A cikk a Négymillió kamera tartja szemmel a briteket anyag második része.
Hatalmas feladat egy egész város átfésülése. Emberek millióinak, helyszínek ezreinek megfigyelése, ráadásul éjszaka, olyan hatásos módszerekkel, amelyek révén olyasvalamit is megpillanthatunk, amit nem volna szabad.
A New York fölött cirkáló tízmillió dolláros, felségjel nélküli Bell 412-EP helikoptert a legmodernebb infravörös technikával szerelték fel. Kamerája lehetővé teszi, hogy éjjel, többszáz méteres magasságban cirkáljanak Manhattan felett, anélkül, hogy észrevennék őket. A helikopter több mint kilencezer feladatot teljesít egy évben. Bűnözőket, terroristákat és más bajkeverőket tartanak szemmel. Minden test hőt bocsát ki, a megfigyelő helikopter pedig többszáz méter magasból követhet valakit, többnyire észrevétlenül.
Így történhetett meg az az eset, hogy egy alkalommal, amikor a helikopter éjszakai bevetésen volt, kamerája több mint négy percen át rögzített egy lakás tetőteraszán zajló intim együttlétet, amit később egy helyi televízió megvásárolt. Amikor a felvételt leadták a híradóban, egyesek úgy vélték, csúnyán megsértették a személyiségi jogokat. Az áldozat szemében ez a megfigyelési technikával való visszaélés, a rendőrség azonban nem ért vele egyet. Azt hangoztatja, hogy nem az a szándékuk, hogy megsértsék valaki személyiségi jogait, viszont az a dolguk, hogy megpróbálják megvédeni az állampolgárokat. S ha egyesek ezt mégis úgy élik meg, hogy így sérülnek a jogaik, a szabadságuk, akkor tudniuk kell, hogy az élet megváltozott. A szeptember 11. utáni világban így kell felügyelni a rendet.
Szép, új világ?
A megfigyelés eszköze már rég nem csak az infravörös kamera. És nem is csak a rendőrség az, aki megfigyel bennünket. A kormányok, hatóságok és nagyvállalatok mindennapi tárgyakat használnak fel arra, hogy kémkedjenek utánunk. A mobiltelefonok átjátszótornyokon és műholdakon keresztül figyelik a mozgásunkat. A mobiltelefon fizikai követést valósít meg. Ott van a zsebünkben, és egy kis térképet készít arról, hogy merre jártunk és mit csináltunk.
Szinte minden általunk használt technika – az elektronikus kártyával működő záraktól, az automata autópályakapukon át számítógépünk internetes böngészőjéig – elektronikus nyomot hagy. Olyan eszközöket és fizetési módokat alkalmazunk, amelyek olyan nyomot hagynak, mint egy repülőgép kondenzcsíkja.
A 21. században a megfigyelés immár azt jelenti, hogy ezeket a nyomokat követik, mint valami lábnyomokat, és kiszámítják, mi lesz a következő lépés. A vállalatok és a kormányok egy „adatbányászatnak“ nevezett módszerrel mindennapi életünk apróságait gyűjtik hatalmas adatbankokba. Hogy hánykor mentünk iskolába, mit vettünk tegnap, milyen betegségünk van, mennyit takarítottunk meg, sőt, mi az, amitől tartunk. Ez az információ – vagy akár még több is – hozzáférhető azok számára, akik tudják, hol keressék.
A „nagy titok“ helyett, amiről nem szeretnénk, ha kitudódna, a sok milliónyi apró információ alkot digitális képet rólunk. Nagyon körülhatárolt, nagyon pontos, nagyon kiszámítható képet. Ha tudod, hogy az elmúlt 250 napban hol voltam délután negyed négykor, akkor elég jól meg tudod jósolni, hogy holnap délután negyed négykor merre járok majd. Ha pedig tudod, hol leszek holnap délután negyed négykor, akkor gyakorlatilag bármit megtehetsz velem.
Mit hoz a jövő?
A megfigyelő technikák már mindenütt jelen vannak. A csúcseszköz azonban talán nem kívülről fog követni minket. A testünk belsejében fog együttélni velünk, és nemcsak a kilétünkről, hanem az összes működésünkről tájékoztat majd.
A jövő megfigyelő módszere a rotterdami Baja Beach Klubban már valóság. A Bajába olyan elit kör jár, akik mások, mint a többi vendég. Nem kell igazolniuk magukat, és készpénzzel fizetniük ételért-italért. Hogy beléphessenek a klubba, csupán a karjukat, amibe egy mikrochip van beültetve, kell egy leolvasó alá tartaniuk. A technikát „rádiófrekvenciás azonosításnak“ nevezik. Maga a mikrochip alig nagyobb egy rizsszemnél. A chip rádiójelet bocsát ki magából, amelyet egy leolvasóval fogni lehet. Minden apró chipnek van egy azonosítószáma. A leolvasó egy adatbázishoz csatlakozik, amely beazonosítja a személyt, sőt, még többre képes. Technikailag nincsen határa annak, mennyi információt tárolhatnak benne.
Már most vannak olyanok, akiknek egészségi állapotáról mikrochip tájékoztat. Egyesek szerint hamarosan mindenkit egy mikrochip révén fognak azonosítani, és ezzel az új módszerrel megfigyelni. Húsz év múlva lehet, hogy az összes újszülöttbe mikrochipet ültetnek majd, ami egész életében a testében marad, és mindenféle információ összegyűjthető rajta. Tehát ha valami baja van, leolvassák a mikrochipjét, és rögtön tudják róla, kicsoda.
A beültetett azonosító chip csupán a kezdet. A jövőben a mikrochipet GPS nyomkövetéssel lehet majd kombinálni. Így bárkit, bármikor, bárhol fel lehet kutatni. Szülők és kutyatulajdonosok már most is használnak GPS-t szeretteik követésére. Az Egyesült Államokban mintegy 7500 elítéltet figyelnek GPS-szel, és ezek az eszközök idővel csak egyre kisebbek lesznek. Bár beültethető GPS még nem létezik, csupán idő kérdése, mikor kerül minden bűnöző – vagy akár minden állampolgár – testébe azonosítóchip.
Az egykori tudományos fantasztikum immár valósággá válik. De minél elképesztőbb, annál ellentmondásosabb mindez. A világ országaiban a biztonság nevében megpróbálják átrajzolni a megfigyelés és a magánélet közötti határvonalat. Csak az Egyesült Államoknak több mint harmincezer lehallgató-állomása üzemel a világ minden részében, legalább száz kémműholddal együttműködésben. Három másodpercenként annyi információ gyűlik össze, ami megtölthetné a Kongresszusi Könyvtárat. A kormányok azzal érvelnek, hogy e módszerek a biztonságunkat növelik. A hatóság azt állítja, hogy ebben a veszélyes és behálózott világban minden korábbinál nagyobb szükség van a megfigyelésre.
