Belföld

Koszi-fivérek porondon

A „Koszi-klán” per másodfokú tárgyalásának negyedik napján súlyos vádak alól kért felmentést Sz. István védője a Győri Törvényszék épületében.

A „Koszi-klán” per másodfokú tárgyalásának negyedik napja kedden, 10 órakor kezdődött a Győri Törvényszék épületében.

Sz. Miklós, huszonnegyed rendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódott a monstre tárgyalás, aki kijelentett, hogy ez a per a magyar büntetőeljárás morális mélypontja. Nagy Gábor beszédében kiemelte, nem jellemző, hogy egy ügyet a huszonnegyed és huszonötöd rendű vádlottak nevével fémjelezzenek, ebben az esetben mégis erről van szó, aminek oka meggyőződése szerint, a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság és Sz. Miklós és István között fennálló ellentét. Az ügyvéd azzal kezdte beszédét, még véletlenül sem állítana olyat, hogy ügyfele ártatlan, de annyit kérne a Győri Ítélőtáblától, csak azért ítéljék el Sz. Miklóst, amit elkövetett.

A Pest Megyei Bíróság ítéletét elfogultnak tartja a védő Sz.-fivérekkel szemben. Kéri az elsőfokú bíróság döntésének hatályon kívül helyezését, mivel eljárási szabálysértés történt az ügyben.

Sz. Miklós esetében a felbujtás emberölésre vád a különösen védett tanú vallomásán alapul, kinek szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető Nagy Gábor ügyvéd szerint. Ebből következik, hogy ügyfelének nincs köze a diósdi kettős emberöléshez, s kéri védence felmentését e vád alól.

A bűnszervezet létét nem kérdőjelezi meg az ügyvéd, viszont azt igen, hogy Sz. Miklós vezette volna ezt a társaságot, valamint kifejti, ellentmondás áll fent, hiszen nem lehet valaki egy személyben a bűnszervezet feje és védelmi pénzszedő. Az egyik szerepet betöltő a társaság hierarchiájának csúcsán áll, míg a másik a szervezeten kívül helyezkedik el.

A huszonnegyed rendű vádlottat első fokon 18 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pest Megyei Bíróság, s súlyosbító kérelmet nyújtottak be.

Legfrissebb információk:

Ügyfelének felmentését kérte a kettős gyilkosságra való felbujtás és a Szerémi úti pénzszállítórablásban való részvétel vádja alól a diósdi maffiaper keddi tárgyalásán a Győri Ítélőtábla előtt Bánáti János, a bűnszervezet vezetésével testvéréhez hasonlóan vádolt Sz. István védője; szerinte a másik lehetőség az ítélet hatályon kívül helyezése.

Csaknem másfél órás védőbeszédében hangsúlyozta: “határozott, egyértelmű és meggyőződéssel vallott” álláspontja, hogy két tényállásban ügyfele ellen szóló, szerény mennyiségű bizonyítékokat a fellebbviteli bíróságnak felül kell vizsgálnia, ennek alapján pedig ki kell rekesztenie az eljárásból.
Ezt követően pedig – tette hozzá – nem lesz elég bizonyíték a Győri Ítélőtábla kezében ahhoz, hogy ne felmentő ítéletet hozzon ezekben az ügyekben.

Érvelése szerint alapvető érdekellentétek feszülnek az egymásra vallomást tevő vádlottak között, akik “érdektől, elfogultságtól és érzelmektől telt” kijelentéseket tettek, amelyek közül ítéletében az első fokon eljáró bíróság 17 helyen nevezte hazugságnak a Cz. Attila által előadottakat, miközben vallomásában “szörfözve” a nekik tetsző részeket fogadták el csak valósnak.

Kifogásolta azt is, hogy az első fokú ítélet többször is a fivérek “érintettségéről” értekezik. Szerinte ezt akkor tette így, “amikor nem tud tényállást találni” a vádlottakra bizonyítani kívánt cselekményekhez. Bánáti János szerint nemhogy ilyen súlyú, de még egy lopási ügyben sem lehetett volna figyelembe venni annak a védett tanúnak a vallomását, aki másfél évvel később “világosodott meg”, és mondta el a rendőrségen, hogy a társaság tagjai egy nyilvános szórakozóhely zajában beszéltek arról, “lényegében ordibálva”: kit kell eltenni láb alól.

Hiányolta, hogy a nyomozási bíró nem tett lépéseket a különösen védett tanú vallomása szavahihetőségének ellenőrzésére. Szerinte “felépített, hamis vallomásról van szó”, amit az is bizonyít, hogy a tanú – aki egyetlen alkalommal járt a mulatóban – VIP-boxként írta le a helyet, ahol a társaság ücsörgött, ezt a kifejezést pedig csak egy vádlott használta az ügy során.

A Szerémi úti pénzszállítórablás kapcsán hangsúlyozta: itt “csupán Cz. Attila összevissza beszéde” szól védence ellen.

A másodfokú tárgyalás szerdán és csütörtökön folytatódik Győrben, a múlt heti előzményekért ide kattintsanak!

Fotó: Sipos Kata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik