Több mint egy héttel ezelőtt halt meg 80 éves korában Tim Curry. Hosszú évek óta gyengélkedett a színész, aki 2012-ben súlyos agyvérzést szenvedett, azóta többször is kerekesszékben mutatkozott nyilvános eseményeken.
A People magazin a halotti anyakönyvi kivonat alapján megírta, hogy Curry halálának okaként a koszorúér-betegséget jelölték meg, noha a halálhoz hozzájáruló tényezők között a veserák és a stroke is fel volt tüntetve.
A Hairtől a Plaza Hotelig
Tim Curry 1946. április 19-én született az angliai Cheshire-ben. Gyerekkorát részben külföldön töltötte, mivel apja, James Curry a brit királyi haditengerészet metodista lelkésze volt. A Birminghami Egyetemen angol és dráma szakon tanult, majd 1968-ban, közvetlenül a diploma megszerzése után bekerült a Hair londoni előadásába. Néhány évvel később kapta meg azt a szerepet, amely egész pályáját meghatározta: ő alakította Dr. Frank-N-Furtert Richard O’Brien The Rocky Horror Show című musicaljében, majd az 1975-ös filmváltozatban, a The Rocky Horror Picture Show-ban is.
Curry próbálta kerülni, hogy csak ezzel a szereppel azonosítsák. Színpadon Shakespeare-től az Amadeusig számos darabban játszott, Broadway-alakításaiért háromszor jelölték Tony-díjra.
Filmes pályáján gyakran találták meg különc, fenyegető vagy komikus figurák: szerepelt az Annie-ban, a Legendában, a Nyom című vígjátékban.
Stephen King Az című regényének 1990-es televíziós adaptációjában Pennywise bohócként egy egész generáció számára vált rémisztő ikonná.
Később a Reszkessetek, betörők! 2.-ben alakította a Plaza Hotel nagyképű recepciósát.
Jellegzetes, mély hangja miatt a szinkron és a narráció is pályája fontos részévé vált. Több száz animációs, videójátékos és hangoskönyves munkában szerepelt; Hook kapitány hangjáért 1991-ben Daytime Emmy-díjat kapott. Énekesként három stúdióalbumot is kiadott 1978 és 1981 között.
2012-ben súlyos stroke-ot kapott, amely tartós mozgáskorlátozottságot okozott nála, de a munkát nem hagyta teljesen abba: főként hangszerepeket vállalt, és időnként nyilvános eseményeken is megjelent.




