A Nagymező – a hegység többi rétjéhez hasonlóan – nem természetes eredetű, hanem emberi hatásokra alakult ki. A Bükk-fennsík egykor erdőkkel borított táj volt, ahol a XVIII. század második felében, az üveghuták és vashámorok megépülésekor, azok fűtőanyaggal való ellátása érdekében kezdték meg a fák kitermelését.
A kivágott erdők helyét rétek vették át, amelyek visszaerdősülését a rendszeres kaszálás-legeltetés akadályozta meg. Ezek az élőhelyek – amellett, hogy ma már tájképileg is meghatározó részei a Bükknek – meglehetősen fajgazdagok, védett és ritka fajokat is szép számmal rejtegetnek. A rétek ezen sajátsága többek között különleges mikroklímájuknak köszönhető. Felszínüket mindenfelé töbrök tagolják, amelyek néhány tíz méteres, a mészkő oldódásával kialakult mélyedések.
Hegyi rétek vitézei és sárkányai (Fotó: Gubó Ildi és Korbely Attila)
Ezek alján megül a hideg levegő, így a magashegységek és a kontinentális vidékek hidegtűrő fajai is képesek bennük megmaradni. Ilyen hűvös-kontinentális maradványnövény az északi sárkányfű (Dracocephalum ruyschiana), amely hazánkban egyedül a Bükk két rétjén fordul elő. Tudományos neve „sárkányfejet” jelent. Ibolyaszínű, ajakos virágait júliusban bontja.
A lila pártájú kárpáti sisakvirág (Aconitum moldavicum), amely nevét sisakszerűen tornyosuló virágáról kapta, a környező magasabb hegyvidékekről hozzánk csak a Bükkbe és a Zemplénbe húzódik le. A réti kardvirág (Gladiolus imbricatus), vagy más néven fedeles dákoska karcsú, élénkrózsaszín virágai kisebbek a Dél-Afrikából származó kerti fajták virágainál, ám annál elegánsabb megjelenést kölcsönöznek a növénynek.
Lilliomok és kosborok
Csapadékosabb években igen gyakori a réten a visszahajló lepelleveleiről elnevezett turbánliliom (Lilium martagon), melynek speciális alakú virágait kizárólag szenderek (igen dekoratív lepkefélék) képesek megporozni. Az orchideák, vagy más néven kosborfélék több képviselőjével is találkozhatunk: a szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) mellett előfordul például a bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina), vagy a gömböskosbor (Traunsteinia globosa) is.
A Nagymező lovakkal legeltetett részén elsősorban azok a fajok tudnak elszaporodni, amelyek képesek megakadályozni, hogy a legelésző állatok áldozatául essenek. A sikeres túlélők egyik csoportjába ezért a tüskékkel, tövisekkel rendelkező fajok tartoznak, ilyen többek között a Bükki Nemzeti Park címerében is látható szártalan bábakalács (Carlina acaulis).
A másik előnyös módszer a méregtermelés, mivel a növényevő állatok az evolúció során képessé váltak arra, hogy megkülönböztessék az ehető és a mérgező fajokat. Mérgező anyagokat tartalmaznak (és egyúttal emésztést javító gyógynövények) például az „enciánkék” tárnicsok, amelyek közül a Nagymezőn a Szent-László tárnics (Gentiana cruciata) igen nagy tömegben, a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) elvétve fordul elő.
A tájképhez hozzátartoznak az elszórva álló, terebélyes, szép bükkfák, juharok, vadalmák, és a közönséges boróka (Juniperus communis) télen is zöldellő bokrai. A hegyi rétek hangulata akkor érint meg minket legjobban, ha egy nyári napon letelepszünk egy bükkfa árnyékába, és a tücsökhadak muzsikáját hallgatva csodáljuk a színpompás virágszőnyeget.
