Jó és alapos áttekintést ad az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának első évéről a lapjukban közölt összeállítás (Savanyúra sikerült, Figyelő, 1999/26. szám). Ezen cikk és az utána következő nézőpont állítása szerint a magyar gazdaság neuralgikus pontja nem annyira a külgazdasági egyensúlytalanság, sokkal inkább az államháztartás hiánya. Távolról sem akarom bagatellizálni a fiskális gondokat, de – amennyiben a cikk állítása helytálló – ez már a fejlett országokra jellemző gondokat sejtet. Miközben ugyanis az európai uniós csatlakozásra váró közép- és kelet-európai államok szinte mindegyike jelentős hiánnyal küzd a folyó fizetési és a kereskedelmi mérlegen, az államháztartás strukturális problémái magukra az uniós országokra is jellemzőek. A GDP-arányos államháztartási deficitet csak vérrel-verejtékkel sikerült a maastrichti szint alá szorítani, miközben a nagy elosztórendszerek reformja még sok helyen várat magára. A közös európai valuta sikerének is elsősorban a fiskális politika, illetve az annak függvényében alakuló konjunktúra a záloga.
Az állami szektor vergődése tehát nem magyar (vagy kelet-európai) specialitás, az esetlegesen megugró folyómérleg-hiány viszont sajnos az lehet. Figyelmeztető jelenség, hogy a lapjukban közölt előrejelzés szerint a decit az év végére elérheti a 3 milliárd dollárt, amit már aligha képes majd fedezni a működőtőke-beáramlás. A felerősödő profitrepatriálási tendenciák miatt fokozottan szükséges a minél nagyobb mértékű tőkebeáramlás. Az első negyedév mindenesetre nem ezt hozta: csupán 300 millió dollárnyi működőtőke érkezett az országba. Miközben a külkereskedelmi szaldó hiánya is nagyobb, mint volt az előző év hasonló időszakában.
DOBOS ISTVÁN
Budapest
