Ön most lebukott?
Miért buktam volna le?
Hétfő délután az LMP-s Ertsey Katalin bemutatott egy 2011 januárjában íródott minisztériumi e-mailt, melyben ön tájékoztatja a címzetteket, hogy „a kormány döntött Safarov-ügyben”. A képviselőasszony azt a következtetést vonja le a dokumentumból: önök már bő másfél éve tudták, hogy hamarosan átadják a baltást Azerbajdzsánnak.
Pedig akár azt az egyébként helytálló következtetést is levonhatná, hogy a kormány 2011 januárjában is nemet mondott az azeriek informális megkeresésére. Megjegyzem, az e-mailt Ertsey Katalin az általam neki átadott Safarov-dossziéban találta.
Ön miért nem vette ki azt a félreérthető papírt, mielőtt átnyújtotta Ertseynek a dossziét?
Mert nincs mit titkolnom rajta. És egyébként is minden oldal iktatva van, így föltűnt volna a hiány.
Már 2011 januárja előtt is zaklatták önöket a Kaukázusból Safarov-ügyben?
Furcsa mód először az örmények kerestek meg, méghozzá a választási győzelem után pár hónappal, 2010 őszén. Örményországnak a magyarországi ügyekért is felelős bécsi nagykövete járt nálam, s közölte: információval bír arról, hogy ha mi átadjuk Bakunak Safarovot, szabadon engedik. Kérdezte, az Orbán-kormány változtat-e a Gyurcsány–Bajnai-kabinetek álláspontján, miszerint Safarovnak magyar börtönben a helye. Én határozottan azt feleltem, hogy nem kívánunk változtatni.
Jól átverte.
Tévedés. Hiszen azt állítottam: az azeriek nem hivatalosan többször is kérték Safarov átadását, s Magyarország mindannyiszor nemet mondott. Miután tárgyaltam az örmény nagykövettel, hozzám is kétszer érkezett informális azeri megkeresés az ügyben – ismét mindkétszer nemet mondtunk. Safarovot utóbb is csak a hivatalos, írásbeli kérésre adtuk át. Megjegyzem, az örmény nagykövet vélhetően attól tartott, hogy az azeriek is úgy járnak el, ahogy az örmények tették pár évvel korábban.
„Nem volt más választásunk” – Fotók: Kummer János
Mi történt pár évvel korábban?
Franciaország tizenhét év börtön után átadott egy örmény terroristát Örményországnak, akit Jereván azonnal szabadon engedett. Úgy tetszik, arrafelé ez a szokás.
A 2010 őszén zajlott megbeszélésen ön közölte az örmény nagykövettel, hogy ha egyszer írásos megkeresést kapunk, akkor kiadjuk Safarovot?
Ez nem került szóba.
Vajon miért vártak 2012-ig az azeriek a hivatalos megkereséssel?
Nem kockáztattak. Tudták, azt csak egyszer lehet eljátszani. Ha formálisan is elutasítjuk őket, onnantól nincs értelme próbálkozni. Egészen 2012-ig megelégedtek azzal, hogy folyamatosan lepattintjuk őket. Akkor viszont elhatározták magukat. Az azeri szakminiszter látszólag elfogadta az érvelésünket, és azzal állt elénk, elismeri, súlyos bűncselekményt követett el Safarov, és ígérte, ha átadjuk, odahaza is le kell ülnie büntetése hátralévő részét.
Önök pedig annak ellenére hittek neki, hogy az örmények jó előre figyelmeztettek az átverésre.
Nem volt más választásunk. A nemzetközi jog alapján át kellett adnunk Safarovot. Az ilyen kérelmet a nemzetközi gyakorlatban csak kivételes esetben utasítják vissza, például ha nem felel meg a nemzetközi egyezményeknek. Erről itt nem volt szó.
Mondhatta volna azt is: marad a baltás, mert biztosak benne, hogy Bakuban kegyelmet kapna.
Nem mondhattam ilyet.
Miért?
Mert Azerbajdzsán baráti ország. Ha a miniszter ígéretet tesz, hogy Safarov börtönben marad, én meg azt válaszolom, hogy úgy véljük, otthon kegyelmet kapna, azzal lehazugozom a minisztert.
Alappal tette volna.
Nem volt rá lehetőségem.
Hány százalék esélyt adott arra, hogy Safarov a hazájában is börtönbe kerül?
Naiv persze nem vagyok. Köztudott, hogy számos módja van kedvezményben részesíteni egy rabot. Nem lepődtem volna meg, ha többször is megszakítják a büntetését, és hazaengedik a családjához. Azon sem csodálkoztam volna, ha egyszemélyes luxusbörtönt építenek neki. Az a cinizmus viszont mellbe vágott, hogy jóformán le se szállt a gépe, már kegyelmet kapott.
„Nem volt jogom kétségbe vonni egy ilyen állam korrektségét”
Említette, hogy Azerbajdzsán baráti ország. Attól baráti, hogy tele van olajjal, mi pedig üzletet, pénzt remélünk tőle?
Természetesen ebben sem vagyok naiv: könnyebben, szívesebben hisz a politikus egy olyan országnak, mellyel épp napirenden van a gazdasági kapcsolatok mélyítése.
Azért az vicces, hogy a magyar igazságügyi államtitkár szorong az azeri kolléga szemébe mondani, hogy nem hisz neki, az azeri kolléga viszont gátlás nélkül hülyét csinál a komplett magyar kormányból. Sőt a héten – épp ezekben a percekben is – népes azeri delegáció tárgyal innen, az Országháztól pár száz méterre, a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Rendben van ez így egy magunkfajta büszke, szabadságharcos néppel szemben?
Én igazságügyi államtitkár vagyok. Így számomra az a mérvadó, akár azeri elítéltről van szó, akár örményről, akár más nációjúról, hogy ha van a hazájával erre vonatkozó egyezmény, és hivatalos megkeresést kapunk, akkor ki kell őt adnunk. A többi nem az én kompetenciám.
Megmajmoltak bennünket, s mi még most is gazsulálunk nekik.
Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy Azerbajdzsán nemzetközileg elismert ország, az ENSZ BT tagja, a nemzetközi politika és kultúra elismert szereplője, például nemrégiben Eurovíziós dalfesztivált és ifjúsági futball-világbajnokságot rendezett. Nekem államtitkárként nem volt jogom kétségbe vonni egy ilyen állam korrektségét. Egész addig, míg Safarov kegyelmet nem kapott.
Az Eurovíziós dalfeszt ellenére fel sem vetődött önben, hogy a magyar miniszterelnök és az azeri elnök eleve ebben a forgatókönyvben egyezett meg, csak éppen önt meg a miniszterét nem avatták be a tervbe?
Nem, ez nem vetődött fel bennem. De akkor se dönthettünk volna másképp, ha fölvetődött volna.
Az ellenzék szerint kilóra megvettek minket.
Az ilyen összeesküvés-elméleteket nem vagyok hajlandó komolyan venni. Már csak azért sem, mert bármiféle anyagi ellentételezés azonnal kiderül.
Jó, nem vásároltak államkötvényt az azeriek. De, ahogy említettük, itt tárgyalnak a József nádor téren, és sorra írják alá a megállapodásokat.
Mi is már 2010 óta tudjuk, hogy Azerbajdzsán nagy gazdasági lehetőséget jelent Magyarországnak. Már csak ezért is éreztük Safarov-ügyben, hogy tojáshéjon járunk, s nem hibázhatunk.
