1987 május 17-én 5-3 volt a magyaroknak – utána húszévnyi csend. Az Európa-bajnoki selejtezők A-csoportját vezető, s egy Belgium elleni chorzowi győzelem esetén már november 7-én továbbjutó lengyelek ugyan a kísérletezés jegyében fogták fel a Magyarország elleni találkozót (Leo Beenhakker alaposan felforgatta csapatát), a győzelem, s pláne a játék mindenképpen bizakodásra adhat okot.
A mintegy 10 ezer néző előtt a hazaiak holland szakvezetője a Fabianski – Wasilewski, Jop, Kielbowicz, Dudka – Sobolewski, Lewandowski, Golos, Kosowski – Gargula, Matusiak tizenegyet küldte a pályára (az érdekesség kedvéért a Kazahsztán ellen Euzebiusz Smolarek mesterhármasával 3-1-re megnyert szombati selejtezőn a Boruc – Michał Żewłakow, Jop, Dudka, Bąk – Bronowicki, Smolarek, Krzynówek, Łobodziński – Lewandowski – Saganowski csapat szerepelt), ám a végeredmény birtokában aligha ugyanezt a szisztémát szerepelteti majd a belgák elleni sorsdöntő találkozón.
Lengyel klasszis kerestetik
A lengyel „finom-vegyes” csapat tagjai ugyan a Várhidi-legénység ellen is bizonyították, hogy kenyerük a masszív, szervezett, kissé darabos futball – de labdarúgóik között (talán épp emiatt) kevés a meccsdöntő-tényező. A maguk által diktált tempót mindvégig bírják, s jól szállják meg térfelüket, a váratlan megoldások azonban nem tartoznak fegyvertárukba. Deyna, Lato, Boniek féle klasszisokat nélkülözik, legjobbjuk, a Dortmundban is rendre megvillanó Euzebiusz Smolarek pedig ezúttal pihenőt kapott.
Ettől függetlenül a házigazdák megnyerhették volna a találkozót, ám a meccs eleji két ziccerük – Kosowski, majd Sobolewski került helyzetbe – elakadt Fülöp Mártonon, aki az első félidő hajrájában Matusiak és Dudka lövését is hárította. Bravúrral. Apropó Fülöp. Bár a mindenkori magyar válogatottak rendszerint nem küzdöttek kapushiánnyal, a Leicester City játékosának személyében az alakuló csapat elsőrangú kapussal rendelkezik, s fiatal korának hála sokáig lehet biztos pont.
Az előtte szereplő védőnégyes pláne a második félidőtől állt feladata magaslatán; nem véletlen, hogy a hazai labdabirtoklás a szünet után vált egyre meddőbbé. A Várhidi által meghirdetett (s több elődjétől eltérően gyakorlatba is átültetett) szervezettség pláne a védőket tehermentesítette, s ebben oroszlánrésze volt a középpályás védekezésnek. A Vass, Hajnal, Tőzsér trió ugyan az első játékrészben jobbára labdakereséssel foglalkozott – Tőzsér ígéretes lövése jelentette az ellenpontot – de a szűrést legalább jól végezte: a lengyelek az első 45 percben csupán négy alkalommal okoztak veszélyt, majd annyit sem.
A sündisznótaktika vége
A magyar együttes ugyanis a 60. perctől azt játszotta már, ami a későbbiekben egyik fő erőssége lehet: egy-két húzásból felépített akciók, a támadással megbízott játékosok gyakori keresztmozgása (s ezáltal jobb megjátszhatósága), s az ellenfél fizikai fölényének (test test elleni párharcok, fejpárbajok) labdajáratással történő minimálisra csökkentése. A lengyelek besétáltak a csapdába, s a vendégek egyre komolyabb helyzetekkel riogatták a hazai híveket – Hajnal Tamás a kapufát találta el, Priskin Tamás ziccerben lőtt fölé. A tizenegyes előtt a mindvégig agilis Priskin prímán húzott el Jop előtt. 
Hajnal Tamás első válogatottbeli gólját szerezte a lengyelek ellen (MTI/EPA)
Bár a hajrában ismét előjött a magyar-betegség (az előny tudatában visszább húzódó magyarok magukra húzták ellenfelüket), kontrákból akár növelhették volna előnyüket, s ez – a hosszú éveken át alkalmazott, rendre csődöt mondó, s már a törökök elleni Eb-selejtezőn is talonba száműzött idegenbeli „sündisznótaktika” után – mindenképpen üdítő kivétel. A magyar csapat 1962 után nyert újra Lengyelországban, megérdemelten – míg idegenben utoljára 2006 szeptember 6-án, a bosnyákok ellen győzött 3-1-re.
A találkozó után a szövetség honlapján higgadtan értékelő szövetségi kapitány természetesen megdicsérte övéit, hangsúlyozva, hogy a szervezett játék volt a siker garanciája:
„Most kell megőriznünk a szerénységünket, mert talán kijelenthetem, hogy már tényleg van mire szerénynek lennünk. Szervezetten, összefogottan és eredményesen játszottunk, ez a győzelem újra egy bizonyíték arra, hogy válogatottunk jó úton jár, valóban szép eredményeket érhet majd el. A játékosoknak megismételtem azt, amit az Olaszország elleni győzelem után mondtam, azaz hogy legyenek büszkék magukra és egymásra, ahogyan én is az vagyok rájuk, valamint a csapat eredményeire is.”
Barátságos mérkőzés:
Lengyelország-Magyarország 0-1 (0-0)
Lódz, 10 000 néző. Vezette: Circhetta (svájci)
Gól: Hajnal (79., 11-esből)
Lengyelország: Fabianski – Wasilewski (Barczak, 83.), Jop, Kielbowicz (Wawrzyniak, 83.), Dudka – Sobolewski, Lewandowski (Slawmietzak, 46.), Golos (Zahorski, 46.), Kosowski – Gargula (Zienczuk, 46.), Matusiak (Brodek, 46.). Szövetségi kapitány: Leo Beenhakker.
Magyarország: Fülöp – Csizmadia, Vaskó, Juhász R., Vanczák – Vass, Hajnal (Filkor, 94.), Tőzsér (Leandro, 77.) – Gera (Buzsáky, 78.), Feczesin (Priskin, 46.), Dzsudzsák (Halmosi, 46.). Szövetségi kapitány: Várhidi Péter.
