Június elején egy hegyomlás következtében betemetődött a kamcsatkai Gejzírek-völgyének egy része. A hegyomlás következtében számos gejzír működése leállt, valamint jelentősen megváltozott a völgy vízrajza és az ökoszisztémája.
Fellép a Sziget-fesztiválon Manu Chao – tudta meg a FigyelőNet. A Párizsban élő, egykori Mano Negra frontember fellépését megerősítette Gerendai Károly, aki hozzátette, még várnak egy hivatalos visszajelzést az ügyben.
Az oroszok ünnepeltek, az osztrákok szerint az üzleti szempontok döntöttek, Dél-Koreában pedig óriási volt az elkeseredés, miután a NOB szerdai ülésén Szocsinak ítélte oda a 2014-es téli olimpiai játékok megrendezését.
A legkorábban 2009-től vagy még később lehetne bevezetni az összevont ingatlan típusú adókat, a luxusadó értékhatára azonban már 2008-tól csökkenhetne - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
December 20-án mutatják be a magyar mozik a Macskafogó - A sátán macskája - című egész estés rajzfilmet; az alkotás szinte ugyanazzal az alkotógárdával készül, mint az első rész - mondta Salamon Eszter, a film egyik producere az MTI-nek szerdán.
Valentin-napra tervezik Sas Tamás rendező „9 és fél randi” című új filmjének bemutatóját, a romantikus komédia egy bestselleríró tíz nővel, tíz nap alatt folytatott kalandjairól szól – tájékoztatta a forgalmazó Budapest Film szerdán az MTI-t.
Csank János, a másodosztályú Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője nem ígér diadalmenetet, de mindenképpen a feljutás a célja. Eközben a Legfelősbb Bíróság megállapította, hogy jogellenesen nem kapott licencet a klub tavaly nyáron.
Német sajtóforrások szerint a Mercedes és a BMW – a piacon ádáz vetélytársak – arra készül, hogy közösen fejlesszenek ki egy kisautót, aminek oka elsősorban a költségmegosztás, azaz a pénzmegtakarítás lenne.
Nem villog a címvédő együttes az idei Copa Americán, egy játékos lőtte idáig mind a négy góljukat. A Real Madrid sztárja vitatható büntetővel a nyolc közé juttatta Dunga együttesét. Mexikónak egy gólnélküli döntetlen Chile ellen elég volt a csoportelsőséghez.
Az év első öt hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 3 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek összes árbevétele folyó áron 7 százalékkal emelkedett, miközben a szálláshely-szolgáltatás területén az áremelkedés ugyancsak 7 százalékos volt.
A nagysebességű vasúttársaságok a légitársaságok és az autók mellett versenyképes alternatívát szeretnének nyújtani, ezért létrehozták a Railteam Alliance szövetséget – írja a Világgazdaság.
A Pozsony és Kassa közötti autópálya már 2010-re elkészül – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök. Fico nem tartotta kizártnak, hogy a projekt megvalósításába a magántőkét is bevonják – írja a Napi Gazdaság.
Veszélyben a Föld (megint). Az átalakuló űr-robotlények halálos harcukat a planétánkon vívják. Egy középiskolás srácon múlik annak a kimenetele. Mozikban az esztendő leglátványosabb és leghangosabb filmje!
Az ország északkeleti részén néhány hónapja bukkant fel a Rolfautó, amelynél 95-165 ezer forintot kell befizetnünk, és cserében 30-40 ezret kaphatunk vissza – sőt, még a befizetett tízezreket is. Legalábbis ezt ígérik, de erre garanciát csak a szerződés jelent – írja az Index.hu.
Szocsi adhat otthont a 22. téli játékoknak 2014-ben – döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság guatemalai ülésén. Az orosz város az ausztriai Salzburg és a dél-koreai Pjongcsang előtt nyert a szavazáson.
Félidőhöz érkezett a gyorsaságimotoros-világbajnokság: a 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi a kilencedik futam után nyolc ponttal lemaradva a második az összetettben és minden reménye megvan arra, hogy a sportág első magyar vb-aranyérmese legyen.
Egy olasz autótól minimálisan azt várjuk el, hogy szép legyen. Közönséges külsejű autót miért venne bárki pont a Fiattól? Olyan autókat várunk tőlük, amelyekben nyoma van az élet örömeinek és szépségeinek.
Az unió halad a korral, a most indított EUtube-on az európai film projekteket népszerűsítő szexi videót már másfél millióan nézték meg. Az oldal olyan menő lett, hogy már vírust is próbáltak rajta terjeszteni.
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban dől el Guatemalavárosban, hogy ki rendezheti a 2014-es téli olimpiai játékokat: az orosz Szocsi, az osztrák Salzburg vagy a dél-koreai Pjongcsang.