Szerdán kissé tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, miután kedden meredeken emelkedett az ára az iraki exportkiesés, a nigériai sztrájkmozgalom és az orosz Jukosz olajtársaság hányattatásai miatt.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, Axel Weber úgy véli, hogy az eurózóna kamatai megfelelőek, és az EKB a belátható jövőben nem is szándékozik változtatni azokat.
Március óta 30-40 százalékkal emelkedett a sertéshús ára. A drágulást leginkább a karaj ára jelzi, amelyhez március végén kilónként 707 forintért is hozzá lehetett jutni, most viszont 1100 forintot is elkérnek érte - írja a Magyar Hírlap.
Meghalt kedden az idős férfi, akin tévedésből egy másik férfi helyett hajtottak végre koponyaműtétet a szegedi idegsebészeti klinikán - jelentette be Lonovics János, a Szegedi Tudományegyetem vezetője az MTI-nek.
Kedd este Bécsben 23 óra 33 perckor elhunyt Thomas Klestil osztrák elnök. Utódját, Heinz Fischert csütörtökön iktatják be hivatalába. Az államfő halála miatt négynapos nemzeti gyászt tartanak Ausztriában.
Várhatóan augusztusra minden engedélyezési és műszaki feltétel rendelkezésre áll a tavaly áprilisi üzemzavar óta álló II-es blokk újraindításának üzemviteli próbáihoz.
Május elsejétől a Magyarországon is részben érvényes vasúti szabadpiaci verseny keretében kedden indult útnak a Tuareg Expressz. Az állandó járat körül azonban még mindig sok a kérdőjel.
Az MSZP 1,8-2 millió forint közé emelné a személyi jövedelem-adó középső kulcsát a mostani 1 millió 350 ezer forintról, annak érdekében, hogy a társadalom középső rétegei számára igazságosabb legyen az adórendszer.
Az európai természetvédelmi hálózat, a Natura 2000 átvételével Magyarország területének 21 százalékát nyilvánítják védetté a mai 9,4 százalékkal szemben.
A General Motors júniusban első ízben adott el több gépkocsit Kínában, mint a Volkswagen fő üzeme; az áttörés miatt az elemzők szerint újraéledhet az árháború a világ leggyorsabban növekvő autópiacán.
John Kerry a demokrata párt elnökjelöltje John Edwards szenátort jelölte meg alelnökének. Edwards a voksolások megkezdése előtt még Bush legesélyesebb kihívójának számított.
Nem lesz fennakadás a határon túli magyar sajtó számára a hírszolgáltatásban, az Illyés Közalapítvány továbbra is biztosítja a Magyar Távirati Iroda révén a környező országokban élő magyar anyanyelvű lakosság ellátását magyarországi információkkal.
Az elmúlt évben öt millió új AIDS megbetegedést regisztráltak a világon, többet mint korábban a betegség megjelenése óta valaha. Kelet-Európában soha nem látott mértékben nőtt a fertőzöttek száma - áll az UNAids jelentésében.
A TELE2 az elmúlt több mint két hónapban több tízezer előfizetőt szerzett, s havi forgalma már millió percekben mérhető - mondta Laczkó Tóth Gergely, a társaság ügyvezető igazgatója.
Eltűntek a vevők. Az új ingatlanok piacán megcsappant a fizetőképes vevőkör, a használtpiacon mindenki kivár, a külföldiek pedig már kedvük szerint bevásároltak. Az árak viszont makacsul tartják magukat.
A budapesti Szépművészeti Múzeumban Joan Miró életművét bemutató időszaki kiállítás nyílik, amit július 6. és szeptember 30. között tekinthetnek meg az érdeklődők.
A következő két és fél évben a spanyol Josep Borrell lesz az EP elnöke. Borrell 117 szavazatot kapott, míg riválisa, a
brit Terry Wynn mindössze 66-ot - döntött az Európai Parlament szocialista frakciója (PES).
Német befektetési társaságok azonnali találkozót kezdeményeznek az orosz kormánnyal a Jukosz problémái miatt - derül ki a társaságok leveléből, amit Vlagyimír Putyin orosz elnöknek címeztek.
A 2005 januári vezetékes távközlési piacnyitásra készülve átalakítja szervezetét a Matáv macedón leányvállalata, a MakTel - mondta el Károlyi Zsuzsa, a MakTel sajtófőnöke.
Kína immár nemcsak a lehetetlenségek, hanem a lehetőségek országa is. Jó példa erre a nemrégiben felállított sms-rendőrség és a mobilexportban, illetve a mobilhasználatban elért kínai világelsőség ellentmondása.