Belföld

Halogatja a Gazprom reformját az orosz kormány

Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök levette a Gazprom, a világ legnagyobb földgáztermelő vállalata megreformálásának kérdését a kormány pénteki ülésének napirendjéről.

A kormány szóvivőjének közlése szerint a gazdasági és az energiaügyi miniszter kérésére történt a módosítás, ám azt a Gazprom is sürgette, mondván, a reformok a “padlóra viszik” az óriásvállalatot. Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját sokan Putyin elnök bizalmasának tartják.

A kormány eredeti szándéka az volt, hogy a Gazprom termelési, eladási és szállítói tevékenységét elkülönítsék egymástól. Ezzel a konszern pénzügyi folyamatát akarták átláthatóvá tenni, egyben csökkenteni a belső szubvencionált. A Gazprom gáztermelő egységeit emellett versenyeztetni is akarták egymással a termelékenység növelése, a költségek csökkentése érdekében. A gazdasági minisztérium azt is felvetette, hogy a Gazprom részvényeivel a külföldiek a hazai befektetőkkel azonos feltételek mellett kereskedhessenek, ami azt jelentette volna, hogy alaposan csökkent volna a Gazprom Amerikában jegyzett papírjainak felára, ezzel pedig a Gazprom egészének tőkeértéke. ( A Gazprom kapitalizációjának értéke a helyi részvénypiaci jegyzésen mérve 24 milliárd dollár, az amerikai – American Depository Shares – jegyzésében kalkulálva 44 milliárd dollárt ér.)

A Vedomosztyi üzleti lap szerint Miller levélben fordult Putyin elnökhöz, kérve a vállalatra nézve hátrányokkal járó reformterv megvitatásának elhalasztását. A gáztermelő egységek elkülönítése korlátozná az üzletágban a befektetéseket és az idén tervezett 530 milliárd köbméter helyett 470-474 milliárd köbméteres szintre csökkentené a termelést- érvelt a vezérigazgató. A Gazprom átalakítása ugyanakkor azonnal az adósságok visszafizetésének követelésére késztetné a hitelezőket.

A Gazprom az egyik legerőteljesebben eladósodott orosz nagyvállalat, 13 milliárd dollár, többnyire rövid távú kötelezettséggel terhelt. A vállalat azon munkálkodik, hogy a drága, rövid lejáratú hiteleket olcsóbb, hosszabb távú kölcsönökre váltsa át, – ezt a célt szolgálja a nemrégiben kibocsátott 1 milliárd dollár értékű, hét évre szóló kötvénye is.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha elkészül a koronavírus-vakcina, csak akkor jön majd a neheze

Néhány hónap múlva forgalomba kerülhetnek az első koronavírus-vakcinák, de azokat el is kell juttatni az emberekhez. A feladat összetett, és egyelőre az is kérdés, mennyit tudnak majd rövid idő alatt gyártani az oltóanyagból. Meg persze az is, hogy kinek jut belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.