Mi az a Dolgok Internete? Az Internet of Things fogalmát nagyjából egy évtizede használják, de a legtöbben még mindig nem tudják, mi áll emögött. Kezdjük akkor ott, hogy néhány éve hogy nézett ki az internet: a legtöbb forgalmat az generálta, hogy mi, emberek keresgéltünk rajta, olvastuk a cikkeket, néztük az online videókat, adatokat küldözgettünk és fogadtunk, és még a metrón is Technetet olvastuk (természetesen). 2010-ben ezzel éves szinten 160 petabájtnyi adatforgalmat generáltunk – abba most ne menjünk bele, mennyi DVD-re férne rá ennyi, inkább hasonlítsuk ahhoz, hogy ugyanabban az évben már csak 130 petabájtot tett ki a mobilos beszélgetések hangforgalma.
Na, ehhez képest tavaly a 160 petabájtos éves adatforgalom 2300-ra nőtt, míg a hangforgalom a 130-ról csak 210-re. Tehát míg a hangforgalom még kétszer akkora sincs, az interneten átáramló adatforgalom egyenesen a tizennégyszeresére nőtt. És ez már sejteti, hogy mi folyik a háttérben: bizony, nem mi, emberek netezünk tizennégyszer annyit, mint négy éve, hanem minden más: gépek, szenzorok, szolgáltatások “beszélgetnek” egymás között, és küldözgetik az egyre gigantikusabb mennyiségű adatokat.
Gép új világ
A Mobile Hungary konferencia egyik legfontosabb témája épp ezért az IoT rövidítéssel ellátott Dolgok Internete volt: a különféle iparágakból érkező szakértők előadásaiban gyakran hangzott el, hogy a mostani folyamatok és lehetőségek még akár néhány éve is tudományos fantasztikumnak számítottak.
Az IoT lényege az, hogy az egyre okosabb eszközök, szenzorok és mérőeszközök már szinte mindenbe beépíthetők: a giroszkóp, a GPS, a pulzusmérő és egy rakás egyéb kütyü már magától értetődő része egy okostelefonnak, de tulajdonképpen ugyanígy felokosítható bármi. Hőmérséklet-érzékelő pattintható a hűtőbe, fény-szenzor a szobai lámpa mellé, lépésszámláló varrható a sportcipőbe, a vezetési szokásokat figyelő rendszer az autóba, és forgalomszámláló a közlekedési lámpába. Ezek pedig szintén fent lógnak az interneten.
Az első kérdés persze, hogy miért is? Természetesen alapesetben azért, hogy automatizálják az élet különféle területeit, és ezáltal kényelmesebbé, hatékonyabbá és jobbá tegyék azt. És mindez már nem is a közeljövő, hanem a jelen, vegyünk csak egyetlen példát. Jönnek a hírek az önvezető autókról, amiket Anglia négy városában már hivatalosan is forgalomba engedtek, 2017-re pedig átírják a teljes ottani KRESZ-t az autonóm gépjárművekre szabva. Egy ilyen autóban van több tucatnyi szenzor a GPS-től a mozgás- és közelségérzékelőkön át a kamerákig és a műszaki diagnosztikai eszközökig. Ezek folyamatos, összehangolt működése már elegendő ahhoz, hogy anélkül eljussunk Újpestről Balatonszárszóra, hogy akár egyszer is tekernünk kellene a kormányon, vagy a fékre lépnünk. Az autó automata eszközei pedig közben internetes adatbázisokkal beszélgetve működnek: lejelentik a motor állapotát, megnézik, meddig elég az üzemanyag és hol a legközelebbi benzinkút, forgalmi adatok alapján újratervezik az útvonalat, és közben még a netről streamelve filmet is vetítenek az unatkozó sofőrnek (aki már inkább utas).
Mínusz az emberi tényező
Ilyen példából egyre több létezik már most is, és még több jelenik meg, gyakorlatilag naponta. Orwellnek a módszerben nem lett igaza, hiszen egyetlen Nagy Testvér helyett sok-sok kistesó figyel a szenzorok képében. A szakértők egy része szerint viszont a hatás pontosan ugyanannyira aggasztó, mint a könyvben.
Vegyük például azt, hogy van rajtunk egy okos karkötő. Ilyen fitnesz-kiegészítőket már fillérekért dobálnak utánunk akár hipermarketekben is, és a telefonnal vezeték nélkül összekapcsolt kütyük szorgalmasan mérik az általunk megtett lépéseket, távolságokat, figyelik az általunk látogatott helyeket, a vérnyomásunkat és a szívritmusunkat is. Mi pedig még örülünk is ennek, mert a telefon kis fitnesz-alkalmazása esténként vidám kitűzőkkel és díjakkal jutalmaz minket pár ezer megtett lépésért, vagy 500 elégetett kalóriáért. Eddig szép, ugye?
Na, de itt jön a kisördög. Kié az a sok-sok adat, ami rólunk átáramlik a rendszeren, bele az internet nagy szájába? A legtöbb esetben nem, vagy nem csak a miénk. Egyelőre nem tudunk róla, de bármikor megvalósítható lenne, hogy egy biztosítótársaság (vagy akár egy állam) megvásárolja az okos eszközökből származó adatainkat, és mi pedig tátott szájjal csodálkozunk, amikor az egészségbiztosításunk havidíját az eddigi duplájára emelik, mondván, az adataink alapján egészségtelenül élünk.
A szakemberek legnagyobb része persze nem pánikot akar kelteni, inkább figyelmeztet: az embereknek is fel kell nőniük ahhoz, ahogy a rólunk mindent tudó eszközök megváltoztatják a világot. Az adatvédelem mostantól nem azt jelenti, ki lát bele a telefonunkba, vagy ki kaparinthat meg egy papír alapú dokumentumot a táskánkból. Mostantól annak lesz értéke (pro és kontra egyaránt), hogy a világ mindenféle érzékelői szerint mi mikor és merre járunk, hogyan élünk, milyen pózban ülünk a tévé előtt, és milyen gyakran horkolunk éjszaka.
Amíg a takarónk ér
A másik fontos kérdés az IoT technikai oldala, mondhatni, háttéripara. A bevezető számokból is látható, hogy már egyáltalán nem elég, ha az internetezést kiszolgáló vállalatok csak az eddigi sebességgel fejlesztenek. Ha ilyen szédítő tempóban növekszik az interneten fecsegő kütyük száma, és ezáltal az átáramló adatmennyiség nagysága, a megfelelő fejlesztések nélkül az internet jelenlegi sebességét akár el is felejthetjük néhány éven belül. Az okosok azt mondják, 2020-ra 50 milliárd szenzor, gép, kütyü és minden egyéb “nem emberi” entitás kapcsolódik majd az internetre.
Ehhez egyrészt egy mostaninál is erősebb és rugalmasabb hálózat kell. A mostani csúcsként használt 4G/LTE utódján máris dolgoznak, az 5G mellett azonban egyrészt a kiszolgáló hardvereknek is erősödniük kell, és fontos a szolgáltatások oldala is. Mostanában a neten áramló adatok jókora része a felhőbe kerül. Ha Gmailen levelezünk, interneten rendelünk ételt, YouTube-on videózunk, egy webes számlázóprogramot használunk, vagy épp valamilyen adatbázisban számolunk a cégünk számára, ez mind-mind a felhőben történik, mi a gépünkön csak a végeredményt látjuk. Ha viszont 50 millió apró kütyü kezdi adatokkal, feladatokkal, számítási kérésekkel bombázni a felhőt, megint csak az őskorig lassulnánk vissza.
Vannak, akik köztes megoldásokban látják a jövőt. Ilyen például a Cisco, akik a felhő mellett lassan a köd (angol eredetiben fog) fogalmát igyekeznek bevezetni. Ez egy olyan köztes réteg, amely segít abban, hogy a sokmilliárd eszköz által igényelt szolgáltatások közül ne mindent kelljen eljuttatni a felhőbe. Az iménti autós példából kiindulva ez azt jelenti, hogy ha egy automata jármű közlekedési adatot kér le, ahhoz kell az internet és a felhő, mivel ezek az információk máshonnan származnak. Viszont ha sávot váltunk, és a szenzorok “körülnéznek”, az így kapott adatokat felesleges átküldeni az interneten (és a fél világon), ez adatforgalom tekintetében sem szerencsés, és persze az se sokat használ, ha akár pár másodpercnyi hálózati kommunikáció miatt túl későn kormányoz az autó, és átdübörög rajtunk egy időközben beérkező kamion. A köd lehet egy olyan belső rendszer, amely az autón belül dolgozó eszközöket köti össze, “még az interneten innen”, itt dolgozza fel a gyors döntéseket igénylő, ám külső adatforrásokra nem szoruló kéréseket, például az említett sávváltást.
Felkészülni, vigyázz
Míg ezt a cikket írtam, kétszer mentem ki a konyhába üdítőért. A telefonom lépésszámlálója a mai napra egyelőre mindössze 2000 lépést tart nyilván a testsúlyom alapján javasolt tizenötezer helyett. A webkamerán mindvégig látszott, ahogy ülök és gépelek. Az okoskarkötőm nem észlelt pulzusnövekedést. Tegyük fel, hogy a helyiségben még van jó néhány szenzor, ezek figyelték, hogy átlagosan 23 fokban dolgoztam végig a napot, a hűtőt kétszer nyitottam ki, az üdítős polc ezalatt 80 dekával lett könnyebb. Egyszer a mellékhelyiségben is jártam, ahol akár olyan szenzor is megbújhat, amely bizonyos végtermékek súlyát és átlagát ellenőrzi, és elemzi a bennük lévő baktériumokat.
Amikor este elindulok, az Újpest – Keleti pályaudvar közötti szakaszon 74 térfigyelő kamera látószögén haladok át. A telefonom GPS és mobilcella információk alapján tökéletesen követi az általam megtett útvonalat, rögzítve azt is, hol állok meg két percre (az adatbázissal összevetve egy újságosnál, a bankkártyámmal pedig 990 forintot fizetek, a leolvasott kód szerint egy Hammerworld magazint veszek). Mire a nap legvégén hazaérek, az egész napos tevékenységemmel mondjuk ötszáz gigabájtnyi adatot “termeltem” úgy, hogy nem is tudok róla. Ezek az adatok ott vannak valahol. Ezeknek az adatoknak egy részét nagyon jól tudom majd használni az egészségem, a hatékonyságom, a biztonságom érdekében. És ezeket az adatokat elvben más is nagyon jól tudja majd használni. Az érdekemben… vagy nem. És akkor most ezzel abba is hagyom, tessék szépen elgondolkozni azon, hogy merrefelé tartunk. Jó lesz. Meg nem lesz jó. Más lesz. És ideje rákészülni.
