Közép- és Kelet-Európában továbbra is a lengyeleké a leggyorsabban növekvő gazdaság. Emellett az ország egyike azon keveseknek is, amelyek eddig nem szenvedtek el látványos makrogazdasági visszaesést. Igaz, a szakértők kommentárjai egyre óvatosabbak. A jelek szerint az erőteljesebb „lehűtési” politika és a külső zavarok kettős hatására új helyzet alakul ki a lengyel gazdaságban.
A kiinduló szituáció tipikusan egy „feltörekvő népgazdaságé” volt. A beruházások erőteljes felfutása, illetve egyre inkább a magánfogyasztás által is hordozott növekedés során a GDP már 1992-től igen magas rátákkal bővült. A belföldi kereslet az utóbbi években ennél is erősebben nőtt, így gyorsan emelkedő deficit keletkezett a folyó fizetési mérlegben. Bizonyos mértékig enyhítette ezt a feszültséget a külföldi tőke beáramlása. Ezzel „tömik be” a GDP 20 százalékát kitevő beruházások és a csekély belföldi megtakarítás közötti lyukat és egyben növelik a devizatartalékokat. Amennyire kívánatos lehet azonban az erőteljes növekedés az uniós csatlakozás „utolérési folyamatának” szemszögéből, annyira veszélyessé válhat a makrogazdaság stabilitására nézve. Hiszen az ilyen magas ráta hosszú távon – világbanki szakértők szerint – csak akkor lehetséges, ha a beruházási ráta a GDP mintegy 30 százalékára, a megtakarítási arány pedig – a magánfogyasztás visszaszorításával – 25 százalékára ugrana fel.
Rövid távon azonban ezt nem lehet kikényszeríteni, ezért a 7 százalékot megközelítő GDP-növekedést a lengyel szakértők többsége túl magasnak ítéli. Ezért – s nem utolsósorban a Csehországban és Ázsiában tapasztalható válság hatására – már egy ideje egyre határozottabban követelik az áttérést egy restriktívebb gazdaságpolitikára. Mivel azonban 1997. választási év volt és aligha volt alkalmas egyidejű fájdalmas korrekciókra a fiskális és a monetáris politikában, a hűtés terheit kezdetben főként az utóbbi viselte. A teljesen egyoldalú gazdaságpolitika azonban egy átalakulóban lévő ország körülményei között ördögi körhöz vezethet. A magas kamatok politikája – rövid távon – vonzza a külföldi tőkét; ez a beáramlás növeli a pénzmennyiséget és a pénz reálfelértékeléséhez vezet; ez pedig erősíti a folyó fizetési mérleg egyenlegével és az inflációval kapcsolatos problémákat.
Ezért üdvözölte sok szakértő, amikor a tavaly őszi választások és a kormányváltás után fokozatosan restriktívebb árnyalatot kapott a fiskális és a monetáris politika is. A lehűtés meglehetősen tervszerűen ment végbe. A GDP reál-növekedése az idei első negyedévben mutatott 6,5 százalékról a második negyedre 5,3 százalékra csökkent az előző esztendei bázishoz képest. Egyidejűleg a belföldi fogyasztás az átlagosnál kisebb ütemben nőtt. A folyó fizetési mérleg hiánya pedig alatta maradt az eredetileg prognosztizált 3,2 milliárd dolláros értéknek. A varsói jegybank már áprilisban elkezdte az irányadó kamatok csökkentését.
E sikeres restrikciós manőver közepette robbant az oroszországi válság. Közvetlen hatásai egyelőre viszonylag csekélyek, mivel Lengyelország 1997-ben exportjának csupán 8,4 százalékát szállította Oroszországba.
Még csekélyebbek a pénzügyi következmények. A külföldi tőke kivonása a lengyel tőke- és részvénypiacokról és a különösen augusztusban erősen süllyedő tőzsdei árfolyamok hatása sem csapódott le a hivatalos valutatartalékok csökkenésében.
Súlyosabbak az aggályok a válság lehetséges közvetett hatásai miatt. Tavaly a lengyel export 64,2 százaléka az Európai Unióba irányult, ezért a nyugat-európai növekedés lefékeződése igen kedvezőtlenül érintené Lengyelországot.
Mindent összevetve, lengyel becslések szerint a külső problémák a GDP-növekedés 0,5-1,0 százalékpontos lassulásához vezethetnek. A kormány az 1999. évi költségvetés tervezetében reálértéken már csak 5,1 százalékos GDP-növekedéssel számol, az idei 5,7 százalékkal szemben. Tény ráadásul, hogy a belföldi kereslet kívánatos lehűlése helyett 1998 első felében a korrekciókat az export, tehát az egyik fontos növekedési motor gyengülése váltotta ki. Ez növelni fogja a folyó fizetési mérleg hiányát: a kormányzat – a tavalyi 3,1 százalék után – jövőre már 5 százalék körüli arányról szólnak. Ez is kezelhetőnek számít még, mivel a finanszírozáshoz a fedezetet teremt a közvetlen befektetések nagy volumene.
Végül az 1999. évi költségvetés-tervezet vitája során a kabinet – Leszek Balcerowicz pénzügyminiszter és a koalíció liberális tagja, a Szabadság Unió álláspontjának megfelelően – igen szigorú előirányzatot fogadott el. Eszerint a költségvetési deficitet a privatizációs bevételek beszámítása nélkül 1999-ben a GDP 2,15 százalékára (az idén előreláthatóan 2,4 százalék) kell csökkenteni. A reálbérek csak 2 százalékkal nőhetnek, míg a nemzeti banknak a fogyasztói árak éves emelkedését 1999 végéig legfeljebb 8,0-8,5 százalékra kell leszorítania. Ha a külső zavaró hatások ellenére sikerülne megvalósítani ezeket a célokat, úgy Lengyelország a szerkezetváltás területén még fennálló hatalmas kihívásokhoz nyerne új mozgásteret.
