Nagyvilág
Még maga a jelölt sem, mert más, fontosabb dolga volt.
2015. 09. 14. 14:15
A terroristákat támogató országok azt kockáztatják, hogy a térségben piszkos atomfegyvert vessenek be – mondta az iráni atomenergiai szervezet vezetője.
A lengyel miniszterelnök szerint bármilyen veszély esetén ellenőrizni fogják a határaikat.
2015. 09. 14. 13:44
Hazánk kért, majd kapott. Takarókat, ágyneműt és sátrakat.
2015. 09. 14. 13:15
Katonákat vezényelnek a határhoz, visszaállítják az ideiglenes határellenőrzést is.
Ideiglenes jelleggel határellenőrzéseket vezetett be északi szomszédunk.
A tagországok politikai elitjének és polgárainak körében is növelni kell a menekültek iránti szimpátiát.
2015. 09. 14. 11:48
Franciaország 24 ezer menekült befogadását vállalta két éven belül.
2015. 09. 14. 11:44
A CSU vezetésében felvetették, hogy megszakítják a kapcsolatot Merkel pártjával, ha nem enyhítenek a menekültválság nyomásán – ezután döntöttek a határellenőrzés bevezetéséről. A Bild online kiadásában hétfőn megjelent összeállítás szerint szombat reggel a tartományi miniszterelnökök és a kancellári hivatal telefonkonferenciáján a tartományi vezetők leszögezték, hogy elérték lehetőségeik határát, több menedékkérő befogadására már nincs lehetőség. Szombaton [...]
A cseh határellenőrzés megerősítése reagálás a berlini bejelentésre, miszerint Németország ideiglenesen visszaállította az ellenőrzéseket az osztrák határon.
2015. 09. 14. 10:48
A brit miniszterelnök előre be nem jelentett látogatásra érkezett Libanonba, ahol várhatóan a szíriai menekültválságról tárgyal majd.
2015. 09. 14. 10:24
Az ok, hogy Berlin előző nap a menekültválság miatt ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést.
A magyarkanizsai pihenőhelyre csak éjfélig 4400 menedékkérő érkezett, akik továbbindultak Horgos felé. Vasárnap Magyarországra legalább 5809-en érkeztek.
Az áldozatok munkások voltak, akik teherautón utaztak egy építkezésre.
A merényletnek húsz halálos áldozata és több mint 120 sebesültje volt.
"Közös ábrahámi gyökereink mélyítsék köztünk a tiszteletet” – írta Haszan Róháni a ros hásáná alkalmából.
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 18:42 Orbán Anita a NATO-főtitkárral tárgyalt
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
- 18:35 Agyonnyomott egy teherautó egy férfit Kiskunlacházánál
- 18:26 Sulyok lemondatása, alkotmánymódosítás, igazságtétel: Milyen normákat teremt Magyar Péter?
- 18:23 Kollégiumot támadtak az ukránok Luhanszkban: 6 halott – Putyin megtorlást követel
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 17:55 „Chema nem volt velem korrekt” – Máthé Dominik nem érti, miért nem játszhatott a szerbek elleni vb-selejtezőkön
- 17:30 4 év alatt több mint 400 ukrán foglyot kínozhattak halálra orosz börtönökben
- 17:14 Mutatjuk, milyen idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
- 16:58 „A korcsolyázás sokkal többet adott, mint amit valaha is elképzeltem” - visszavonul az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Jászapáti Petra
- 16:48 Nem az 50 méter a lényeg – fontos félreértéseket tisztázott a szakember a fúrt kutakkal kapcsolatban
- 09:33 Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt
- 06:00 Kvíz: felismered a 2010-es évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 13:04 Rolleres baleset Óbudán: a zebrán elütött, válságos állapotban lévő idős férfi gyermeke szerint nem jók az apja esélyei
- 07:16 Kegyelmi ügy: a köztársasági elnök hivatala közzétette a nála lévő dokumentumokat
- 14:08 Kinevezték a Tisza-frakció sajtófőnökét
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 14:27 „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 16:44 Meghalt a NASCAR-legenda, aki egy hete még versenyt nyert
