Felrúghatja az ellentmondásos adóharmonizációs csomag körüli kötélhúzás a néhány nap múlva a portugáliai Feirában tartandó EU-csúcstalálkozó békéjét is, csakúgy, mint fél évvel ezelőtt Helsinkiben. A tagállamok Finnországban még úgy gondolták: ebben a kemény diónak számító kérdésben hat hónap elegendő lesz a mindenki számára üdvözítő kompromisszum megtalálására. A pénzügyminiszterek legutóbbi brüsszeli találkozója azonban nem hozott áttörést, ezért a csúcs előestéjén (lapzártánk után) még tesznek egy elkeseredett kísérletet az alku nyélbe ütése érdekében.
A tagországok a virágzó adómegkerülés elleni fellépés jegyében olyan közös szabályok elfogadásán fáradoznak, amelyek lehetővé tennék az uniós állampolgárok (és cégek) külföldi bankszámlán elhelyezett megtakarításainak adóztatását. Az EU 15 tagállama közül 11-ben egyáltalán nem sarcolják meg a külföldiek banki megtakarításait, ami százezreket sarkall arra, hogy országukon kívül fialtassák a pénzüket.
Az EU-ban sokáig tabunak számított egyáltalán szóba hozni az adópolitikák összehangolását. Az euró 1999. januári bevezetése óta azonban az adórendszerek az addiginál nagyobb hatást gyakorolnak a tőkemozgásra, ami mind többször veti fel az adórendszerek összehangolásának szükségességét. Az Európai Bizottság két alternatív javaslatot terjesztett elő a magánszemélyek és cégek külföldi pénzintézetekben elhelyezett megtakarításainak és befektetéseinek nyomon követésére. Az egyik elképzelés szerint 20 százalékos forrásadót vetnének ki a megtakarításokból származó jövedelmekre a fogadó országok hatóságai. Ezt ki lehetne váltani azzal, ha ez utóbbiak tájékoztatnák a betétes állandó lakhelyének hatóságait, amelyek az adóbevallás során – felhasználva az információkat – belföldön adóztatnák meg a szóban forgó kört.
A brit kormány azonban hallani sem akar a forrásadó bevezetéséről, mert a City 3 ezer milliárd eurós (???) eurokötvény-piacának összeomlásától tart. A többi kormánynak hosszú időbe telt, míg meggyőzte Londont a három pillérből álló adócsomag ezen elemének szükségszerűségéről. A britek ma már hajlandóak lennének az információcserére, de a két lehetőséget ötvöző megoldáshoz nem járulnak hozzá. Pedig ez lehet az egyik lehetséges kiút a zsákutcából, tekintettel arra, hogy Ausztriának és Luxemburgnak a forrásadó elvetése esetén le kellene mondania a banktitok intézményének fenntartásáról.
A forrásadó bevezetése körüli huzavona jól tükrözi azokat a nehézségeket, amelyekkel az EU-nak szembe kell néznie, amikor megpróbálja közelíteni az álláspontokat a kizárólagosan nemzeti hatáskörbe tartozó, s emiatt sokszor igencsak széles skálán mozgó adópolitikák kérdésében. Az úgynevezett adóharmonizációs csomag első pillére 1997. december elsején került a helyére, amikor a tagországok önkéntes, tehát jogi érvénnyel nem bíró magatartási kódexet írtak alá a társasági adózás területén. A tizenötök ebben vállalták, hogy első körben befagyasztják, 2003-ig pedig teljesen felszámolják azokat a “sportszerűtlennek” ítélt adókedvezményeket, amelyek az egyik tagállamból a másikba csábítják a befektetéseket. A kódex végrehajtását figyelemmel kísérő Primarolo-csoport 1999. végi jelentésében összesen 66 olyan adógyakorlatot azonosított a tagállamokban, amelyek összeegyeztethetetlenek a megállapodás szellemével. A legtöbb anomáliára – összesen tízre – Hollandiában bukkantak, de a Csatorna-szigeteken létesített adóparadicsomok révén Nagy-Britannia neve is gyakran felbukkan a jelentésben negatív példaként. A fent ismertetett második pillér, vagyis a forrásadó bevezetése (???ez a második pillér???) mellett az adócsomag harmadik része az egy vállalatbirodalomhoz tartozó, de különböző tagállamokban működő cégek közötti pénzmozgásokat (jogdíj- és kamatátutalásokat) kívánja megkönnyíteni.
Az adócsomag esetleges kudarca azokat a törekvéseket is visszavetné, amelyek a jelenleg tárgyalt intézményi reformok keretében az adópolitika több területére is szeretnék kiterjeszteni a minősített többségi döntések körét. Brüsszel szerint például az energiahordozók megadóztatásának régóta függőben lévő ügye is elmozdulhatna a holtpontról, ha a tagállamok lemondanának az e területen élvezett vétójogukról. Ennek eléréséhez azonban, akárcsak más, adózással összefüggő kérdésekben, Londonon keresztül vezet az út.
