Nagyvilág
Nyilvánosságra hozta a Daily Mail című brit napilap honlapján annak az amerikai kommandósnak a kilétét, aki 2011. május 2-ára virradóra a pakisztáni Abbotábádban egy titkos akcióban végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjével.
2014. 11. 06. 11:43
Legkevesebb három ember életét vesztette, tizenöten pedig megsebesültek - jelentette csütörtökön az egyiptomi sajtó.
Ez az első megjelenése kontinensünkön ennek a vírustörzsnek.
2014. 11. 06. 09:56
Több tízezren vonultak utcára helyi idő szerint szerda este a mexikói fővárosban, felvilágosítást követelve az ország délnyugati részén szeptemberben elrabolt 43 diák sorsáról.
A földgáz-kereskedelemben érdekelt milliárdos Timcsenko tranzakcióit vizsgálják, többek közt azt is, hogy az orosz elnök vagyonát gyarapíthatta-e törvénytelen pénz.
2014. 11. 06. 07:40
Rendőrt kellett hívni egy olasz könyvelő idegösszeomlásához.
Több ezer dollárt is megadnak azért a vagyonos férfiak, hogy érintetlen lányokkal lehessenek.
2014. 11. 06. 07:09
Az ukrán Valeria Lukyanova kórházba került a támadás után.
2014. 11. 06. 06:37
A Mistral Air olasz légitársaság egyik utasszállító repülőgépének kényszerleszállást kellett végrehajtania Rómában.
A legmagasabb szintű készültséget és az iskolák bezárását rendelte el szerda este Rómában és a közép-olaszországi Lazio tartományban az olasz főváros prefektusa a várható viharok miatt.
Vita alakult ki a német és a török kormányzat között egy Németországban megjelent karikatúra miatt, amely Ankara szerint Recep Tayyip Erdogan államfőt gyalázza.
2014. 11. 05. 21:46
Az eddigi nem hivatalos adatok szerint két gyermek életét vesztette, további négy ember pedig megsebesült.
Az amerikai Forbes magazin közzétette a legbefolyásosabb vezetők listáját, amelyen meglepetések is vannak.
Egy hónapos kezelés után hazamehetett a kórházból szerdán Teresa Romero spanyol ápolónő, aki akkor fertőződött meg, miközben ellátott egy beteget.
„Putyin titkosügynökei" címmel közölt a TIME magazin riportot az oroszországi titkosszolgálatok európai működéséről.
2014. 11. 05. 17:00
Eddig is volt, de mostantól kötelező érvényűvé vált az egyházmegyéket és más egyházi hivatalokat vezető püspökök nyugdíjba vonulásának 75 éves korhatára a katolikus egyházban.
Elvágták volna a számára milliárdokat hozó korrupciós lehetőségtől, ezért mindent megtett azért, hogy ne rakják magasabb pozícióba.
A rendőrségnek, a hadseregnek és a hírszerzésnek az elkövetkező 12 hónapban fel kellene készülnie egy lehetséges terrorcselekményre.
Vojislav Seselj súlyos beteg, ezért a hágai Nemzetközi Törvényszék az ideiglenes szabadlábra helyezését kezdeményezte.
2014. 11. 05. 15:40
A magyar miniszterelnök és kormánya politikájáról, oroszbarát lépéseiről írtak több európai országban is.
2014. 11. 05. 15:37
Tíz éve még a brit elitegyetem legendás evezőscsapatának tagja volt a pszichopata bankár, aki két prostituáltat késelt halálra Hongkongban.
2014. 11. 05. 15:09
Meggyilkolt egy férfit, majd visszatért a helyszínre, és tudósított a bűncselekményről az őt alkalmazó lapnak egy indonéz újságíró. Őrizetbe vették.
- 09:15 Meghalt Láma Ole Nydahl, a tibeti buddhizmus egyik legismertebb mestere
- 09:10 Wolf Kati az anyaságról: Úgy érzem, nem igazán tudok a szó klasszikus értelmében „nevelni”
- 09:04 Orbán Anita lecseréli a varsói nagykövetet
- 08:49 Óriási ünneplést csaptak a csapattársak, amikor kiderült, hogy a Fehérvár korábbi játékosa is mehet a vb-re
- 08:44 A brit Házasság első látásra két szereplője is azt állítja, hogy megerőszakolta őket a műsorbeli férjük
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 08:27 Nyilvános a kegyelmi dosszié egyik fele – rendkívüli sajtótájékoztató
- 08:19 Tarr Zoltán menesztette az NKA kifizetéseit intéző igazgatót
- 08:00 Kvíz: mindent tudsz Guardiola manchesteri időszakáról?
- 07:45 Választási bírót vegzáltak közvetlenül a választás előtt, mert azt hitték, letölthette a Tisza-applikációt
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Pajorinvázió a kertben: nem minden lárva ellenség
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
