Belföld

OTP – a pénzmeghajtású rakéta

Szédületes profitjával könnyedén átvitte az elemzők által magasra tett lécet az OTP. Kamatmarzsain és leányvállalatain nyert a legtöbbet. A bankpapír ára meglódult, és a BUX-ot is újabb magasságokba repítette.

Már-már hagyomány, hogy gyorsjelentési szezonban a legnagyobb hazai bank túlteljesíti a vele szemben támasztott elemzői várakozásokat, a mostani számok azonban a legmerészebb prognózisokat is felülmúlták. Az elemzői konszenzus valahol 33-34 milliárd forintos nettó profit körül szóródott, ennél több mint 20 százalékkal lettek jobbak a tényszámok: a 41 milliárd forint feletti harmadik negyedéves és a 108 milliárd forint feletti kilenc havi nettó eredmény. (A jelentés részletes számadatairól itt olvashat.)







További akvizíciók
Jelenleg három országban, Horvátországban, Szerbiában és Romániában érdeklődik az OTP. Jövő héten a bank igazgatósága a szerb Jubankára és a horvát célpontra (hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a Nova Bankára) vonatkozó ajánlatot értékeli, ennek alapján születik döntés arról, hogy pályázik-e, és ha igen, milyen értéken. A román piacon a CEC privatizációjára vár az OTP.

Honnan a lendület?

A szédületes profitbővüléshez több tényező szerencsés együttállása kellett – mondták el a FigyelőNet által megkérdezett elemzők. Elsősorban az általánosan magas magyarországi kamatszint és a leányvállalatok átlagon felüli teljesítménye. A magas kamatszint elvben ugyan inkább kedvezőtlen lenne a bank számára, ugyanakkor nagyobb mozgásteret enged a hitelek és betétek árazásához, vagyis kevésbé látványos, ha például egy jegybanki kamatcsökkentés hatására gyorsabban árazódnak át a banki betétek, mint a hitelek. Ennek megfelelően a kamatbevételek jóval dinamikusabban gyarapodtak, mint a nem kamatjellegűek, miközben a költségszinten visszafogott emelkedés következett be.


Nagyon jól teljesített a konszolidációs kör is, a tőle megszokott módon mindenek előtt a Jelzálogbank. Kihelyezései ugyan az év eleji várakozásoktól kissé elmaradnak, de össszességében mintegy 9 milliárd forinttal járult hozzá a bank nettó profitjához.


A külföldi érdekeltségek közül a bolgár DSK Bank 8 milliárdos profithozadéka is rendkívül figyelemre méltó, jó hír a részvényeseknek: a legutóbbi akvizíció a jelek szerint már most sikerekkel kecsegtet. A bolgár banknál egyébként szintén a hitelezési tevékenység volt a húzóerő, bár ütemét a bolgár jegybank fékezni próbálja kamatpolitikájával. A tulajdonosok szempontjából egyébként az is örvendetes, hogy a lendületes kihelyezések dacára a hitelminőség nagyon jó, vagyis nincsenek olyan speciális kockázatok, amelyek rendkívüli céltartalékképzést indokolnának.







A menedzsment is jól jár
A kiemelkedő profitból minden részvényes jól jár, de legjobban mégis a menedzsment részvényportfóliója gyarapodhat. A 2000-2004-re vonatkozó vezetői opciós részvényvásárlási program részeként ugyanis a menedzsment évente maximum 219 ezer darab (azaz 2 millió 190 ezer darab újfajta, 100 forint névértékű) részvényt vásárolhat igen kedvező áron, a piaci árfolyam 50 százalékán. A program 84 embert érint, a bank igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, vezérigazgató-helyetteseket, központi és hálózati felső vezetőket, valamint a legeredményesebb öt leányvállalat első számú vezetőjét. Az opció lehívásához három fő célkitűzést fogalmaztak meg, amelyből legalább kettőnek teljesülnie kell: a bank adózott eredménye az adott évi KSH-infláció 1,3-szorosával vagy azt 5 százalékponttal meghaladó mértékben nőjön; az átlagos eszközarányos megtérülés (ROA) legalább 1,75 százalékos legyen; az átlagos saját tőke reál megtérülése (ROE) pedig legalább 16 százalékos.

Teljesült az éves terv


A gyorsjelentés publikálását kísérő szerdai sajtótájékoztatón Spéder Zoltán, alelnök-vezérigazgató helyettes hangsúlyozta: az éves terveket az OTP-nek már mostanra sikerült teljesítenie, így a bank részvényárfolyamának az utóbbi napokban tapasztalt emelkedése a fundamentális teljesítmény alapján logikus és megalapozott volt.

Spéder Zoltán elmondta: a banknak a legtöbb piaci szegmensben sikerült pozícióit megőriznie, illetve növelnie. Egyedül a lakás célú piaci részesedést illetően szenvedtek el kismértékű lemorzsolódást, ezt a deviza alapú lakáshitelek késői indulásával magyarázzák. Ezen a területen egyébként a bank még csak 2,7 százalékos piaci részesedést szerzett. Ez, úgymond, „nem méltó az OTP-hez”, ezért ezen a területen erősíteni kívánnak. A fogyasztási hitel és lekötött betét piacon azonban az OTP jelentősen tudta növelni piaci részesedését – tette hozzá Spéder Zoltán -, utóbbiban úgy, hogy a széles kamatmarzsokat meg tudták őrizni, vagyis nem kellett költséges betéti akciókkal megtartani az ügyfeleket.

A hitelállomány minőségéről szólva Spéder kiemelte: megtört az előző negyedévek trendje, és a jelzáloghitelek esetében csökkent a késedelmes fizetések száma. A lakossági hitelek mellett a nagy ügyfelek esetében is javult a portfólió, az alacsonyabb céltartalékállomány így szintén kedvezően hatott az eredményre.

Újabb csúcson a BUX

Ami a bank jövőbeli kilátásait illeti, Spéder Zoltán elmondta, hogy nem számolnak az eredménynövekedés jelentős lassulásával, de az utolsó negyévtől nem várható a mostanihoz hasonló profitrobbanás. A következő évben még kétszámjegyű maradhat a nyereség bővülési üteme, jóllehet a kamatmarzsok szűkülhetnek, viszont hosszabb távon mindenképpen jótékony hatása lesz a már kilátásba helyezett 1000-1500 fős csoportszintű leépítésnek (ennek nagy része Bulgáriában valósul meg).

A részvények árába mindazonáltal be kell, hogy épüljenek a mostani profiteredmények, erre ugyanis nem számított a piac. A jelentést követően egyből meglódult az OTP árfolyama, és döntő részben ennek volt köszönhető, hogy a tőzsdeindex már délelőtt átlépte a 14 ezer pontos határt. A bankpapír mintegy négy százalékot drágult, és árfolyama akár ötezer forint felett is stabilizálódhat – derül ki a legfrissebb elemzői kommentárokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik