Berki Krisztián nyerte a lólengést a dohai Világkupa-versenyen. A szám négyszeres Európa-bajnoka, 2007-es és 2009-es vb-ezüstérmese 15,750 ponttal végzett az élen.
Az Újházy tyúkhúslevest választották Magyarország kedvenc ételének azon a szavazáson, ami még a Torkos Csütörtökön indult és négy napon keresztül tartott. Összesen 77 ezren adták le a voksukat, ebből 26 440 szavazattal az Újházy tyúkhúsleves lett az első. A második helyezést leves kategóriában a babgulyás, míg a harmadik helyet a halászlé érte el. – tájékoztatott [...]
A projektben résztvevő 3500, 20-24 év közötti fiatal nő, nagyon elégedett volt, hogy egy éven keresztül ingyen juthatott hozzá a fogamzásgátlóhoz, nem mellesleg a két érintett városban Tromsőben és Hamarban megfeleződött az abortuszok száma. Nem ez volt az első ilyen kezdeményezés Norvégiában, 2002-ben már kaphattak tablettát a 16-19 éves lányok és akkor az eredmény hasonlóan [...]
Újabb eredmények jelentek meg a februárban lefolytatott globális F1-es közvélemény-kutatásból. A válaszadóknak tetszik az új pontrendszer, azonban hiányolják a HD-minőségű tévéközvetítést.
A kutatás rámutat, hogy már a híres vacsora is hatalmas adag volt, ám az utóbbi ezer évben azokon a képeken, amik az utolsó vacsorát ábrázolják 23-69%-kal nőtt a tányérok és az adagok mérete. A Cornell Egyetem tudósai szerint a nagyobb tányérok használata – amik nagyobb fogyasztásra ösztökéli az embert és a képeken is tetten érhető [...]
A több spanyol élvonalbeli csapat – Atlético, Deportivo, Valencia - által figyelt magyar válogatott szélső a Goal.com szerint a Manchester Unitednél is megállná a helyét.
A Google lelkendező felirattal üdvözli a hétfő óta átirányított látogatóit új kínai keresője oldalán. A nagy szabadság azonban csak látszólagos, ugyanis a kínai anyaország felől érkező keresések továbbra is cenzúrázottak.
A Georgia Gwinett Intézet kutatói állítják, hogy a női test látványa pont ugyanazt az agyi területet stimulálja, mint a sör, vagy a brandy. A kísérletben a kutatók csinos, meztelen nők képeit mutatták fiatal férfiaknak, mindeközben pedig monitorozták az agyi tevékenységüket. A férfiak legtöbbször a csípőt, a popsit, a lábakat és a váll vonalát nézték meg [...]
Régi, energiafaló hűtő- és mosógépek cseréjére hirdet pályázatot a zöldtárca: egymilliárd forint áll idősek, rászorulók, nagycsaládosok rendelkezésére. Az új gépek 30-65 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, a megtakarítás éves szinten 10-15 ezer forint lehet.
A Broadway show premierje majd csak április 20-án esedékes, de már most olyan hírek röppentek fel, hogy a Tom Hanks nevével fémjelzett Playtone Production musical formában vinné képernyőre az American Idiot című albumot. A film három kisvárosi srác történetét mesélné el, akiknek elegük lesz a dögunalomból. Közülük az egyik csatlakozik a hadsereghez, a második a [...]
Először emelkedett a magasba a SpaceShipTwo típusú szuborbitális űrrepülőgép, bár egyelőre csak próbarepülésre. Ha jól haladnak a további tesztek, akár már 2011 végén elindulhat az első, űrturistákat szállító járat. Az utazásért ugyan nem kell - Charles Simonyihoz hasonlóan - 30-35 millió dollárt fizetni, a szerényebb árért azonban csak öt percig élvezhetjük a súlytalanság állapotát.
Egy blokkolt lövés következtében eltört Jeff Carter lába. Az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers játékosa reméli, a rájátszásra bevethető állapotban lesz.
A hétfőn nyilvánosságra hozott magyarázatban azzal indokolta döntését a múzeum, hogy a dizájn erejét akarták ily módon elismerni, hiszen a szimbólumot minden egyes e-mailben használják. A @-ot 1971-től kezdve használják, ekkor küldte el Ray Tomlinson a világ első e-mailjét. Nem véletlen, hogy azóta miért azonosítják a jelet a világhálón ide-oda küldözgetett üzenetekkel. A múzeum arra [...]