A Yale Egyetem kutatói legújabb tanulmányukban azt vizsgálták, hogyan reagál a patkányok teste a krónikus, kiszámíthatatlan stresszre. Ehhez a rágcsálók egy csoportjától megvonták a táplálékot és a játék lehetőségét, elkülönítették őket társaiktól és a nappalok és éjszakák ciklusait is folyamatosan változtatták – gyakorlatilag kínozták őket.
A kevésbé szerencsés rágcsálóknak végül teljesen elment a kedvük az ételtől, az édes italoktól és úszni sem volt már erejük, ha vízbe helyezték őket.
A kutatókat nem az állatok pszichéje, hanem a genetikai szintű működése érdekelte. Mint kiderült, az emberekben is jelenlévő neuritin nevű fehérje termeléséért felelős gén sokkal kevésbé volt aktív.
A depressziós rágcsálók egy része jól reagált a hagyományos antidepresszánsokra, azonban legalább ugyanilyen eredményeket értek el azon állatoknál, melyeknél a neuritin termelését stimulálták. Azonban a neuritin megvédte a patkányokat a hangulatzavaroknál néha előforduló agyi változásoktól is – a depresszió például a hippokampusz zsugorodásához is vezethet. Ez a pozitív hatás viszont nem mondható el minden antidepresszánsról.
A kutatás tehát nemcsak azt tárta fel, hogy a krónikus stressz akár depressziót is okozhat, hanem újfajta antidepresszánsok létrehozásához is vezethet, melyek – a jelenlegi, 30 százalékos aránynál – hatékonyabbak lehetnek.
