Nagyvilág

Kiengedték az Ebolából meggyógyult spanyol nőt

Egy hónapos kezelés után hazamehetett a kórházból szerdán Teresa Romero spanyol ápolónő, aki akkor fertőződött meg, miközben ellátott egy beteget.

A madridi III. Károly Klinikán távozása előtt sajtótájékoztatót tartottak, ezen a 44 éves asszony köszönetet mondott kollégáinak, akik szerinte “csodát” tettek, és ezért élhette túl a halálos kórt. “A világon nekünk van a legjobb egészségügyünk” – fogalmazott a dolgozókra utalva, de hangsúlyozta azt is, hogy szerinte “gyalázatos” volt, ahogy a politika kezelte ezt az egészségügyi krízishelyzetet Spanyolországban. (Eleinte őt hibáztatták, amiért megfertőződött, azt állítva, hogy megszegte az előírásokat, majd azt is mondták róla, hogy a tünetek jelentkezése után napokig járt közösségbe).

A sajtótájékoztatón többször is megtapsolták az ápolónőt, aki elérzékenyülve beszélt arról, hogy ha valamire jó volt a betegsége, az az, hogy az orvosok jobban megismerhették ezt a vírust, és hogy a vérével meg lehet gyógyítani más ebolás betegeket. Azt mondta, készen áll arra, hogy segítsen másokon. Orvosai szerint az asszony teljesen fel fog épülni, de ehhez még időre és pihenésre van szüksége.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A sajtótájékoztatón részt vett Javier Limón, az ápolónő férje, aki ismét felhívta a figyelmet arra, hogy szerintük feleslegesen altatták el a hatóságok a kutyájukat, mert féltek attól, hogy fertőző lehet. A házaspár most aláírást gyűjt, hogy a történtek miatt lemondassák posztjáról a madridi egészségügyi tanácsost. Ügyvédeikkel is konzultálnak, hogy milyen törvényes lépéseket tehetnek.

Teresa Romero volt az első, aki nem Nyugat-Afrikában, hanem Európában fertőződött meg a vírussal. Október 6-án vitték be a III. Károly Klinikára, ahol egyébként is dolgozik. Az első tünetek szeptember 29-én jelentkeztek nála. Előzőleg – augusztusban és szeptemberben – a madridi kórházban halt meg két spanyol misszionárius, aki Nyugat-Afrikában kapta el a betegséget. Az ápolónő úgy fertőződött meg, hogy védőruháját levéve véletlenül az arcához nyúlt a kesztyűjével.

Az eset miatt felállított vizsgálóbizottság súlyos szakmai hiányosságokat állapított meg: az ebolás betegek kezelésében közreműködő egészségügyi dolgozók nem voltak megfelelően felkészítve, és a védőfelszerelések sem voltak megfelelőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik