Gazdaság

Csak jövőre növekedhet a gazdaság

A gazdasági növekedés megállt, sőt 2011. negyedik negyedévében az unió egyes tagállamainál már recesszióról is beszélhetünk - olvashatjuk a Századvég elemzésében.

A reálgazdasági válság újabb fejezete az előrejelzések szerint az idei évben éri el a mélypontját, a lefelé mutató kockázatok ugyanakkor továbbra is jelentősek maradnak. Az Európai Központi Bank likviditásbővítő intézkedéscsomagja érdemben segítette a bankok helyzetét, a hitelezésben azonban folytatódtak a harmadik negyedévben megfigyelt negatív tendenciák. A pénzpiacokra viszont kedvező hatást gyakorolt a monetáris stimulus, a kockázati étvágy ismét emelkedett, az állampapír-hozamok pedig mérséklődtek – olvashatjuk a Századvég Gazdaságkutató elemzésében.

A hazai gazdaságot továbbra is kettősség jellemzi: a belső kereslet változatlanul gyenge, míg az export és ezzel összefüggésben az ipar GDP-hozzájárulása jelentős. Emellett a kis súlyt képviselő mezőgazdaság bázishatással összefüggő magas növekedési rátája is érdemben hozzájárult az elmúlt negyedévek gazdasági teljesítményéhez. A háztartások fogyasztási kiadásait visszafogja a szektor mérlegalkalmazkodása, a gyenge árfolyam, illetve rövid távon a végtörlesztés. A beruházások alakulása szintén a gazdaságban megfigyelhető kettősséget tükrözi: a feldolgozóipari gépberuházások dinamikus bővülése a járműgyártás nagyprojektjeihez köthető, az általános befektetési klíma azonban továbbra is rendkívül kedvezőtlen.

Lassuló export, stagnáló GDP

Az idei évben a belső felhasználási tételek további zsugorodását várja a kutatóintézet. Ennek hátterében az idei évre tervezett, GDP-arányosan 2 százalékot meghaladó költségvetési kiigazítás, a banki hitelezés csökkenése, az emelkedő infláció és a kedvezőtlen beruházási klíma áll.

Az export lassul, azonban a hatást ellensúlyozzák az autóipari nagyberuházások, valamint a gyenge árfolyam. Az utóbbi ideiglenesen, míg az előbbi tartósan emeli a hazai kivitel szintjét. Ezzel egy időben a gyenge belső kereslet miatt az importdinamika visszaesése még markánsabb lehet. Összességében a bruttó hazai termék 0,1 százalékos növekedésére számíthatunk az idei évben, amit felhasználási oldalról csak a nettó export támogat, míg a fogyasztás 1,2 és a beruházás 2,2 százalékos csökkenését prognosztizálja a Századvég. Ennek megfelelően 2011-re a GDP 1,8 százalékát kitevő folyófizetésimérleg-többletet várunk. Jövőre azonban kiegyensúlyozottabb növekedésre számítunk. Ebben nagy szerepe lehet a 2013-ra várt hitelezési fordulatnak, a külső keresleti dinamika ismételt emelkedésének és a csökkenő inflációnak. A gazdasági bővülés 2013-ban elérheti az 1,5 százalékot, amihez a fogyasztás növekedése is érdemben hozzájárulhat.

A GDP stagnálásával, illetve a munkaerő költségének emelésével (minimálbér-emelés, bérkompenzáció) összhangban a munkaerő-kereslet bővülése lelassul, sőt az előrejelzési horizont vége felé meg is áll. A munkanélküliség így a jelenlegi magas szinten stabilizálódik.

Kamatemelés lenne a megoldás?

Bár a hazai gazdaságban jelentős kereslethiányra számít a kutatóintézet az elkövetkező két évben, a fogyasztói árak növekedése idén eléri az 5,4 százalékot. A korábbi prognózist érdemben meghaladó drágulás azt jelzi, hogy a jegybanknak rövid távon további kamatemelést kellene eszközölnie annak érdekében, hogy az indirektadó-emeléseknek és az árfolyam korábbi leértékelődésének a másodkörös hatásait tompítsa. Ezt követően a jelentősen lassuló inflációval összhangban az irányadó ráta lassan csökkenő pályára állhat.

Bár az idei évből még csak néhány hónap telt el, a várható hiány alakulása szempontjából fontos kormányzati bejelentéseken vagyunk túl, másrészt megváltozott némileg a gazdasági folyamatokra vonatkozó prognózisunk is – áll az elemzésben. Kedvezőtlenül érinti az idei deficitcél megvalósításának esélyeit a némileg lefelé módosított növekedési előrejelzés, valamint azon intézkedések csoportja, amelyek növelik az állami terheket a devizahitelesek megmentésére kidolgozott konstrukciókban.

Ugyanakkor egyértelműen javítják az államháztartás egyensúlyát a költségvetés szeptemberi benyújtása és decemberi elfogadása között kihirdetett adóemelések, a szabadon felhasználható tartalékok növelése, és a tervezettnél várhatóan érdemben nagyobb infláció. Az elmúlt három hónapban nyilvánosságra került intézkedések, folyamatok hatása nagyjából kioltja egymást. Megmaradtak azonban a korábban feltárt kockázatok, melyek elsősorban az alacsonyabb növekedéshez és a kiadás oldali megtakarítások (pl. egészségügy) végrehajtásához kapcsolódnak. Mindezek miatt GDP-arányosan 0,7 százalékos további költségvetési kiigazítás szükséges ahhoz, hogy az államháztartás idei GDP-arányos ESA-hiánya ne haladja meg a tervezett 2,5 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik