A német gazdaság tavaly az 1990-es egyesülés óta a legjelentősebb gazdasági növekedést produkálta: a GDP 2,8 százalékkal bővült. Ez nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó, rontotta viszont a képet, hogy a volt NDK-ból kialakult új tartományok fejlődése nemcsak elmaradt a volt NSZK-étól, de a korábbi ütemkülönbség még növekedett is. További probléma, hogy a külkereskedelem dinamikája a felére esett vissza – ez különösen azért volt fájó, mert a németek joggal és szívesen nevezik magukat az export világbajnokának.
Az összességében pozitív 1998-as év optimistára hangolta a németeket, bár a tavaly őszi kormányváltás után a befolyásos gazdasági körök megkongatták a vészharangot. A nemzetközi helyzet se segítette az új kormányt. Az oroszországi és később a brazíliai válság hatására romlott a német gazdaság exportképessége, s ennek hatására lefelé kellett módosítni a korábban 2,3-2,5 százalékosra prognosztizált növekedési mutatót. A „hat bölcs” gyűjtőnéven számon tartott gazdasági kutatóintézetek a múlt hétfőn prezentálták tavaszi előrejelzésüket, amelyben 1,7 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek 1999-re. Az inflációs ráta ugyanezen jelentés szerint az idén 0,7 százalékos lesz. A munkanélküli rátánál 0,6 százalékpontos csökkenéssel számolnak a kutatók. Ám még ezt sem elsősorban a Schröder-kabinet munkahelyteremtő politikájára vezetik vissza, prognózisuk szerint ugyanis a munkanélküliek száma úgy csökken 252 ezerrel, hogy a foglalkoztatottak száma csak 75 ezerrel nő.
Fényt is látnak az alagút végén a bölcsek: 2000-re már a keleti és nyugati tartományokban egységesen 2,6 százalékos növekedést várnak, s a munkanélküliségi ráta további 0,7 százalékpontos csökkenését vetítik előre.
Kontinuitás
A magyar-német kapcsolatok a kétpólusú világban is kifejezetten jónak voltak mondhatóak. A gazdasági együttműködés az NSZK-val már a diplomáciai kapcsolatok felvétele előtt megkezdődött, s a szociáldemokrata vezetésű Brandt- és Schmidt-kormányok alatt tovább bővült. Az 1982-es németországi kormányváltás sem hozott változást, a konzervatív német és a kommunista magyar politikusok jól megértették egymást, amit az is bizonyít, hogy Budapest a legintenzívebben a két déli, hagyományosan „fekete” tartománnyal ápolta a kapcsolatokat. A német vonal előretörését jelzi például, hogy a kölcsönök jelentős részét a frankfurti pénzpiacon szerezte be Magyarország. Kádár János, Grósz Károly, Németh Miklós, Antall József, Horn Gyula – e politikusok mindegyike nagy súlyt helyezett a bonni kormánnyal ápolt viszonyra, ami 1989-ig egyre jobban idegesítette a kelet-berlini vezetőséget. Orbán Viktorról azt mondják, hogy elődeinél nyitottabb angolszász irányban, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy a tavaly májusi választások megnyerése után első útja Németországba vezessen. A legkiválóbb német luxus-limuzinok Bajorországban (BMW és Audi) és Baden-Württembergben (Mercedes) készülnek, s így a jó viszonyt arra is felhasználhatták a vezető magyar politikusok, hogy kipróbálhassák az autócsodákat. Grósz Károly egykori miniszterelnök 1988-as németországi látogatásán kipróbálta azt a BMW 735-öst, amelyet a bajor gyár nekiajándékozott, Stumpf István kancelláriaminiszter pedig áprilisi stuttgarti útján a híres Mercedes-múzeumban egy harmincas évekbeli sportkocsi kormányához ült.
