Belföld

Nem lesz a Ringieré a Népszabadság

Nem engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa, hogy a Ringier-csoporthoz tartozó hollandiai Tabora B.V. megszerezze a Népszabadság Rt. feletti irányítást ; a csütörtökön kihirdetett döntés érdemben a GVH nem változtatta meg előzetes álláspontját.

Az indoklás lényege: a kérelmezett vásárlás megvalósulásával gazdasági erőfölénybe került volna a Ringier-csoport. Elhangzott az is: az eljárás során nem sikerült kimutatni a hátrányokat ellensúlyozó előnyt. A határozat ellen az érintettek a kézbesítéstől számított 30 napon belül felülvizsgálati kérelemmel élhetnek a Fővárosi Bíróságon.

Csalódottságának adott hangot a döntés kapcsán az MTI-nek nyilatkozva Papp Béla, a Ringier Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az eljárás során számos szakmai érvet sorakoztattak fel a befektetés megengedhetősége mellett. “A Ringier nem ért egyet a döntés szakmai megalapozottságával, a határozat indokolásának ismeretében dönt a további jogi lépésekről” – mondta.

Március elején jelentették be, hogy a Ringier Kiadói Kft. lett a Népszabadság Rt. többségi tulajdonosa; a tájékoztatás szerint a svájci médiavállalkozás tulajdonát képező Tabora B.V. a Népszabadság Rt. eddig birtokában lévő 49,9 százalékos tulajdonrésze mellé újabb 17,7 százalékot vett át a Bertelsmann AG/Gruner+Jahr AG-tól.

Akkor közölték, a felek megindítják a szükséges versenyhivatali eljárást, felmerült ugyanis a kérdés: a Ringier, amely az országos terjesztésű napilappiac 49 százalékát birtokolta, nem kerül-e a vásárlással erőfölénybe. A svájci médiabirodalom tulajdonában van a hazai napilapok közül a Magyar Hírlap, a Blikk és a Nemzeti Sport is.

Az ügy előzménye, hogy 2001 novemberében a Ringier 49,9 százalékos részesedést szerzett a Népszabadságban a német Bertelsmanntól. A német vállalat azért kényszerült a napilapban birtokolt részvényei eladására, mert az RTL Klubban is tulajdonnal bírt, ez pedig ellentmond a Magyarországon hatályos médiatörvénynek.

A jogszabály kimondja: aki országos terjesztésű napilapban befolyásoló részesedéssel rendelkezik, az országos műsorszolgáltatóban, műsorelosztóban nem szerezhet befolyásoló részesedést. Éppen ezért a Bertelsmann-nak meg kellett válnia valamelyik tulajdonától.

A versenytanács szeptember 9-én kezdte meg az ügy tárgyalását. Néhány nappal korábban kiszivárgott, az áll a GVH vizsgálati jelentésében és előzetes álláspontjában: nem szerezhet többséget a Ringier Kft. a Népszabadságban.


 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.