A Manchester United öt pontra növelte előnyét az angol Premier League élén, miután 0-2-ről felállva nyert az Everton otthonában, miközben a Chelsea hazai pályán döntetlent játszott a Bolton ellen.
Szávay Ágnes két játszmában kikapott a hatodik helyen kiemelt argentin Gisela Dulkótól a Gaz de France Budapest Grand Prix elnevezésű salakpályás női WTA-tenisztorna elődöntőjében.
Az internet terjedésével egyre nagyobb teret hódít a vezeték nélküli hálózatok piaca, viszont a biztonsággal kapcsolatos kételyek szinte alig merülnek fel a felhasználókban, sem a hálózatot telepítőkben. Sebastian Schreiber, német legális hacker idén ismét ellátogatott hazánkba, és látványos akciójával erre a hiányosságra szerette volna felhívni a figyelmet.
A címvédő Miami a kiesés szélére sodródott, miközben az alapszakasz-győztes Dallas újabb pofont kapott a tengerentúli kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának legutóbbi játéknapján.
A Vancouver kétszeri hosszabbítás után győzte le az Anaheim együttesét, ezzel 1-1-re módosította a párharc állását az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásának második körében. A Buffalo 2-0-ra vezet a New York Rangers ellen.
A mindössze 19 esztendős Szávay Ágnes egyesbenis bejutott a legjobb négy közé a Gaz de France Budapest Grand Prix elnevezésű, 175 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A német lapok alaposan lehúzzák a keresztvizet a Werder Bremenről, amely csapnivaló játékkal 3-0-s vereséget szenvedett a spanyol Espanyoltól az UEFA Kupa elődöntőjének első összecsapásán.
Az Európai Bizottság számításai szerint a 2001 és 2010 közötti időszakban felére, évi 25 ezerre csökkenjen a halálos áldozatok száma az európai közutakon.
Egy új-zélandi cég különleges technológia segítségével nemsokára szén-monoxidból lesz képes bioüzemanyagot előállítani, egy amerikai vállalat pedig német kutatók segítségével olyan algatelepet hozott létre, amely a szén-dioxidot alakítja át biomasszává vagy etanollá.
Állatkínzás miatt feljelentést tett egy állatvédő szervezet Toepler Zoltán Álszent című kisjátékfilmjével kapcsolatban: mert a film egyik jelenetében vízbe fojtanak egy macskát.
A kormány által elfogadott nemzeti sportstratégiát benyújtják az Országgyűlésnek, amely várhatóan az év második felében fogadja el a sport helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről készült dokumentumot.
Raymond Domenech, a világbajnoki ezüstérmes francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az európai élklubokat tömörítő G14 nevű szervezet veszélyt jelent a labdarúgásra.
A budapesti gyógyfürdők és strandok meghosszabbított nyitva tartással, helyenként 200 forintos belépőjegy-drágulással várják a vendégeket. Jelenleg három budapesti fürdőben folynak felújítási munkálatok, ezek várhatóan jövő márciusban érnek véget.
Egy dühős AC Milan-szurkoló áruba bocsátotta egy internetes aukciós oldalon a csapat kapusát, a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén kétszer is bakizó brazil Didát.
Virtuális szórakoztatóközpontokról álmodnak a jövőt fürkésző technológiai tervezők. Kérdés az, hogy a megvalósított megoldások elterjednek-e, vagy szép lassan felváltja őket valami egészen más. Az AppleTV a nappalinkba helyezi az eddig számítógépen böngészett tartalmakat.