Jelen volt a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat több tagja is, és a Vox Mirabilis Kamarakórus vendégeként városunkban tartózkodó krakkói II. János Pál Egyházzenei Intézet Kamarakórusa. A megemlékezésen Bobory Zoltán mondott verset, és Horváth János, a kereszt alkotója is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.
Emlékezni jöttünk. 2012-ben egymásnak ismeretlen magyar és lengyel emberek, szívükben ugyanazzal a mély együttérzéssel és fájdalommal jöttek el ide, a katyńi vérengzés emlékére felállított emlékkereszthez – mondta el a beszédében Brájer Éva alpolgármester.
Lengyelországban 1945 után tilos volt a katyni kivégzésekről beszélni. De mi is Katyń igazsága?
1939 Lengyelországában járunk, s miközben a lengyel hadsereg a Wermacht túlerejével küzd, a szovjetek betörnek Kelet-Lengyelországba. Semmilyen irányban nincs már menekülés, a civilek két tűz közé kerülnek, s ha valaki katonatiszt hozzátartozója, még szűkebb környezetét sem hagyhatja el. A Szovjetunió, és a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékában megjelölt – szeptemberben módosított – vonalig nyomult előre. Alig egy hónap alatt Lengyelország ismét eltűnt Európa térképéről.
Köztes-Európa országait egyszerre töltötte el reménnyel és félelemmel, hogy 1944-re világossá vált: a térséget a németektől a szovjet hadsereg fogja megtisztítani.
Ez a kettősség különösen érzékenyen érintette Lengyelországot: a lengyel nép rendkívül sokat szenvedett a német megszállás idején, hat év alatt megölték népességének több mint 16%-át. Ekkorra azonban már nyilvánosságra került több ezer lengyel hadifogoly 1940-es katyni lemészárlásának az ügye is.
1940. március 5-én a Szovjetunió belügyi népbiztosa, Berija egy jegyzéket küldött Sztálinhoz. Ebben megállapították, hogy a Nyugat-Fehéroroszországban és Nyugat-Ukrajnában lévő lengyel hadifoglyok „a szovjet hatalom elkötelezett ellenségei, és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyek”. Ezért a Belügyi Népbiztosság (NKVD) indokoltnak tartja: 14 700 hadifogoly és 11 000 rab agyonlövését (anélkül, hogy az elítélteket felszólítanák, bemutatnák nekik a vádakat, vagy bármilyen határozat születne a nyomozás lezárásáról és vádirat kiadásáról).
A lengyel foglyok első csoportját 1940. április 3-án szállította el a szovjet politikai rendőrség, az utolsót pedig május 12-én, a végállomás egy-egy Katyńhoz, Harkovhoz és Kalinyinhoz közeli erdőség volt. A kutatások szerint napi háromszázas turnusokban történtek a kivégzések, és az NKVD hóhérai Walther típusú német pisztolyokat használtak.
Történészek kiderítették, hogy a foglyul ejtett lengyel polgári személyek nagy részét, több mint 6 ezer főt a Harkov melletti Dergacsiban mészárolták le ugyanígy. Olyan hazafias érzelmű civileket, főként értelmiségieket, politikusokat küldtek a halálba, akikről feltételezték, hogy harcot kezdenek majd a szovjet megszállással szemben.
A lengyel tiszteket megkötözték, kezüket nyakukhoz kötötték, s egyetlen golyóval tarkón lőtték őket. Közben a lengyel otthonokban feleségek, anyák, lányok és húgok vártak arra, hogy visszatérjen a szeretett férfi.
