Rómáról írni tökéletes képtelenség. Mert, ugye, mit? A firkász leginkább számokat szeretne papírra vetni, hogy matematikailag is bebizonyítsa: minél több momentumról ír, annál több olyan épület, műemlék, nevezetesség, arc, hangulat, gyümölcsillat marad, amelyről még nem számolt be, ergo azokat az olvasó csak akkor ismerheti meg, ha felül a repülőre, vonatra, buszra, hajóra, és elindul.
Minden út Rómába vezet, hogy egy kellőképpen eredeti gondolatot is iderángassunk. A hajós megoldást azonban csak a korzikaiaknak ajánljuk, az első három variáció viszont minden honpolgár esetében logikus választás. Az autót azért nem írjuk ide, mert Rómában csak egy fokkal átláthatóbb a közlekedés, mint a BAH-csomópontnál péntek délután három órakor. Esőben.
Igaz, Rómában elsősorban motorosok szedik rímbe a családfánkat, lévén Róma mopedtársadalma épp akkora, mint Néró eső miatti félelme volt, és a manőverek az öltönyös úriemberek, a helyi menő csávók és a kiskosztümben rohangáló asszonyok esetében is kiszámíthatatlanok. Ráadásul megspóroljuk azt is, hogy átdöcögjünk a külvárosi részeken, amelyek semmivel sem szebbek vagy jobbak Ózd lakónegyedeinél, legfeljebb itt Francesco Totti nevét fújják a falra, nem Pataky Attiláét. 
Totti, tészta, könnyek
Egyébként a római futballisten mindenhol ott van: javasoljuk a szieszta alatt a RAI 1, 2, 3 adásainak megtekintését – egy halom, római utcán összegyűjtött térképcafatot sorsolunk ki azok között, akik találnak olyan műsort, amelyben nem szerepel. Hasonló ajándéktárgyakat ajánlunk fel azoknak is, akik találnak olyan százméteres római utcaszakaszt, amelynek egyik kiszögellésében sincsenek varázslatos egyszerűséggel összerakott szökőkutak, az utca végi téren pedig nem ajánlanak eredeti spagettit a napernyőkkel védett vendéglőkben. 
Ragaszkodjunk a sztereotípiánkhoz, miszerint az olaszok tésztában verhetetlenek, és próbáljuk ki az aktuális szakácsot! Nem csalódhatunk: ez a nép olyan gasztronómiai csodákat tud művelni egy darab paradicsomból és 30 deka tésztából, hogy azt még a bőséges tengeri herkentyűválaszték és bonyolult fűszerjáték sem képes elrontani. Desszertként leginkább a fagylalt ajánlott, plusz a kávé. Lehetetlen úgy felállni az asztaltól, hogy az ember nem sírja el magát, ha ez még nem történt meg akkor, amikor a választékot próbáltuk áttekinteni.
Persze közkedvelt helyeken a költségérzékeny utazó ne számítson Tesco-gazdaságos árakra, de legyünk őszinték: Róma csak körübelül 20 százalékkal drágább fővárosunknál, leszámítva a szállásokat, amelyekért a bajszos és mindig makulátlan mosolyú tulajdonosok rendesen elkérik a díjat.
Időutazás 
De el is kérhetik, hiszen ez a hárommilliós metropolisz akkor is vonzó lenne az utazóközönségének, ha egyik napról a másikra mázsa aranyat kérnének el egyetlen éjszakáért. Nem véletlen, hogy akármerre is tévedünk (el) a városban, mindenhol sor és tanácstalanság: merre van a következő állomás, amelyre nagyjából emlékezünk a történelemkönyvekből, de pontos helyét az angolul csak gyatrán beszélő őslakosság három értelmetlen kézmutatással simán elintézi.
Bár útikönyvünket és térképünket tulajdonképpen nyugodtan otthon is hagyhatjuk, mert ha követjük a jól bejáratott úton hömpölygő tömeget, biztosan eljutunk a kívánt célokhoz. Az azonban biztos, hogy jobban járunk, ha napra bontott tervvel állunk neki a túrának, és akkor is, ha elhisszük: a cipőnek a lábat kell szolgálnia, és nem kell feltétlen beszállnia az olasz urak és hölgyek divatversenyébe.
A városban flangálás laza és kötetlen időutazásnak számít, hiszen minden kor itt hagyta a maga városformáló lenyomatát. Nem kell telefonos segítséget kérnünk viszont ahhoz, hogy rájöjjünk: az ókor és a reneszánsz az a két korszak, amely a leginkább meghatározza Róma mai arculatát.
Előbbi egész konkrét helyen, a Forum Romanumra keresztelt területen gyűjtötte össze ereklyéit, amelynek egyik határán a Colosseum, Augustus és Titus diadalíve üdvözli a látogatót, hogy a másik oldalon masszív templomok, díszes oszlopok, kopott fürdőhelyek és szűzies paloták romjai búcsúztassák el. A Palatinus-dombra fellépcsőzni kötelező program: Róma látképe lenyűgöző, a friss parkban szigorlatra készülő diákok és sokat látott nyugdíjasok között tömény illatú narancsligetben vallhatunk szerelmet párunknak, vagy éppen játszhatunk kíváncsi római polgárt is, aki lesiet a Circus Maximus-hoz, hogy lássa a Ben Hur forgatását.
A Colosseum csoda, és könnyűszerrel bejárható. Kívül-belül ámulhat az ember az ókori építészek zsenialitásán, nem véletlen, hogy ez az épület vált a legmarkánsabb jelképévé a városnak. Pedig mennyit lehetne találni még? Erre a képeslapárusok már rég rájöttek, leporellóikban megannyi szimbólumot gyártanak, és annak ellenére, hogy nem vagyunk a giccs hódolói, elismerjük ítélőképességüket.
Csak soroljuk: a Trevi-kút fürdőkádja és tekintélyt parancsoló szobrai, a Spanyol lépcső egyszerű és színes kavalkádja, a Piazza Navona tágas tere és parádékat idéző hangulata, a Pantheon isteni tökéletességre törekvő monstruma, a köztársaság elnök palotája, a Cordonata, Michalengelo lépcsője, a II. Victor Emanuelle emlékmű monumentális dicsősége, Augustus maózuleuma, a hazug ember kezét leharapó “igazság szája” és a megannyi ismeretlen helyű, korú, alkotójú, formájú, ihletettségű, funkciójú templom, szobor, park, lépcsősor, amely percenként bukkan fel a legváratlanabb helyeken.
Keresztes lovagok között
Nem úgy, mint a pápa, akit csak nagy-nagy szerencsével láthat az utazó. Már ha odafér a Szent Péter Bazilika előtti tér első harmadába, és nem tartóztatja le a rendőrség a Bernini-féle oszlopsorok egyik bejáratánál vagy az Angyalvár előtt Ponte Angelo hídon a táskában hagyott borotva miatt.
A Vatikán hangulatában ódon, alapban mély és sötét tónusú, amelyet csak a rejtett kis utcák kávézóinak apácákkal, papokkal, thai és orosz turistákkal teli színes forgataga old fel egy kicsit. Meg azok az üzletek, ahol bíborosi egyenruhát árulnak a mai kor keresztes lovagjai és azok az afrikai kereskedők, akik némi ráhatás után már egy euróért is odaadják a Gucci, Versace bőrtáskákat, amiért a kereszténység központjában is otthonosan mozgó démonok száz év garanciát vállalnak. 
Táska pedig kell, hiszen, ha valaki be akar jutni a világ egyik legnagyobb és legszebb műgyűjteményébe, a Vatikáni Múzeumba, annak fel kell szerelkeznie minimum egynapi hideg élelemmel. Nem azért, várakozni jó, bár ha bejutás előtti pillanatban közlik az emberrel, hogy “akkor kérem szépen, lehet jönni holnap”, a cérna könnyen elszakadhat.
Ebből látszik, hogy a rómaiak nem járnak múzeumokba, lévén minden test, arc, testet takaró öltözék és arcot fedő smink tökéletes, a cérna nemhogy elszakad a ruhákon, hanem hetykén és büszkén feszül a varratban.
Büszkén, mert itt minden apró részlet tudja, hogy jó helyen van, hogy Róma így egy és tökéletes, hibát benne körübelül csak annyit találni, mint jókedvű hazainduló utast a repülőtéren, akit azzal hívott fel a családja: itthon nem történt semmi, itthon minden változatlan.
