaton veszi át a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést Lady Valerie Solti.
2012. 10. 26. 16:40
A jövőben a Magyar Média Mecenatúra pályázatain induló filmesek a Sanoma Digital Media tévécsatornáihoz - a Story 5-höz és a Story 4-hez - is fordulhatnak, hogy mutassák be elkészült alkotásaikat.
Játékkép-képjáték címmel szervezett tudományos konferenciát a Hetedhét Játékmúzeum Moskovszky Éva és Réber László emlékére.
2012. 10. 26. 15:43
A Forte társulat Elveszett férfiak tart ősbemutatót Szegeden, a Reök palotában október 29-én, hétfőn, 19 órától. Táncolják: Horváth Csaba,a társulat művészeti vezetője és Krisztik Csaba.
2012. 10. 26. 11:45
123 éve született Fedák Sári, az egyik legismertebb magyar színművésznő. Molnár Ferenc második felesége éppúgy agitált a Tanácsköztársaság, mint később a nácik mellett. Az ultisok a sokadik kontrát nevezik Fedák Sárinak.
A Magyar Állami Népi együttes különleges produkcióval mutatkozik be a a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
2012. 10. 26. 09:02
A több mint százéves Szépművészeti valaha volt legfontosabb tárlatának nevezte a posztimpresszionista alkotó magyarországi kiállítását a múzeum főigazgatója.
2012. 10. 25. 18:37
A tavaly elhunyt brit énekesnő életét feldolgozó színdarabot mutatnak be jövő év januárjában a koppenhágai Dán Királyi Színházban.
2012. 10. 25. 16:56
Indulat, erőszak, mozgalom, mozgósítás, megaláztatás és elnyomás. Lázadjunk-e, és hogyan? A Gyújtópont sorozatban jelentős színházi alkotások feszegetik ez(eke)t a témá(ka)t, mindegyik másképpen, de ugyanolyan elkötelezettséggel.
A győri csodák palotája is készül a Halloweenre, október 27-én több ingyenes kiegészítő program is várja a Mobilis felfedezőit.
Epikus, sanzonos hangvételű dalok, expresszív zenei világ. Vasárnap Győrben koncertezik a Quimby.
A Grammy-díjas szaxofonos-zeneszerző Joe Lovano és a kétszeres Grammy-jelölt trombitás Dave Douglas együtt lép fel Budapesten.
A svéd színésznő, Ingmar Bergman egyik kedvelt művésze, 89 évesen halt meg. A halálhírt a család közölte a svéd közszolgálati rádióval.
2012. 10. 24. 15:13
Jurij Ljubimov hamarosan folytatja munkáját.
2012. 10. 24. 05:34
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Csökkentek az adományok, mégis nyereséges volt 2025-ben a Fidesz
- 06:54 Seprűnyéllel, fakanállal verte a gondozott gyerekeket a tatabányai nevelőszülő
- 06:30 Bírósági tárgyalás közben szülte meg gyerekét egy nő New Yorkban
- 06:28 Galla Miklós üzent a 73. születésnapján: Nem így képzeltem... Rettenetes állapotban vagyok
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
- 06:20 Pósfai Gábor és Vitézy Dávid külön egyeztetést tartott a közelgő BL-döntőről
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 04:35 Guardiolának még van egy év a szerződéséből, mégis elhagyja a Cityt
- 03:33 Neymar előre lelőtte a poént a brazil vb-kerethirdetés előtt
- 23:24 Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal
- 06:00 Különleges videó készült a rétisas fiókák gyűrűzéséről
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
