Jóllehet, az eredményesség mércéjének nemcsak az 1 milliárd dollár feletti éves forgalmat hozó sikergyógyszerek száma tekinthető, csillagászati kutatási költségeik miatt a vállalatoknak mégis létérdekük magas árbevételt elérni egy-egy terméken. Az európaiak visszaesésére egyébként sem csupán az ilyen „húzó” készítmények hiánya utal. Az árbevétel szerinti 10 legnagyobb vállalat között 6, míg a piaci értéket tekintve a 12 legnagyobb között 8 amerikai cég van. Több korábbi nagyság – mint például a német Bayer – teljesen háttérbe szorult.
Az európai vállalatok hallgatólagosan beismerik gondjaikat. Az elmúlt hónapokban három nagy fúziót jelentettek be. Ezek közül legalább kettőt – a francia Sanofi és Synthélabo, illetve a német Hoechst és a francia Rhone-Poulenc egyesülését – úgy lehet értékelni, hogy a gondokkal küszködők egymásban keresnek vigasztalást.
Egyáltalában nem biztos azonban, hogy Európa pusztán a fúziók segítségével ki tud mászni a gödörből. A Hoechstből és a Rhone-Poulenc-ból létrejövő Aventis az 1998-as statisztikák alapján még a világ legnagyobb árbevétellel rendelkező gyógyszergyárának számít, olyannyira kevés originális gyógyszer várható azonban a cégtől, hogy elemzők szerint 2002-re már a hatodik helyre fog visszaesni.
A Merck furcsa története is jól rávilágít a dolgok várható alakulására. A gyógyszerágazatban két ilyen nevű vállalat létezik: a patinás német társaság és fiatalabb amerikai „leszármazottja”. Az első világháború utáni szétválás óta az amerikai cég a világ legsikeresebb gyógyszergyára lett: piaci kapitalizációja immár a 200 milliárd dollárt ostromolja, az innováció terén pedig páratlan teljesítményt ért el. Az egykori német anyavállalat jelenlegi értéke alig 6 milliárd dollár, azaz az amerikai cég egy harmincad része, és erősen kétséges, hogy meg tudja-e őrizni függetlenségét.
Adódik a kérdés: mi okozza az európai gyógyszeripar hanyatlását és vajon megfordítható-e ez a folyamat?
Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a hiba nem az itteni kutatásban van; az európai laboratóriumok és kutatók színvonalát még ma is világelsőnek tartják. Az erősen szabályozott egészségügyi rendszerek megnyitásáért harcoló gyógyszergyárak szerint az ok az, hogy az európai kormányok folyamatosan csökkenteni próbálják a gyógyszerkiadásaikat; lassan engedélyezik az új (és drágább) kezeléseket. Ezért a kontinens cégei nem tudják kellő profitra váltani kutatási munkájuk eredményét.
Az amerikai gyógyszerpiac – ahonnan az ágazat globális árbevételének 40 százaléka, nyereségének pedig 60 százaléka származik – sokkal gyorsabban bővül. A magánbiztosítók inkább hajlandóak fizetni a gyógyszerekért, mint a kormányok: tavaly a receptre kapható termékek forgalma 12 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban, de csak 6 százalékkal Európában. Mindezt így értékeli Richard Sykes, a Glaxo elnöke: „Aki elvárja az innovációt, az fizessen is érte.”
A gyenge európai piac azonban nem magyarázza meg teljesen a vállalatok gyenge szereplését. A piac tényleg nagy gondot jelent a német és a francia vállalatok számára, amelyek szinte kizárólag belföldön vannak jelen. Nem elég, hogy károsan hatott rájuk az Európán belül kialakuló árcsökkentési verseny, nincs semmilyen hasznuk az amerikai boomból sem. A Sanofi, a Synthélabo, a Hoechst, a Bayer, a BASF és a Schering egyaránt alulreprezentált az Atlanti óceán túloldalán. Ezzel szemben számos amerikai vállalat a nagy lehetőségeket nyújtó hazai pályán éri el bevételeinek 60-70 százalékát.
Ugyancsak az amerikai piac magyarázhatja a svájci és a brit vállalatok jobb teljesítményét. A svájci Roche és Novartis jelentős forgalmat bonyolít le az Egyesült Államokban. A Glaxo Wellcome árbevételének több mint 40 százaléka onnan származik, míg az AstraZeneca és a SmithKline Beecham esetében ez az arány majdnem eléri az 50 százalékot (az utóbbinál részben azért, mert a cég SmithKline ága amerikai eredetű).
De még ezeknek a gyártóknak sincs annyi „sikergyógyszerük”, mint tengerentúli versenytársaiknak. Többjük jelenleg az innovációs ciklus legrosszabb fázisában van. A brit cégek számára különösen nagy gondot jelent a szabadalmi oltalmaik kifutása: a generikus szerek megjelenése okozta versenyben rohamosan csökken az árbevétel. Tavaly a világ 50 legkelendőbb gyógyszere közül csak 7 készült brit vállalatoknál, míg tíz évvel ezelőtt még kétszer ennyi.
De miért nem tudtak az európai vállalatok új sikergyógyszereket kihozni a régiek helyett? Talán azért, mert rossz terepre tévedtek. Az utóbbi 10 évben egyre inkább teret hódítanak az úgynevezett „életmód-gyógyszerek”, amelyek javítják az életminőséget és enyhítik az idős kor tüneteit. Tavaly már 10 ilyen szer volt a toplistán az egy évtizeddel korábbi kettővel szemben.
A legismertebb példák közé tartozik a férfi potenciát visszaadó Viagra, a klimaxtüneteket enyhítő Premarin, a depresszió elleni Prozac, valamint a koleszterinszintet csökkentő szerek sora. Ezek zömét sem európai, hanem amerikai vállalatok gyártják.
A Glaxo sem ismerte fel elég korán az új jelenséget. Amikor a viagrás Pfizerhez hasonlóan véletlenül rábukkant egy olyan szerre, amely megszünteti az erekciós zavarokat, elvetette a fejlesztés gondolatát, mivel nem látott benne üzletet. A Glaxo a Zantac nevű gyomorfekély-ellenes gyógyszerének óriási sikerével szerzett milliárdokat arra használta, hogy fontos és úttörő jellegű kutatásokat végezzen az asztma és a HIV-vírus gyógyítása terén. E morálisan nagyra értékelhető stratégia alapján születtek fontos készítmények, de ezek profithozama nem mérhető az életmód-gyógyszerekéhez. Mivel egy gyógyszer kifejlesztése legalább 10 évig tart, az amerikaiaknak az életmód-gyógyszerek terén szerzett előnye egy darabig biztosan fennmarad. S a prognózisok szerint 2002-ben a világ 10 legnépszerűbb gyógyszeréből 5 ebbe a csoportba fog tartozni.
Arra kell tehát számítani, hogy a következő 3-5 évben az európai vállalatok komoly üzleti problémák elé tekintenek. Változást az hozhat, hogy 2002-2005-től egy sor amerikai szabadalmi oltalom fog lejárni. A sikergyógyszerektől való túlzott függésnek az az egyik veszélye, hogy a védettség megszűnésekor a vállalat nyeresége egyik napról a másikra drámaian visszaeshet. Ez viszont lehetőséget teremthet az európai cégeknek, amelyek nagyobb számú, de szerényebb forgalmú szerrel operálnak a piacon.
