Kultúra
Életének 62. évében, szerda reggel gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Antall István, a közrádió munkatársa.
A Vígszínház Julius Caesar című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért ítélték oda a színésznek a Gábor Miklós-díjat.
2015. 04. 08. 12:15
Az erőt adó értékektől indulva, a süketen és vakon tűrt nyomoron át jutunk el a hiába emelt falakig. A végére csak kérdések maradnak.
2015. 04. 08. 10:16
Egy nemzetközi hatású vélemény következtében.
2015. 04. 07. 18:38
Derek Smith, a BBC producere 87 éves korában hunyt el.
Betiltotta a szelfizést a vörös szőnyegen Thierry Frémaux, a cannes-i fesztivál igazgatója, mert az "elképesztő rendetlenséget" okoz a díszbemutatók alkalmával.
A Twin Peaks atyja nem vesz részt a kultuszsorozat újraélesztésében. A csatorna azért még reménykedik.
2015. 04. 06. 07:14
Az alkoholos parfüm a lány szemébe csurgott, és rettenetesen marni kezdte. A kis hölgy görcsös zokogásban tört ki, míg a vendéglátók próbálták tiszta vízzel kimosni vörös és bedagadt szemét. Lackfi János a húsvéti Matiné.
A Nobel-díjas írót a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozatával tüntették ki.
Már javában tartanak egy nagy mozifilm előkészületei, amely az 1956-os magyar eseményeket dolgozza fel. Az angol stáb Andy Vajna segítségére is számít.
2015. 04. 02. 11:03
Elhunyt Gene Saks amerikai színész, három Tony-díjas színpadi és filmrendező, akinek nevéhez olyan kultikussá vált vígjátékok fűződnek, mint a Mezítláb a parkban vagy a Furcsa pár.
- 14:15 Hadházy Ákos a rendőrségen tanúskodott a Mészáros cége által megvalósított Debrecen környéki vasútépítések ügyében
- 14:11 Lefejezéssel fenyegette a rendőröket, és azok családtagjait egy férfi Kaposváron
- 14:05 Bárándy Péter váltja Semjén Zsoltot a vadászati védegylet élén
- 14:02 Megszünteti egy termékkategória árusítását az Aldi
- 14:01 Puzsér Róberték közzétették az elszámolást a Rendszerbontó Nagykoncertről
- 13:59 Trumpék eredetileg a 2024-ben és 2025-ben is Budapesten járt Ahmadinezsádot szerették volna Irán új vezetőjének
- 13:50 Pintér Bence: Megszűnik a győri fideszes média
- 13:38 Kanapéra ültette, fegyverrel fenyegette az elrabolt fiatalokat, akik később órákon át kiabáltak segítségért az ablakon
- 13:19 Ausztria magára hagyta Magyarországot az azbesztszennyezéssel
- 13:13 Nagy Ervin búcsúja Scherer Pétertől: Talán majd pár év múlva felfogom, hogy nem vagy többé
- 13:07 Hihetetlen fordulat a lakáspiacon: nagyon megdrágultak a budapesti használt panelek az Otthon Start Program miatt
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak,
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött pozíciójáról
- 12:54 Két hónapig kórházban tartották az újszülött kislányt, mert „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a gyámhatóság
- 12:31 Elárverezik a 2023-ban bajnok Ordabaszit
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
