Nagyvilág
Élő
Újabb menekülttábort ért támadás a Gázai övezetben – jelentette a katari hátterű Al Jazeera nemzetközi hírcsatorna.
2023. 11. 05. 15:18
Élő
A Palesztin Nemzeti Hatóság a palesztin államiság átfogó rendezésével kész felelősséget vállalni a Gázai övezetért, mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszternek vasárnapi tárgyalásukon Rámalláhban.
Élő
Október 7-e óta legalább 9770 palesztin halt meg a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban.
2023. 11. 05. 14:22
Élő
Hétfőtől 3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében – közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke.
2023. 11. 05. 13:20
Élő
A Gázai övezet elleni nukleáris csapás lehetőségéről beszélt egy rádióinterjúban Amiháj Elijáhu izraeli miniszter, amitől vasárnap Benjámin Netanjahu kormányfő és Joáv Galant védelmi miniszter is elhatárolódott.
Élő
A 15 éves Adam Kadirov nevét bő egy hónappal ezelőtt ismerte meg a világ, amikor nyilvánosságra került egy felvétel, melyen a csecsen vezér fia egy hivatali helyiségben üti-veri a Korán egy példányának elégetésével vádolt férfit, Nyikita Zsuravelt.
2023. 11. 05. 12:36
Élő
Az orosz haditengerészet egyik új hajóját sikerült megsemmisítenie Ukrajnának rakétatámadással az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten – közölte vasárnap a Telegramon Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka.
2023. 11. 05. 12:24
Élő
Egyiptom szombat óta felfüggesztette a gázai sérültek és a külföldi útlevéllel a Gázai övezetben tartózkodók evakuálását a rafahi határátkelőn, jelentette vasárnap a Reuters hírügynökség egy egyiptomi biztonsági szolgálattól és egy orvosi forrástól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Élő
Antony Blinken amerikai külügyminiszter a ciszjordániai Rámalláhban találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel vasárnap.
Élő
Oroszország sikeres próbaindítást hajtott végre tengeralattjáróról a nukleáris robbanófejek célba juttatására alkalmas Bulava ballisztikus rakétával
2023. 11. 05. 09:50
Élő
Ukrajna elnöke elismerte, hogy a világ jelenleg a gázai, illetve közel-keleti történésekre figylenek, és kevesebb figyelem hárul az ukrajnai háborúra, azt ugyanakkor tagadta Volodomir Zelenszkij, hogy elérték volna a holtpontot az ukrajnai események – még úgy is, hogy az ország legfelsőbb katonai tábornoka a közelmúltban így értékelte a helyzetet.
2023. 11. 05. 09:18
Élő
Nagyszabású tüntetést tartottak Palesztina mellett több ezer ember részvételével szombaton Londonban a Trafalgar Square-en.
2023. 11. 05. 07:31
Élő
Az izraeli hadsereg vasárnapra időkeretet szabott meg a Gázai övezetben élő civileknek a tengerparti régió déli részére való meneküléshez, az izraeli erők helyi idő szerint 10 és 14 óra között (közép-európai idő szerint 9 és 13 óra között) engedélyeznék a forgalmat egy kijelölt útvonalon – írta az X-re keresztelt Twitteren az izraeli hadsereg szóvivője, aki egyúttal nyomatékosan megkért minden érintettet, hogy a saját biztonságuk érdekében használják ki az alkalmat és induljanak dél felé.
2023. 11. 05. 07:02
Élő
A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szerint több mint 30 ember halt meg a Gáza középső részén fekvő Maghazi menekülttábor elleni izraeli bombázásban szombaton késő este – írja az Agence France-Presse hírügynökség információi alapján a Guardian.
2023. 11. 05. 06:34
Élő
Hamenei ajatolláhhal, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével tárgyalt Iszmail Haníje, a Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetője Teheránban az elmúlt napokban – közölte szombaton a Hamász egyik vezetője a libanoni al-Majadín televízióban.
2023. 11. 04. 21:15
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 14:39 Ha a Mol sokáig habozik, Szerbia készen áll átvenni az oroszoktól a NIS tulajdonrészeit
- 14:32 Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet
- 14:24 Több tízmilliós bírsággal sújtotta Mészáros Lőrinc cégét az energiahivatal
- 14:23 43 éves játékost is visz magával a focivébére 1998 után visszatérő válogatott
- 14:22 61 évesen negyedszer is megházasodott Diana hercegné öccse
- 14:13 „A megvalósítás azonban jogosan vet fel kérdéseket” – volt MTA-elnök Krausz Ferenc 261 milliárddal támogatott alapítványa ügyében
- 13:59 John Travolta végre elmagyarázta, mi áll a nagy stílusváltása mögött
- 13:56 Orbán Krisztián: Nem lehet példa a fiatalok előtt, hogy a gazemberség kifizetődő és megúszható
- 13:11 Elbukott vb-selejtező: Chema Rodríguez egy pillanatig sem gondolt a lemondásra, mert hisz a projektben
- 13:11 Meghan Markle esküvői fotókkal nosztalgiázott a házassági évfordulóján
- 13:08 Tovább csökkent a magyar aranytartalék értéke
- 13:05 Sokkoló adatokkal igazolta a PSZ-elnök, hogy katasztrofális állapotban van a közoktatás
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
