Élet-Stílus

Csütörtökig ki kell költözniük a Megyeri úti jégcsarnokból az Újpest jégkorongozóinak, mivel a Sportfolió Kht. bezáratja a létesítményt. Az ügy akkor oldódhat meg, ha a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) átveszi a jogokat.
2009. 04. 28. 12:03
A járművezetők mintegy 6 százalékkal kevesebb e-matricát vásároltak 2009 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest, ezzel megtörni látszik az e-matricák eladásának 5 éve tartó növekedése - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) kedden.
2009. 04. 28. 11:52
Jövő hétfőn indítja honlapján első árverését a Hild Csoport, céljuk, hogy hetente egy lakást árverezzenek el, a kikiáltási ár a piaci ár fele lesz.
2009. 04. 28. 11:30
Hiába csábítja Belgrád a „kultúra városa" szlogennel a turistákat, a szerb fővárosba érkezők virágzó kulturális élet helyett kulturális sivatagba csöppennek, ahol évek óta zárva tartó múzeumokkal találkozhatnak.
2009. 04. 28. 11:30
Nem látott ilyet még az alpesi ország: a 9-0-ra elveszített kanadai-magyar hokimeccs közben csak úgy zengett a zürich-kloteni jégcsarnok az érces magyar torkoktól, annak utána pedig jó negyven percig – ha nem egy álló óráig – szűnni nem akaró elánnal ünnepelte fiait a magyar szurkolótábor.
2009. 04. 28. 11:00
Sokak elismerését kivívta a magyar válogatott a szlovákok elleni küzdelmes meccsel. A világranglistától független erősorrendben is előreléptek a magyarok, majd a kanadai meccs után visszaestek. De még így sem az utolsók.
2009. 04. 28. 10:57
A Newcastle United nem bírt a Portsmouth együttesével a Premier League 34. fordulójának záró mérkőzésén, így a „szarkák" helyzete egyre riasztóbb.
2009. 04. 28. 10:13
Tengerentúlon edződő játékosokkal erősít a svájci világbajnokságon szereplő magyar jégkorong-válogatott keddi ellenfele, a fehérorosz, és egyik esetleges későbbi riválisa, az osztrák csapat. Szuper Levente az iihf.com-nak nyilatkozott.
2009. 04. 28. 09:35
A idén először rendezett Borszerda alkalmából száznál több étteremben és vendéglátóhelyen minden ’a la carte’ kínálatban szereplő, magyar bor és pezsgő 50 százalékos kedvezménnyel rendelhető. Ezen kívül, minden főétel mellé egy pohár bor grátisz jár a ház borából.
2009. 04. 28. 09:08
Mexikóban leállították Nemzeti Olimpia elnevezésű sportrendezvényt, és veszélybe került a junior röplabda-vb megrendezése is, míg a jokohamai asztalitenisz-világbajnokságon az illetékesek óvintézkedéseket vezetett be.
2009. 04. 28. 09:02
Május 9-én mutatják be a Kádár című filmet Cirkó József producer és Muszatics Péter rendező gondozásában; az egykori pártfőtitkár halálának huszadik évfordulóján készült a mozi.
2009. 04. 28. 07:57
Négy játéknap után megszületett a svájci jégkorong-vb első vaskos meglepetése: Svédország nem bírt a lett legénységgel, sőt, a hosszabbítást követő szétlövés a baltiak sikerét eredményezte.
2009. 04. 28. 07:30
Kedden Fehéroroszország lesz a magyar válogatott ellenfele. Két, a svájci világbajnokságon eddig inkább ellentámadásokkal villantó együttes csap majd össze. A tét a továbblépés: a beloruszoknak a döntetlen, a magyaroknak csak a győzelem érhet továbbjutást.
2009. 04. 28. 07:00
Lékó Péter sötéttel döntetlent játszott az ukrán Pavel Eljanovval a sakk Grand Prix-sorozat nalcsiki állomásának hétfői, 11. fordulójában.
2009. 04. 27. 19:12
Egyre több vezető, labdarúgó és bíró keveredik korrupciógyanús ügyekbe Lengyelországban, így akár még az is megtörténhet, hogy külföldi bírók vezetik majd a bajnoki mérkőzéseket - jelentette be Miroslaw Drzewieck sportminiszter.
2009. 04. 27. 19:10
A spanyol labdarúgó-bajnokságban a kiesés elől menekülő Getafe vezetősége hétfőn megvált a csapat vezetőedzőjétől, a nyár óta irányító Victor Munoztól.
2009. 04. 27. 18:35
A kulcscsonttöréssel megműtött Benk András nem haragszik a neki súlyos sérülést okozó kanadai játékosra, a szabálytalansága miatt eltiltott Scottie Upshallre. Menet közben hat válogatott is bővítette világbajnoki keretét.
2009. 04. 27. 17:46
Zaj és füst nélkül szállt fel az első ember által vezetett, kizárólag hidrogénhajtású repülőgép. Az „üzemanyagcellák” most lépték át azt a küszöböt, amely a laboratóriumi kísérleteket a gyakorlati alkalmazástól elválasztja.
2009. 04. 27. 16:44
Olvasói sztorik