Kinevezése előtt Ön, cégvezetési teendői mellett, a HEBC, azaz a Magyar EU-bővítési Üzleti Tanács vezetője, a svéd és a svájci kamarák alelnöke, s a Joint Venture szövetség elnökségi tagja volt. Nem megterhelő ez az újabb tisztség?
– Igaza van, ennyi feladatot nem lehet maradéktalanul ellátni, így a hónap elején AmCham-elnökké történt kinevezésem után a Svéd Kamarában betöltött posztomról lemondok. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy ezentúl még hosszabbak lesznek a munkanapjaim.
– Miért épp Önt nevezték ki erre a posztra? Talán az uniós ügyekben szerzett tapasztalata volt a fontos?
– Nem kinevezésről, hanem választásról van szó, és nyilván sokat jelentettek az ilyen tisztségekben szerzett tapasztalataim. E mellett korábban Kairóban éltem, s ott alapító tagja voltam az AmChamnek, azután pedig Magyarországon is aktív tag voltam az Amerikai Kamarában. Az EU-ügyekben szerzett jártasságom nyilván segíthet, hiszen most kritikus átmeneti időszakot élünk, s a kis- és középvállalatoknak e téren komoly segítségre van szükségük. Ne felejtsük el, hogy – bár a cégóriásokat is képviseli az AmCham – a kamara 600 tagjának jelentős részét kisebb cégek adják.
– Mint a bővítési ügyeket közelről ismerő szakembert kérdezem, nem látja-e úgy, hogy a csatlakozás közeledtével egyre sűrűsödnek az akadályok?
– Egyelőre sikerül tartani a menetrendet. A tárgyalások a nizzai csúcson meghatározott tervek szerint, komolyabb zökkenő nélkül folytak, s minden bizonnyal Verheugen úr tartja is magát az elfogadott szcenárióhoz.
– A gazdaság szempontjából komoly vitapont a vállalati adókedvezmények ügye. Ha jól tudom, erről a Flextronics vezetője hamarosan tárgyalni fog Mario Montival, az Európai Bizottság illetékes tagjával.
– Őszintén, sok sikert kívánok neki, de nem hiszem, hogy a versenyjogi biztos ígéretet tenne bármilyen engedményre. Tárgyalásaink során mi azt érzékeltük, hogy a brüsszeli bizottság álláspontja ebben a témában a legkeményebb. Eredeti követelésük az volt, hogy már most, a csatlakozás előtt szűnjenek meg az adókedvezmények. Igaz, e kérdésben most, a tárgyalások finisében születhet valamilyen kompromisszum, de hogy milyen, azt most még nem lehet megmondani.
– És ha meg kell szüntetni a kedvezményeket, az nem riasztja el a pénzüket ide befektető cégeket?
– Nem hiszem. Az előző és a jelenlegi kormány is kiállt a nagyvállalatok mellett, márpedig amennyiben el kell törölni ezeket a könnyítéseket, úgy komoly kár éri a cégeket. Ezek kompenzálására tehát megszületik majd a megállapodás: reméljük a kecske is jóllakik, s a káposzta is megmarad.
– Nem látszik körvonalazódni ilyen kompromisszum a privatizációs stratégiában. Szükség van a magánosítás folytatására?
– A privatizációra szükség van. Ott van például a Dunaferr, amely nagybefektető nélkül képtelen lesz megvalósítani a hosszú távú talpon maradásához elengedhetetlen fejlesztéseket. Ezért szerintem a kormány számára sincs más út, hiszen amennyiben nem keresnek szakmai befektetőket, akkor több ezer ember munkahelye kerül veszélybe, így ez egyfajta kényszerhelyzet. S akkor még nem is említettem, hogy a Dunaferrt az EU szabályai szerint nem is tarthatja támogatásokkal felszínem az állam.
– A magyar tőkeexportot nem fogadják örömmel, Erdélyben sokan tiltakoznak az OTP bankvásárlási tervei miatt. Mit gondol, vége lesz egyszer a régiós torzsalkodásnak?
– Éppen azért vagyok az EU kibővítésének híve, mert ezzel pár éven belül eltűnhetnek a határok. Akkor már nem lesz értelme a trianoni sérelmeket felemlegetni, s a befektetések sem idegen tőkéből, hanem uniós tőkéből valósulnak meg. Ezzel ezek a problémák – remélem – túlhaladottá válnak majd.