– Év elején baljóslatú hírek kapták szárnyra Önről, hogy nincs szponzora, hogy igen mostoha körülmények között készül. Változott azóta a helyzet?
– Igen, Esztergom színeiben versenyzek továbbra is. Az olimpiával lezárult egy három eves, sikeres időszak a korábbi támogatómmal, és a tavalyi idei évtől György Róbert személyében sikerült új támogatóra találnom, aki 2014-es szezonra is vállalja, hogy segít nekem.
– Azt nyilatkozta nem rég, hogy mégis folytatja a kajakozást. Miért döntött a folytatás mellett?
– Úgy gondolom, hogy még van bennem annyi erő, hogy a következő évben biztosan ki tudok jutni Dombi Rudival a világversenyekre, ahol akár a győzelemre is van esélyünk, úgy hogy én közel 39 éves leszek a moszkvai világbajnokság idején. És még Rióról sem mondtam le…
– Milyen motivációja lehet még valakinek, aki már mindent elért?
– Igen, szerencsére már sikerült minden fajta érmet begyűjtenem a világversenyeken, a számomra legfontosabbat is, az olimpiai bajnoki címet. Rudival ezen kívül van egy Európa-bajnoki címünk, de viszont világbajnokságról “csak “ egy VB bronzérmünk van. És szeretném, ha ennek a párosnak teljes lenne a kollekciója. Jelenleg ez lebeg minden nap a szemem előtt.
Fotó: AFP
– Hogyan értékeli a 2013-as idényt?
Így utólag visszagondolva, a sikeres évkezdet után, és az olimpiai bajnoki cím után talán egy picit elbíztuk magunkat, nem voltunk olyan éhesek, és ezért voltunk egy icipicivel lassabbak, mint az olimpián. Ami maximum egy másodperc különbség lehetett. A felkészülés közben ezt nem is vettük észre, mert ugyanolyan keményen dolgoztunk mint az előző években.
– Most a sportágra jellemző egyfajta vándorlás, vannak, aki másik egyesülethez mennek, mások külföldre, megint mások családon belül próbálják megoldani az edzőmunkát. Most Ön is belépett a sorba, hiszen kedvese, Szalai Vivien is segíti a munkáját.
– Igen, ez egy tudatos döntés a részemről. Maximálisan elégedett vagyok Kiss István munkájával, és a Honvéd fiúcsapatával, mivel ők Magyarországon a legeredményesebb csapat. Továbbra sem szeretnék elszakadni tőlük, edzéseim jó részét velük végzem el, de gondolnom kell arra is, hogy én már 39 éves vagyok, ideje lenne családot alapítanom. Ebbe beletartozik a gyerekvállalás is, és a kajakozással ez nehezen összeegyeztethető dolog, mivel nagyon sokat vagyunk edzőtáborokban. Vivi segítsége, támogatása és jelenléte nekem és neki is egy hatalmas kihívás, ami új erőt ad a továbbiakban.
Mit jelent Önnek a siker?
– Nekem azt jelenti, hogy ha megálmodok valamit, akkor azt véghez is viszem. Az olimpia a cél, de vannak lépcsőfokok amiket közösen meg kell másznunk.
– Hogyan tartja a lépést a fiatalokkal?
Nagyon odafigyelek magamra, az edzésmunkámra, és próbálok a vízen a lehető legjobb technikával mozogni, minél kisebb energiabefekektetéssel, aminek következménye, hogy annyira nem fáradok el. A másik pedig, amit érzek is magamon, hogy megfelelő táplálkozással lehet biztosítani a szervezet számára, hogy a legoptimálisabban működjön, hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot és majdnem úgy regenerálódjam, mint egy húszéves.
– Önről köztudott, hogy a paleo étrend elkötelezett híve.
Igen, ezt az étrendet követem napi szinten, úgy mondanám, hogy nyolcvan-kilencven százalékosan tudom is követni. Persze olykor elcsábulok egy-egy finom sütire, de versenyidőszakban nagyon odafigyelek hogy az adott napon ki tudjam hozni magamból a maximumot.
– Ön egy nagyon hányattatott sorsú versenyző. Honnan volt ereje mindig felállni, és folytatni? Miből tud erőt meríteni?
Volt annak idején egy álmom, amit később úgy gondoltam, hogy meg is tudok valósítani. Ehhez olykor kaptam segítséget, de volt, hogy megpróbáltak elnyomni. Ekkor alakult ki bennem az, hogy csak azért is megmutassam, hogy én képes vagyok arra, hogy olimpiai bajnoki címet szerezzek. Vallom, hogy amibe nem halsz bele, az megerősít.
– Mit gondol a a fiatal generációról, és mit üzenne, tanácsolna nekik?
Nem az én feladatom ezt megmondani, de én úgy látom, hogy a fiataloknál van egy korosztályos probléma, a küzdeni akarás hiánya ami miatt idő előtt feladnak mindig mindent és nem úgy állnak dolgokhoz, ahogyan még az én elődeim vagy edzőtársam tették.
