A Nintendo és konkurensei a Sony és a Microsoft a szofterkalózoktól való félelem miatt egyértelműen elzárkóztak a kínai piactól. Ennek azonban úgy tűnik vége - írja a BBC online.
A horvát GDP 5,0 százalékkal nőtt az idén a második negyedében, a tavalyi év azonos idószakához képest. Ez volt a tizenötödik negyedév egymás után, amelyben emelkedett a horvát gazdaság teljesítménye - közölték pénteken a statisztikai hivatalban.
2003 első negyedében 4,9 százalékos volt a GDP növekedése Horvátországban. 2002 egészében 5,2 százalékkal nőtt a horvát GDP az előző évhez képest.
Romano Prodi az Európai Bizottság semelyik tagját nem szándékozik lemondatni az Eurostat ügye miatt. Az Európai Parlament ugyanakkor szívesen látná fejek hullását.
A Lukoil orosz olajipari óriás pénteken megvette a második legnagyobb szerbiai olajipari vállalatot, a Beopetrol többségi állami tulajdonát. A horvát INA vitatja a szerződés jogosságát, ezért nemzetközi döntőbírósághoz fordul.
A német parlament alsóháza, a Bundestag pénteken nagy többséggel megszavazta az egészségügyi reformot, amely része a német szociális jóléti állam olcsóbbá tételét célzó kormányzati törekvéseknek. 514 képviselő szavazatott igennel, 54 nemmel.
Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök levette a Gazprom, a világ legnagyobb földgáztermelő vállalata megreformálásának kérdését a kormány pénteki ülésének napirendjéről.
Júliusban az ipari termelési és értékesítési adatok némi élénkülésre utaltak, folytatódott ugyanakkor a külső egyensúly romlása - áll a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) pénteki, a gazdasági folyamatokat összegző jelentésében.
Richard Grasso tőzsdeelnök botrányos lemondása valóságos lavinát indított el a New York-i tőzsdén. További személyi változások és fontos reformok vannak készülőben.
Norvégia nem megy be az OPEC utcájába és nem csökkenti olajtermelését, holott 2002 első felében maga is megtette a saját lépéseit a termelés csökkentése irányában, követve az OPEC ilyen irányú döntéseit.
Az IBM csütörtökön jelentette be, hogy megszüntetnek 380 munkahelyet a szoftver divízióban, hogy felszámolják az átfedéseket és növeljék a munka hatékonyságát.
Európa-szerte szűkösek a tojáskészletek, így az árak folyamatosan emelkednek – mutatnak rá az osztrák lapok annak kapcsán, hogy az ausztriai nagykereskedők jelezték: a termelői árak elmúlt hetekben tapasztalt mintegy 30 százalékos emelkedése miatt ők is legalább 10 százalékkal emelni készülnek áraikat - olvasható a Világgazdaságban.
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa tárgyalás mellőzésével hozott döntésében engedélyezte, hogy a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) csoport irányítást szerezzen a HVG Lapkiadó Rt. felett - közölte Polgárdi Géza, a Gazdasági Versenyhivatal sajtófőnöke pénteken.
Európa a szintetikus kábítószerek világközpontja, derül ki az Egyesült Nemzetek legfrissebb felméréséből. Az amfetaminok törvénytelen előállítása és a velük való üzérkedés alacsony költségekkel jár, ugyanakkor magas profittal kecsegtet. Európa kulcsfontosságú szereplő a folyamatban.
A Nyugat-Európában tapasztalható tendenciának megfelelően az ÁSZ középtávú stratégiája is a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez a kutatási-tanácsadói szerep erősítésére - mondta a Napi Gazdaságnak Báger Gusztáv, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója.
A munkanélküliségi ráta június és augusztus között 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Nem engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa, hogy a Ringier-csoporthoz tartozó hollandiai Tabora B.V. megszerezze a Népszabadság Rt. feletti irányítást ; a csütörtökön kihirdetett döntés érdemben a GVH nem változtatta meg előzetes álláspontját.
Bár korábban tíz befektető is érdeklődött a Dunaferr iránt, eddig mindössze négyen vásárolták meg a csoport tendercsomagját. Friss tőke nélkül a Dunaferr jövőre még nullszaldós lehet, de később ismét veszteséges lenne - íra a Napi Gazdaság.
Ugyanazzal a módszerrel, mint amivel a Pannonplast irányítását megszerezte, Kulcsár és az általa összefogott befektetői kör két éve a Synergonnál is megpróbálta átvenni a hatalmat - írja a Népszabadság.
Jövőre a felére eshet vissza a használt autók behozatala, körülbelül ötvenezer személygépkocsi jön majd be az országba - véli Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. A Magyar Hírlap pénteki számában ír a regisztrációs díj bevezetésének várható hatásairól.