Nagyvilág

Megnyitották, majd megint lezárták a határátkelőt az osztrákok

Egy nappal a magyar határőrizeti szigorítás előtt özönlenek a menekültek nyugat felé.

Hétfőn délelőtt feloldották a zárlatot a miklóshalmai (Nickelsdorf) határátkelőnél – tudósít az MTI. Az osztrák autópálya-üzemeltető reggel háromnegyed 9-kor zárta le az átkelőt, az érintett osztrák útszakaszon négy kilométeres torlódás alakult ki.

Miklóshalmánál még mindig özönlenek a menekültek Magyarországról. Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint vonatokkal és buszokkal is próbálják elszállítani őket, de alig tudják tartani az iramot. A menekültek az órákig tartó várakozás ellenére fegyelmezettek, de attól tartanak, hogy egy idő után gyalog vágnak neki az útnak.

Vasárnap óta Ausztria déli határszakasza felé is elkezdtek áramlani a menekültek, Rábakeresztúrnál hétfőn 4500-an érkeztek. A nap folyamán tízezer ember érkezését várják.

Hans Niessl burgenlandi tartományi vezető azt mondta: „az az érzése, hogy Magyarország azon fáradozik, hogy az országban lévő menekültek számát lenullázza”. Az osztrák katonák határ menti bevetését viszont már megkésettnek tartja.

14 óra előtt néhány perccel a Magyar Közút Zrt. arról adott tájékoztatást, hogy az osztrákok ismét lezárták az autópályát Hegyeshalomnál, a forgalmat a magyar rendőrség Rajka felé tereli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik