Gazdaság

A STABILIZÁCIÓS GAZDASÁGPOLITIKA eredményeit és jövőjét is igyekszik óvni a pénzügyminiszter, aki újabb – tíz pontból álló – kiáltvánnyal fordult a nemzethez, ezúttal a privatizációs többletbevételek felhasználásának ügyében. Bokros Lajos hosszú szakmai fejtegetéssel próbálja megvédeni azt a Parlament által egyébként december második felében már jóváhagyott, általa optimálisnak tartott javaslatot, miszerint a szóban forgó pénzeket teljes [...]
1996. 01. 10. 00:00
Felszámolás helyett a két pénzintézet összevonásáról és konszolidálásáról döntöttek a tulajdonosok az Agrobank és a Mezőbank január 3-án megtartott rendkívüli közgyűlésén. A fúzió támogatására a kormány – egyszeri és utolsó segítségként – 9,3 milliárd forintos konszolidációs támogatást adott az egyesült banknak. A Mezőbanknak nyújtott segítséggel a bankkonszolidáció általános értelemben is befejeződött, s teljesen kizárt, hogy [...]
1996. 01. 10. 00:00
Magyarország a legkényelmesebb tranzitország lesz dél és észak, kelet és nyugat között. Az egyik irány Skandináviától az egykori jugoszláv államokon át Törökország felé vezet. A másik irány Németországon, Ausztrián, Románián és Törökországon át a közel-keleti irányba visz – valamennyi Magyarországon keresztül.
1996. 01. 10. 00:00
Az ipari termelői árindex 1995-ben és 1996-ban felfelé torzítja az ipar termelői áremelkedését. A Statisztikai Hivatal adatai alapján az ipari termelői árak növekedési üteme jelentősen felgyorsult: az 1994. évi 11,3 százalékról 28,6 százalékra emelkedett 1995 első tíz hónapjában. Ezen belül a belföldi árak növekedése 26,8 százalékos, az exportárak emelkedése pedig 34,3 százalékos volt. Az ipar [...]
1996. 01. 10. 00:00
Fennállásának öt éve alatt megkétszereződött az ügyszám a Versenyhivatalban. A számok ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a munka növekedését főként az elutasított kérelmek okozzák. A Versenyhivatal (VH) tavalyi éve az ügyszám minden eddiginél nagyobb növekedését hozta. Az 1994-es 119 után 1995-ben már 154 eljárást zártak le versenytanácsi határozattal. Tovább emelkedett a fogyasztók megtévesztése miatt hozott döntések [...]
1996. 01. 10. 00:00
Jócskán megugrott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határidős piacának forgalma az első néhány januári kereskedési napon, amikor is 1,3-1,7 milliárdos napi forgalom vált jellemzővé, a nyitott kötésállomány pedig a hatezres szint felé vett irányt. A Budapesti Árutőzsde (BÁT) devizapiaca ugyanekkor egyenesen szárnyakat kapott: a múlt szerdai 8,4 milliárd forintos napi forgalmi rekord igazán nem volt hosszú [...]
1996. 01. 10. 00:00
A kereskedelmi bankok “kitatarozására” irányuló állami konszolidációs lépések összességében pozitívnak ítélhetők, mivel megóvták a teljes csődtől a bankrendszert és ezen keresztül a gazdaságot – röviden így értékeli a hitel- és bankkonszolidációt az Állami Bankfelügyelet (Baf) éves jelentésében. A tavaly decemberben nyilvánosságra hozott néhány oldalas tanulmány szerint állami “mentőöv” nélkül már 1993-ban elfogyott volna a bankrendszer [...]
1996. 01. 10. 00:00
Vajon tanítható-e a biznisz, milyen új irányok tapasztalhatók a Magyarországi üzleti iskolák piacán? Többek között erről is beszélgettünk a Nemzetközi Menedzser Központ (IMC) három vezetőjével, Vecsenyi János dékánhelyettessel, Czobor Zsuzsával, a vezetőképző programok igazgatójával és Nemeslaki Andrással, az MBA-programok igazgatójával. Az alábbiakban az eszmecsere legfontosabb részeit adjuk közre. Az üzleti iskolák piacát nézve elmondható, hogy [...]
1996. 01. 10. 00:00
Adataink, szoftvereink elvesztésénél, megsérülésénél bosszantóbb és veszélyesebb dolog kevés adódik számítógép-alkalmazói életünkben, mégis ritkán gondolunk a megelőzésre. Pedig az adatállományok őrzésére, mentésére többféle kivehető, cserélhető háttértároló eszköz és a hozzájuk illeszthető szoftver közül választhatunk. Kezdetben vala a hajlékonylemez – a floppy – , mint a biztonsági adatállomány-másolatok készítésének egyetlen, mindenki számára rendelkezésre álló eszköze. Amíg [...]
1996. 01. 03. 00:00
Decemberben hatalmas vitát váltott ki a terven felül beérkezett privatizációs bevételek felhasználása. Összességében körülbelül 100 milliárd forint sorsáról folyik a vita. A privatizációs miniszter által bejelentett 453 milliárd forintnyi bevételből ugyanis 150 milliárd az 1995-ös, 100 milliárd forint pedig az 1996-os költségvetési törvény alapján a költségvetést illeti. A privatizációs szervezet fenntartása és egyéb költségei további [...]
1996. 01. 03. 00:00
“Nem tudom, és nem is akarom magam függetleníteni a szövetkezetben szerzett élményeimtől. Kormányhivatalnokként viszont az agrárgazdaság általános érdekeit kell szem előtt tartanom.” Többek között ezeket mondta Benedek Fülöp, aki az új év elejével Szerdahelyi Pétert váltotta fel a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkári székében. A 48 éves agrármérnök pályáját termelőszövetkezetben kezdte, majd csaknem másfél évtizedig [...]
1996. 01. 03. 00:00
A kormány karácsony előtti ülésének legfontosabb terméke, hogy eltörölte az addigi évi 800 dolláros lakossági valutakeretet. Január elsejétől utazásonként 1250 SDR-nek megfelelő valuta vásárolható forintért a pénzváltó helyeken. Igazolás nélkül 50 ezer forintig, igazolással efelett korlátlanul kivihető külföldi pénznem, emellett 200 ezer forintot is ki-be lehet hozni. A 161/1995. (XII. 26.) Kormányrendelet utazásonként 1250 SDR-ben [...]
1996. 01. 03. 00:00
Korántsem nyerte el a magyar bankárok tetszését a Világbank országtanulmányának bankrendszert boncolgató fejezete. A Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgatója, Erős János elsősorban a magyar bankok számítástechnikai színvonalára tett kritikai megjegyzésekkel nem értett egyet. Vitatta a pénzintézetek növekedésének visszafogására tett Világbanki javaslatot is, mondván, ha egy bank visszavonul egy területről, negyvenen lépnek a helyére. Azt is megjegyezte: [...]
1996. 01. 03. 00:00
A videomagnetofon ára 40-80 ezer forint Egyes adattárolók árában benne foglaltatik a vezérlőkártya is, más típusokhoz külön kell megvásárolni Eszköz Adattároló készülékek ára Vezérlő kártya ára Adathordozó költsége Vezérlőszoftver költsége A mentés ideje Merevlemez kb. 30 perc 840 megabájtos (IDE) 5×27 8 az árban az árban 1 gigabájtos (SCSI) 4×39 15-25 az árban 10 2 [...]
1996. 01. 03. 00:00
Január 1-jével eggyel csökkent a hazai pénzintézetek száma, vagy ha úgy tetszik, egy univerzális bank született. A Kereskedelmi Bank ugyanis magába olvasztotta az addig amúgy is száz-százalékos tulajdonában lévő Ibusz Bankot. Ezzel az immár Kereskedelmi és Hitelbank névre hallgató bank mérleg-főösszege alapján az OTP Bank után a második legnagyobb hazai pénzintézet lett, s személyében a [...]
1996. 01. 03. 00:00
A kiskereskedelem és vendéglátás első tíz havi forgalma 1995-ben megközelítette az 1900 milliárd forintot. Ez folyó áron 17 százalékkal több, összehasonlító áron pedig 7 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A forgalom csökkenése az év folyamán egyre nagyobb lett. Az első negyedévben 1 százalék, a másodikban 8 százalék, a harmadikban 9 százalék, októberben pedig [...]
1996. 01. 03. 00:00
Az óév utolsó napjaiban két kisbank jövőjét is rendkívüli közgyűlés volt hivatott eldönteni. Míg azonban az Iparbankház sorsa gyakorlatilag megpecsételődött, addig a Dunabank újabb haladékot kapott. Mégsem lenne meglepő, ha a két végeredmény hasonlítana egymáshoz. Korántsem volt meglepő az Iparbankház december 29-ei rendkívüli közgyűlésének az a döntése, hogy a bank fokozatosan megszünteti pénzintézeti tevékenységét, hiszen [...]
1996. 01. 03. 00:00
A fejlett nyugati piacgazdaságokban a gazdasági szereplők igénylik azt, hogy több forrásból kapjanak tájékoztatást a makrogazdasági helyzetről, a rövid, a közép-, sőt a hosszú távú gazdasági kilátásokról. E kereslet kielégítésére nagy számú állami intézmény, bank, értékpapír-kereskedő, tanácsadó cég, kutatóintézet stb. készít gazdasági helyzetelemzéseket, különböző időtávra szóló makrogazdasági prognózisokat. A tapasztalatok alapján a kormányzat és a [...]
1996. 01. 03. 00:00
Aki figyelemmel kívánja kísérni az internetes marketingmódszerek alakulását, annak ajánlunk egy angol nyelvű levelezési listát, amely elérhető az “internet-marketing@popco.com” címen. Az erre a címre küldött elektronikus levelet a listára feliratkozott minden érdeklődő megkapja. A listára való feliratkozáshoz azonban nem erre, hanem előbb az “im-sub@popco.com” címre küldjön levelet.
1996. 01. 03. 00:00
Németország első és ötödik legnagyobb energiatermelőés szolgáltató vállalata, a rajna-vesztfáliai RWE és a baden-württembergi ESV részvételével alkalomszerűen összeállt konzorcium örülhetett a legjobban, amikor az ÁPV Rt. kihirdette a villamosipari privatizáció eredményeit. A délnémetek már csak azért is elégedettek lehettek, mert szinte minden vágyuk teljesült: megnyerték az Elektromos Műveket, az Észak-Magyarországi Áramszolgáltatót és a Mátrai Erőművet, [...]
1996. 01. 03. 00:00
Három hónap híján három éve lehet határidős devizaügyleteket kötni Kelet-Közép-Európa első határidős tőzsdéjén, a Budapesti Árutőzsdén (BÁT). A kezdet óta folyamatosan és látványosan növekvő forgalom mára nemzetközi mércével mérhető likviditást és üzletmenetet eredményezett. A folyamatos forgalom- és likviditásbővülés újabb és újabb résztvevőket vonz a piacra, így biztosítva a tőzsdei alku során elérhető legversenyképesebb árakon történő [...]
1996. 01. 03. 00:00
A kormány karácsony előtti ülésének legfontosabb terméke, hogy eltörölte az addigi évi 800 dolláros lakossági valutakeretet. Január elsejétől utazásonként 1250 SDR-nek megfelelő valuta vásárolható forintért a pénzváltó helyeken. Igazolás nélkül 50 ezer forintig, igazolással efelett korlátlanul kivihető külföldi pénznem, emellett 200 ezer forintot is ki-be lehet hozni. A 161/1995. (XII. 26.) Kormányrendelet utazásonként 1250 SDR-ben [...]
1996. 01. 03. 00:00
A Központi Statisztikai Hivatal összefoglalót készített azokról a gazdasági és társadalmi folyamatokról, amelyek a magyarországi rendszerváltást kísérik. Az elemzések ugyan az 1995. március 12-i stabilizációs kormányintézkedésekig követik csak nyomon a történteket, ám ezekből is kibontakozik a rendszerváltás szinte minden ellentmondása. A hazai beruházások volumene 1994-ben 11 százalékkal kisebb volt, mint 1989-ben. A csökkenés 1990-91-ben volt [...]
1996. 01. 03. 00:00
Olvasói sztorik