Ha egy valamennyire is tájékozott francia munkásnak felteszik a kérdést, hogy kitől félti leginkább az állását, nagy valószínűséggel azonnal rávágja: Frits Bolkesteintől, az egykori uniós belső piaci biztostól, no meg a lengyel vízvezeték-szerelőtől. Mindkettőből ideális mumust faragott tavaly Franciaországban a felelőtlen belpolitikai propaganda (Falfúrók – Figyelő, 2006/5. szám), amely a „féktelen liberalizmusra” és az Európai Unió bővítésére kente a franciák mindazon szorongásait, amelyek amúgy elsősorban a globalizációt kísérő változásokra vezethetők vissza.
Az uniós alkotmány leszavazását és gyakorlatilag bukását előidéző, gyakran irracionális félelmekre apelláló negatív kampány máig érezteti hatását. Strasbourg ugyanis a múlt héten újra a holland ex-biztos és a lengyel vízvezeték-szerelő nevétől volt hangos, midőn az Európai Parlament (EP) első olvasatban a határokon átnyúló szolgáltatások útjában álló akadályok lebontását célzó jogszabályról – közismertebb nevén a Bolkestein-direktíváról – szavazott. Miközben odabent az eurohonatyák vitáztak, a parlament épülete előtti téren legalább 30 ezer szakszervezeti tüntető – köztük néhány százan az új tagállamokból – az irányelv eredetileg markánsan liberális jellege, illetve a szerintük abból egyenesen következő szociális dömping jelensége ellen tiltakozott.
Strasbourgi tüntetés. Külhoni szolgáltatóknak behajtani tilos?
ÖSSZECSAPÁSOK. A dokkmunkások erőszakos januári demonstrációjának nyomait helyenként még mindig magán viselő épület falain belül eközben a szabad piac hívei és a nyugati színvonalú szociális normák védelmezői csaptak össze. A megoldás kulcsa, miként az uniós költségvetés múlt decemberi záróvitájában, ezúttal is Németország volt. Végtére is mire jó a berlini nagykoalíció: az EP két legnépesebb frakciója, a piacpárti jobboldali Európai Néppárt és a javaslatot gyengíteni próbáló szocialista baloldal egy német háttéralku eredményeként – mindkét pártcsoport vezetője német – rukkolt elő olyan közös kompromisszumos javaslattal, amely megpróbált hidat verni a két végletesen eltérő álláspont között.
A két éve tartó és – mivel a szóban forgó irányelvről a tagállamoknak és az EP-nek közösen kell döntenie – nyilván még jó ideig elhúzódó vita fő kérdése, hogy a más uniós tagállamban szolgáltatást nyújtó személyekre és cégekre, illetve a szolgáltatás végzésére a származási vagy pedig a szolgáltatás helyének számító ország szabályai legyenek-e érvényesek. Az Európai Bizottság 2004-ben még Frits Bolkestein által kidolgozott eredeti tervezete a 25 EU-tagállam nemzeti jogszabályainak harmonizálása helyett azt javasolta, hogy a szolgáltatók csak saját országuk előírásainak legyenek kötelesek megfelelni. Bolkestein ezzel a belső piacon tevékenykedni szándékozó kis- és középvállalatok életét megkönnyítő módszerrel próbált érvényt szerezni az 1957-es Római Szerződés alapelvének, amely kimondja a közösségen belül az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlását.
Miközben számos nyugati cég – például az új tagállamokban beruházó seregnyi szupermarketlánc – nagy hasznot húz az áruk és a tőke szabad áramlásából, az ugyanezeknek a vállalatoknak székhelyet adó tagállamok az EU-szerződés rendelkezéseire fittyet hányva a mai napig korlátozzák a szabad munkavállalást és a más országokból érkező szolgáltatók tevékenységét. Bár alapvetően nem a régi és az új tagállamok konfliktusáról van szó, a bővítés az olcsóbb szolgáltatást nyújtó közép- és kelet-európai vállalkozók támasztotta potenciális verseny miatt szinte a végletekig kiélezte a helyzetet, tovább növelve az ellenállást és a protekcionista hajlamot Franciaországban, Németországban és máshol az unióban. „Mi komoly gazdasági áldozatok árán megnyitottuk áru- és tőkepiacainkat, és most, amikor arról van szó, hogy kölcsönösen megnyissuk a szolgáltatások piacát is, visszakozást tapasztalunk” – panaszolja Szájer József, az Európai Néppárton belüli magyar frakció vezetője.
Pedig a Bolkestein-irányelv eredeti céljai mellett kiálló kormányok és európai parlamenti képviselők kezében fölöttébb súlyos érvek vannak. A szolgáltatási szektor még jelenlegi, meglehetősen korlátozott formájában is az uniós GDP körülbelül 60 százalékát állítja elő, ráadásul a munkahelyek kétharmadát biztosítja az EU-ban. A „béklyók” lerázása tehát hatalmas, ma még jórészt kihasználatlan gazdasági potenciált szabadíthatna fel. Egyes tanulmányok szerint a szolgáltatások valódi belső piacának létrehozása – elsősorban a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése révén – 600-800 ezer új munkahelyet teremtene az unióban. „Egész Európa számára egyszerre általános versenyképességi, illetve hitelességi kérdés, hogy végre a szolgáltatások terén is működjön a belső piac” – hangsúlyozza Dienes-Ohm Egon nagykövet, aki a magyar kormány képviselőjeként a tanácsban tárgyal a nagy jelentőségű jogszabályról.
Kivételek gyengítik a szabályt
Jóllehet, az Európai Parlament által a múlt héten elfogadott jogszabálytervezet alapján számos területen leomolhatnak a szolgáltatások unión belüli szabad áramlását gátló akadályok, bőven maradnak még kivételek.
AHOL MEGMARADNAK AZ AKADÁLYOK. • Egészségügy • Audiovizuális szektor • Jogi és közjegyzői szolgáltatások • Szerencsejátékok • Kikötői szolgáltatások • Biztonsági szolgáltatások • Közlekedési szolgáltatások (városi tömegközlekedés, taxi, mentőszolgálat) Pénzügyi szolgáltatások • Elektronikus kommunikáció
AHOL LEOMLANAK A KORLÁTOK. • Menedzsment-tanácsadás • Minőségigazolás és minőségvizsgálat • Létesítményüzemeltetés • Reklám • Kereskedelmi ügynökök • Jogi és pénzügyi tanácsadás • Ingatlanszolgáltatások • Építkezés • Épülettervezés • Nagykereskedelem • Vásárszervezés • Autókölcsönzés • Utazási irodák • Turizmus • Szabadidős szolgáltatások • Sportközpontok • Újságírás • Fodrászat • Közérdekű gazdasági szolgáltatások (gáz-, villamosáram- és vízellátás) • Postai szolgáltatások
Az új tagállamoknak a közösségi törvényhozásban helyet foglaló képviselői számára éppen a fenti példák bizonyítják, hogy a magasztos elvek, mint amilyen például a fogyasztók védelme, gyakran csak ürügyként szolgálnak a más országokból érkező vállalkozók távoltartására. Ezen – minden erénye ellenére – az a szövegtervezet sem változtat érdemben, amelyet múlt héten szavazott meg nagy többséggel az EP. Jóllehet, a szolgáltatásnyújtás korlátozásának általános tiltásával és egy sor adminisztratív akadály feketelistára helyezésével a képviselő-testület által most elfogadott, az eredeti bizottsági javaslatot több lényeges pontban meggyengítő változat is előrelépés a jelenlegi helyzethez képest, a tagállamok még így is éppen elég jogcímen keseríthetik meg a külhoni szolgáltatók életét. Az EP nagyvonalúan ilyen indoknak ismerte el a közrendet, a közbiztonságot, valamint a közegészségügyi és környezetvédelmi megfontolásokat.
A Bolkestein-féle irányelv ellenségeinek tett engedményként a képviselők azt is megerősítették, hogy a jogszabály semmilyen formában nem érinti a szolgáltatás helyének számító ország munkaügyi szabályait, amelyeket tehát a szolgáltatást nyújtó cégeknek tiszteletben kell tartaniuk. A kiinduló javaslatot túlzottan liberálisnak tartók megnyugvására a jogszabály alkalmazási területét is sikerült számottevően szűkíteni, kivéve annak hatálya alól a közszolgáltatásokat, az állami és magánkézben lévő egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatásokat (bár ez utóbbi még vita tárgyát képezi) és a szerencsejátékot is (lásd a keretben).
Egyesek – így a néppárti frakció magyar jobboldali képviselői – végül a kompromisszum ellen szavaztak, ők ugyanis úgy vélik, hogy az EP végletesen felvizezte az eredeti javaslatot. Igennel voksoltak viszont a magyar szocialisták, akik úgy gondolkodtak, hogy ez az általuk egyébként messze nem ideálisnak tartott javaslat még az egyetlen, amely többségi támogatást élvezett. Most az Európai Bizottságon a sor, hogy a parlament óhajának figyelembevételével átdolgozza az ellentmondásos javaslatot, amely ezt követően kerül a tagállamok elé. Azok pedig – mondani sem kell – nagyon megosztottak a kérdésben.
