Tudomány

Így látja a Földet a magyar műhold

Elkészültek a Masat-1 első felvételei. A magyar kockaműhold Afrika déli részéről készítette az első fotót.

Március 8-án újabb történelmi lépést tett Magyarország első műholdja, amikor elkészítette első saját űrfelvételét – olvasható a Masat-1 projekt honlapján.

Mostanáig titkolták a készítők, hogy a műholdon egy kamerát is elhelyeztek, és csak csendben, behúzott nyakkal várták az első felvételeket – mondta el a Hír24-nek Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője. Szerencsére azonban Masat ezúttal sem okozott csalódást, és azóta több fotót is készített. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a műhold egyelőre a déli féltekét nézi. Az első kép az emberiség bölcsőjét, Afrika déli részét ábrázolja, ezt további felvételek követték Ausztráliáról és az Antarktiszról. Ha sikerül stabilizálni a szatellit helyzetét, akkor a remények szerint rövidesen észak felé fordítják – tette hozzá a kutató.


A képre kattintva több felvételt is megtekinthet!

Az eddig készült felvételek egyébként nemcsak szépek, hanem azt is igazolják, hogy a Masat-1 aprócska mérete és energiakorlátai ellenére is alkalmas űrfelvételek készítésére. Ez újabb bizonyítéka a szerkezet kiváló tervezésének, ami lehetővé teszi a készülék tervszerű működtetését. A docens szerint a műhold tökéletesen működik, még túl is teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat. Jelenlg a szerkezet pályája jelentős részét – a 102 percből 35-öt – a Föld árnyékában tölti, ám ez az idő csütörtöktől egyre csökken majd, április elsejétől pedig végig napsütésban halad a műhold.

Mint arról beszámoltunk, a BME-n készített, egy kilogramm tömegű, 10x10x10 centi méretű pikoszatellit február 13-án állt Föld körüli pályára. A napelemmel működő szerkezet azóta is kiválóan érzi magát az űrben. Küldetése első hónapjában csaknem minden feladatát sikeresen végrehajtotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik