Nagyvilág
Hivatalosan is megerősítette a brit kormányfő, hogy Nagy-Britannia nem fogja befizetni az Európai Unió költségvetésébe a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos összeget.
2014. 10. 27. 20:07
Több mint ezer nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a második világháború végétől egészen a 90-es évekig. Sok kettős ügynök is volt közöttük.
2014. 10. 27. 19:25
Kilenc golyót lőtt ki a gyerekre, aki a saját házában, a nappali padlóján halt meg. Mindezt azért, mert kinevetette gyilkosát.
2014. 10. 27. 19:00
Egymásnak küldözgették a mobilokon talált meztelen képeket, „játékként” jellemezve a gyakorlatot, ami elterjedtnek számít a kaliforniai rendőrök között.
Bejárták a világsajtót a magyarországi tüntetésről szóló hírek, illetve képek.
2014. 10. 27. 15:57
A 26 éves fiatal annyira nem volt magánál, hogy véletlenül rossz lakásba ment be, majd ledőlt aludni. Aki mellé befeküdt pedig azt hitte, a felesége érkezett meg.
Elhagyhatták hétfőn a madridi klinikát azok, akiket 21 nappal ezelőtt zártak karanténba, mert kapcsolatba kerültek a fertőzött ápolónővel.
Bizonyára sokan vágynak most a hidegből jóval kellemesebb klímájú Madeira szigetére. Talán kevésbé rázós megérkezéssel.
Pillanatok alatt többen is ráugrottak a „buzizó” férfire, aki nekiesett egy rózsaszín inget viselő utasra a dallasi repülőtéren.
2014. 10. 27. 12:06
A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet fogságából kiszabadult túszok súlyos pszichológiai zavarokkal küzdenek, a nigériai hatóságoktól pedig nem kapnak segítséget.
A polgármester is támogatja az ötletet, hogy saját buszvonalra száműzzék a cigány utasokat.
2014. 10. 27. 10:26
Az illetékes dél-koreai ügyészek halálbüntetést kértek hétfőn annak a dél-koreai kompnak a kapitányára, amelynek áprilisi szerencsétlenségében több mint 300-an meghaltak.
Izraelben kettőre nőtt a múlt szerdai jeruzsálemi gázolásos merénylet áldozatainak száma, miután vasárnap belehalt sérüléseibe egy huszonkét éves nő.
2014. 10. 27. 09:15
A minapi ottawai lövöldözés elkövetője közvetlenül a bűncselekmény előtt készítette a felvételt, és most már egyértelmű, hogy ideológiai és politikai indíttatásból cselekedett
Helyi idő szerint vasárnap este bejelentették, hogy meghalt a lövöldözés egyik súlyos sebesültje, egy 14 éves diáklány is.
Márkanévvé alakította a betegséget, de hiába.
A választások az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozták, várhatóan koalíciós ajánlatot tesz „riválisainak” a győztes.
Orbán volt minisztere – a kormányfő környezetéből először - vallott a két ország közti konfliktusról.
2014. 10. 27. 06:48
Büntetése három év felfüggesztett szabadságvesztés és majdnem ötven millió forintnyi bírság.
Petro Porosenko Blokkja már hétfőn koalíciós ajánlatot tehet három másik Európa-párti erőnek, amely az exit poll-adatok alapján bekerült az új törvényhozásba.
Ismét fiatalokat, összesen harminc kiskorút rabolt el a Boko Haram Nigéria északi részén, de sikerült őket kiűzni egy városból.
2014. 10. 26. 22:03
Az egyik első exit poll-felmérés eredménye szerint az ukrán elnök, Petro Porosenko Blokkja nyerte a vasárnap megrendezett előre hozott parlamenti választást Ukrajnában.
Már utasszállító repülőgépek megtámadására alkalmas fegyverzettel is rendelkezik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorista szervezet – véli a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND).
2014. 10. 26. 19:28
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Csökkentek az adományok, mégis nyereséges volt 2025-ben a Fidesz
- 06:54 Seprűnyéllel, fakanállal verte a gondozott gyerekeket a tatabányai nevelőszülő
- 06:30 Bírósági tárgyalás közben szülte meg gyerekét egy nő New Yorkban
- 06:28 Galla Miklós üzent a 73. születésnapján: Nem így képzeltem... Rettenetes állapotban vagyok
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
- 06:20 Pósfai Gábor és Vitézy Dávid külön egyeztetést tartott a közelgő BL-döntőről
- 06:00 Különleges videó készült a rétisas fiókák gyűrűzéséről
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 07:00 Pajorinvázió a kertben: nem minden lárva ellenség
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
