Kultúra

Barátnőjét gyászolja Eszenyi Enikő

Pap Vera, Eszenyi Enikő (Pap Vera, Eszenyi Enikő)
Pap Vera, Eszenyi Enikő (Pap Vera, Eszenyi Enikő)

„Lehetett volna bohóc vagy artista is” – emlékezett Pap Verára a Vígszínház igazgatója.

Pótolhatatlan veszteség Pap Vera halála az egész magyar színházi élet, de különösen a Vígszínház számára, ahol már főiskolás korában játszott – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója az MTI-nek, a csütörtökön elhunyt színésznőre emlékezve.

Pap Verát már harmadéves színművészetisként főszerepre hívta Várkonyi Zoltán a Vígbe, az Üvegcipő főszerepére, diploma után, 1979-ben a színházhoz szerződött és azóta megszakítás nélkül a társulat tagja volt. Eredeti humorához és drámai erejéhez olyan különleges mozgáskultúra párosult, ami színésznőknél ritkaság: „Vera lehetett volna bohóc és artista is, bármit meg tudott csinálni” – mondta Eszenyi. Az igazgató hozzátette: Pap Vera volt az egyik legfontosabb ember az életében. „Nagyon jó barátnőm volt, sok időt töltöttünk együtt színpadon és színpadon kívül is” – emlékezett.

 Pap Vera és Eszenyi Enikő a Vígszínház évadzáróján 2009-ben. Fotó: MTI

Eszenyi az első rendezésének női főszerepére is Pap Verát kérte fel. Büchner Leonce és Lénájában kellett Lénát játszania, de úgy érezte, 37 évesen már nem elég fiatal a szerephez. „Dehogynem – mondtam. Ott is két és fél méter magasról ugrott le Kaszás Attila karjaiba” – idézte fel az igazgató.

Eszenyi Enikő rendezte Pap Vera egyik utolsó nagy szerepét is. „Az egyik legcsodálatosabb alakítását az Augusztus Oklahomában című darabban nyújtotta” – idézte fel, hozzátéve, hogy az utóbbi időben ezt a szerepet már nem tudta játszani a betegsége miatt. „De továbbra is együtt játszottunk a Mikvében” – mondta.

Pap Vera betegsége alatt is megszakítás nélkül játszott, utoljára február 8-án állt színpadra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik