Öt éve lesz már, hogy Szigetszentmiklóson 105 panellakás egycsöves fűtési rendszerét szerelték át kétcsövessé, s megvalósulhatott a lakásonkénti fogyasztásmérés. Az összes hő- és vízmérő órát úgynevezett M-Bus hálózatra kötötték, ezáltal azok központilag, laptoppal leolvashatóak. Akkor lakásonként átlag 200 ezer forintba kerültek a munkálatok. Bár több, eltérő finanszírozást választó társasházat érintett a projekt, az önerőt minden esetben Lakáskassza szerződés révén, hitelből fedezték a lakosok – ezt négy év alatt fizették vissza, és a korszerűsítéssel elért megtakarítás fedezte a havi 4-6 ezer forintos törlesztő részleteket. A múlt évre megtérült a beruházás, azóta ténylegesen is megtakarítanak a háztartások. A lakások értéke is nőtt: a közös képviselő tapasztalatai szerint átlagosan 1 millió forinttal.
Lakótelepi helytérkép. Korszerűsítés helyett szigetelés.
NAGY LENDÜLET. A sziget-szentmiklósihoz hasonló sikeres projektből a kelleténél kevesebb van, jóllehet a paneles technológiával épített lakások felújítása az utóbbi években nagy lendületet vett: 2001 és 2004 között összesen 4,6 milliárd forintot fordított az állam támogatásra, s ennek segítségével 36 ezer lakás újult meg. Ha csupán a számokat nézzük, ez mindenképpen látványos haladás, hiszen az ezredfordulóig ennek a mennyiségnek mindössze a hatodát sikerült korszerűsíteni. De a mostani tempó sem tud lépést tartani a csaknem felében 30-40 évvel ezelőtt épült ingatlanok alrendszereinek sürgető felújítási igényeivel. A szakemberek úgy vélik: 2020-ra minden nyolcadik panellakás lakhatatlanná válik. Addigra csak Budapesten 170 ezer rekonstrukcióra lenne szükség, kezdve az 1966-os építésű kelenföldi, illetve a csepeli városközpontban az 1970-es évek végétől épített lakások rendbetételével. Vidéken ennek a kétszerese vár gyors beavatkozásra.
Kelendő keret
December végéig 7,3 milliárd forint Panel plusz támogatásra érkezett igénylés az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) legutóbbi híradása szerint. Az ebből előterjeszthető pályázatok alapján mintegy 32 ezer lakás felújításának harmada lesz finanszírozható. S mindez úgy tűnik, jó üzlet a pályázathoz szükséges, szintén egyharmadnyi önerő hitelezését vállaló bankszektornak. A célra külön 20 milliárdos hitelkeretet fenntartó Magyar Fejlesztési Bankkal ez idáig két tucatnyi pénzintézet szerződött.
ELSZÁMOLHATÓSÁG. Sokan úgy vélik, addig nincs értelme a munkálatoknak, amíg nem teszik lehetővé az egyedi fűtésszabályozást és mérést. Fleisz Lajos, a szigetszentmiklósi munkálatokat elvégző szegedi Panelszerviz Kft. ügyvezetője szerint sem elég a megtakarításhoz szükséges korrekt műszaki megoldásokat biztosítani, szükség van a pontos mérés, a havi elszámolhatóság kialakítására is. „E nélkül nem lehet a régi pazarló fogyasztói szokásokat megszüntetni, és érzékelhető megtakarítást elérni” – mutat rá Fleisz. Ez viszont ma már lakásonként 300 ezer forintba kerül, és csak kevés lakótelep van olyan szerencsés helyzetben, mint a szigetszentmiklósi, ahol az érzékelhető takarékoskodáshoz nem volt szükség pótlólagos beruházásra.
A régebbi panelekben élőknek viszont, ha már a fűtésszabályozásra rászánták a pénzt, akkor a komplett műszaki felújításba is bele kell vágnia, a nyílászárók cseréjével együtt. A számítások szerint mindez legalább 1,5-2,0 millió forintba kerül egy nagyságában, állapotában átlagosnak mondható, 52 négyzetméteres panellakás esetében. A jelenlegi program ezzel szemben 1,2 millió forinttal kalkulál, s ilyenkor ideális esetben egyharmad-egyharmad az önrész, az állami támogatás, valamint az önkormányzati részvétel aránya – már ahol ez utóbbi forrás elérhető.
Sok panellakónak ez a teher vállalhatatlan, még a kedvezményes banki jelzáloghitel mellett is. Ebből adódik, hogy az igényelt állami támogatás egy lakásra 188 ezer forint körül van, ami aligha elegendő a komplex felújításra. Ráadásul ahhoz, hogy egy társasház a Panel plusz program keretében pályázzon, a tulajdonosok minimum 90 százalékának elő kell teremteni az önrészt. Egy három évvel ezelőtti felmérés ellenben kimutatta, hogy csupán minden ötödik érintett háztartás adott volna ki pénzt annak érdekében, hogy felújítsák a lakásokat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint pedig a panelokban lakók harmada-negyede már most sem fizet rendszeresen közös költséget, tizede pedig képtelen rendezni a fűtésszámlát.
A romló állagú panellakás szektor negatív spirálba került. A többségében vékony pénztárcájú tulajdonosok képtelenek akár csak részben állni a felújítás költségeit, emiatt a lakás műszaki állapota egyre romlik. A rosszabbodó körülmények egyre magasabb rezsiszámlát vonnak maguk után, ez pedig tovább apasztja a pénztárcákat. Aki teheti, elmenekül ezekről a telepekről, ezért a lakások értéke egyre alacsonyabb; néhol már eladhatatlanná válnak. A Városkutatás Kft. becslése szerint 1990 és 2002 között a családi házak értéke másfélszeresére nőtt, a lakótelepi lakásoké viszont 40 százalékkal csökkent: átlagáron számolva 10 millióról 6 millió forintra. De nem egységesen: a polarizálódás mértékét jelzi, hogy míg a jobb helyzetű lakótelepek ingatlanjai megőrizték értéküket, addig a rosszabbak esetében a négyzetméterenkénti ár 150 ezerről 100 ezer alá zuhant.
Távproblémák
Csak részben lehet elérni a rezsiköltségek csökkentését a teljes műszaki felújítás és az egyedi méréssel ösztönzött spórolás révén. Egy kilencvenes évekbeli, a World Energy Council számára készített jelentés szerint az egycsöves távfűtési rendszer, szerte a kelet-európai országokban, rendkívül alacsony hatékonysággal működik: mire a végső felhasználóig eljut az energia, annak legalább 40 százaléka elvész. A hazai távhőszolgáltató szektorban mind a mai napig nem alakult ki a piaci verseny – s amíg ez a helyzet marad, addig a piac szereplői sem igazán érdekeltek abban, hogy energiatakaré-kosságot növelő és a végső fogyasztók pénztárcáját jobban kímélő fejlesztéseket hajtsanak végre. A becslések szerint a Főtáv által benyújtott számlában csak 60 százalékot tesz ki az energia közvetlen költsége, a többivel a működés általános és egyéb költségeit kénytelenek megfizetni a lakók.
Nem problémamentes a lakóközösségek működése sem. A lakók értékelése szerint a társasházak 40 százaléka nem funkcionál megfelelően. Kevés a hozzáértő közös képviselő, a lakók gyakran nem a közös érdekeket tartják szem előtt, ráadásul alulinformáltak. Nem véletlen, hogy a panelrehabilitációban jeleskedő Székesfehérvárott rendszeres lakossági fórumokat tartottak azért, hogy eloszlassák a tulajdonosok bizalmatlanságát, akik félnek vallani a tartozásaikról és ódzkodnak a jelzáloghitel terhétől. A kooperáció hiányára jó példa azon költségmegosztást alkalmazó társasházak problémája, ahol immár a lakások fűtőtesteinek hőleadását mérik, s így döntenek a fűtési költségek megosztásáról. Egyes tulajdonosok azonban lekapcsolják a radiátoraikat, mert tudják, a szomszédok fűtése melegen tartja az ő lakásukat is. A hőmérséklet csupán pár fokkal lesz kevesebb, fizetni meg a szomszéd balek fog.
Hegedüs József arra figyelmeztet, hogy nincs két egyforma lakótelep és közösség, nincsen tehát egységes recept sem a probléma kezelésére, amely mindenképpen sokrétű és más-más mélységben jelenik meg. A jelenlegi program elég lehet azoknál a jobb állapotban lévő lakótelepeknél, ahol elegendő az állagmegóvás, a tulajdonosok pedig középosztálybeli, némi megtakarítással rendelkező vagy hitelképes lakosok. Viszont a lecsúszott, perifériális lakótelepek esetében sokkal összetettebb a megoldásra váró helyzet. Itt vagy olyan átfogó intézkedésre van szükség, amely a környezet rehabilitációjára (játszó- és közösségi terek) és a helyi lakóközösség szociális gondjainak kezelésére is hivatott, vagy pedig meggondolandó a bontás, különösen az elgettósodott területeken.
Építkezés 1962-ben. Néhol már csak a bontás jöhet szóba.
BERLINI FIGYELMEZTETÉS. Ez utóbbi gondolat meglehetősen népszerűtlen, holott a kelet-németországi példa figyelmeztető lehet. Berlinben több tízezer panellakás áll üresen, jóllehet ezek nagy részét előzőleg a tulajdonos/kezelő cégek tetemes költséggel felújították. A lakásprogramok összehangolatlanságát és a piaci túlkínálatot jelzi, hogy ugyanakkor erősen támogatták a saját ingatlan építését – így aki tehette, menekült a panelből. A megdrágult ingatlanok kihasználatlanok maradtak, de nem lett belőlük olcsó bérlakás. A hazai helyzet ugyan sokban különbözik, de nem mindenben: nálunk sincs demográfiai nyomás, s az új lakások tömeges építésével szintén túlkínálattal és a panelekből való fokozódó elvándorlással, így azok romlásával kell szembenézni. Ezeknek a lakásoknak az ilyen-olyan felújítása pénzt visz el, de presztízsük nem nő, a társadalmi problémák újratermelődnek. Ez pedig nem érdeke az ott lakóknak sem.