Nagyvilág

Arra ébredt, hogy egy részeg ismeretlen alszik békésen mellette

A 26 éves fiatal annyira nem volt magánál, hogy véletlenül rossz lakásba ment be, majd ledőlt aludni. Aki mellé befeküdt pedig azt hitte, a felesége érkezett meg.

Igazán kellemetlen meglepetésben lehetett része a connecticuti Clinton városában élő férfinak, amikor hajnali fél kettő után pár perccel arra kellett eszmélnie, miután megfordult az ágyában, hogy nem a neje, hanem egy 26 éves, számára teljesen vadidegen bújt be mellé. A WFSB beszámolója szerint a lakás tulajdonosa ekkor hiába próbálta kitessékelni a fiatal a hitvesi ágyból, így kénytelen volt a rendőrség segítségét kérni a férfi eltávolítására.

A 26 éves Tyler Sullivan még mindig az ágyban volt, amikor megérkeztek a rendőrök, akik megállapították, hogy „nagyon ittas állapotban” van, majd egy rendőrautóba tették, és börtönbe vitték. A férfi később a rendőröknek elmondta, hogy semmire sem emlékszik az esetből, de szerinte az történhetett, hogy a lakásra azt hitte, hogy édesanyja otthona, amelyik ugyanabban a lakóházban található.

Sullivan ellen birtokháborítás, és rendzavarás vádjával indítottak eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik