A Médiapiac netes oldalán olvasható interjú trambulinja természetesen Charlie Hebdo, mely Bayer szerint új minőséget hozott a terrorban.
Idézünk: „A nyugati típusú liberális demokráciák alapköve… Voltaire mester unalomig idézett mondása, miszerint „gyűlölöm, amit mondasz, de mindent megteszek azért, hogy mondhasd”. Erre a tézisre épült mindaz, amit ma szólás- és véleményszabadságnak hívunk. Ezt érte most komoly támadás… Ez tényleg a civilizációk összecsapása. A merénylet végrehajtói azt üzenték: többé nem érvényes a Voltaire-i felfogás. Mert ha olyan írsz, mondasz, ami nekem nem tetszik, meggyilkollak. Ilyen még nem volt. Félve jegyzem meg, mert ez egyáltalán nem menti fel a cselekményt, de az újság számos alkalommal túllépte a jó ízlés határát. Nem a gyilkosságok miatt, hanem önmagában érdemes elgondolkodni arról, megengedheti-e magának egy lap, hogy a százmilliók számára legszentebb dolgokkal viccelődjön.”
Bayer szerint tilos viccelődni ezekkel a legszentebb dolgokkal, ugyanis „van egy határ, amit mindenkinek tiszteletben kellene tartani”.
Más kérdés – s ezt az interjú készítője, Lampé Ágnes föl is teszi -, hogy Bayer írásai se tisztelik a határokat. A válasz: „Sokszor nem is értek egyet magammal. Nem azzal, amit mondok, hanem ahogy mondom. De egy biztos: vallási jelképekbe, szimbólumukba, hitbéli érzelmekbe soha nem gyalogolok bele.”
Gázt!
Amúgy önök emlékeznek Bayer olaszliszkás interjújára? És benne a következő bekezdésre? „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Ha időközben körbeállják autónkat a cigányok, még inkább tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van. A lehető legnagyobb sebességgel továbbhajtva, autónkból hívjunk mentőt, és a legközelebbi rendőrőrsön álljunk csak meg, ahol adjuk fel magunkat. (Sajnos, tudom én, ez a helyzet nem fordulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk bátran fegyverünket.)”
Bayer kommentálja a szakaszt? „Senki ne mondja nekem, hogy akkor, abban a pillanatban nem ugyanezeket a kérdéseket gondolta végig, nem ugyanezek jutottak eszébe. Nevezetesen: mit tegyek, ha elütök egy cigánygyereket és elkezdenek felém rohanni a cigányok. Mindenki ezt gondolta, csak én ki is mondtam.”
Fotó: MTI/Kallos Bea
Anyázni márpedig kell
Az egykor a 168 Órában és a Népszabadságban publikáló Bayer szerint minden közösségnek szüksége van ellenségre, „ez az egész már 25 éve kezdődött”. Amiben „én annyiban állok kitüntetett helyen, hogy sokáig a másik oldal üdvöskéjének számítottam, a tenyerükön hordoztak, a szemükben én voltam a világ legtehetségesebb ifjú publicistája”.
A „túloldal” mindkét térfélen ellenség, koncepciót gyártanak egymásról, amihez görcsösen ragaszkodnak, mások mellett, vallja ő, maga Bayer is. „Nekem mély meggyőződősem például az, hogy Tóta W. Árpád igazi liberálnáci, aki legszívesebben felszámolná a kereszténységet” – ezt gondolja a liberálisok megmondóemberéről, akivel, ez is kiderül a szövegből, sosem beszélt. Na de mi lenne, ha szóba állnának? „Meglehet, változna a véleményem.”
Jé.
A cikkben fellebben a fátyol a tesztoszteronos publicisztikák születéséről. „Amikor az ember leül írni, egyedül van önmagával, az indulataival, az előítéleteivel, az összes prekoncepciójával. Ráadásul valami fel is háborítja, így sokkal szabadabban, felelőtlenebbül küld el bárkit az anyja keservébe. Kettesben a papírral vagy a klaviatúrával könnyebben lepereg az emberről a kulturális máz… Nekem nagy szerelmem Szabó Dezső és uram bocsá’, Ady Endre, aki le merte írni Tiszáról, hogy „vén geszti bolond”. Akkoriban az nagyjából akkorát ütött, mint amikor ma Tóta W. meg én leírjuk egymásnak, hogy a büdös kurva anyádat… A stílusom hozzátartozik az imidzsemhez, most már dafke olyan vagyok.” Amúgy: „Nem vagyok náci. Sosem voltam az.”
Mindenki beteg
Ki várja el öntől ezt a hangot? – kérdi Lampé Ágnes. „Az olvasók igen, én nem. Nem úgy működik, hogy reggel felkelek, jól megerőltetem magam, hogy durva publicisztikákat írjak, mert ettől leszek sikeres és a táborom ezért fog szeretni. Egész egyszerűen én ilyen ember vagyok, már az iskolában is verekedős voltam. Az indulataim könnyen rabul ejtenek, és ha valamin felháborodok, nem gondolkodom higgadtan.”
Bayer a 444-gyel, a hvg.hu-val, az Indexszel, a Népszabadsággal és a Népszavával indítja reggeleit, a „gladiátorharcot”.
Mi lesz ebből? „Az olyan beteg társadalomban, mint a magyar, szakadék választja el egymástól az embereket. Isten szép szerelmére, ha azokat, akik most naponta tüntetnek az Orbán-kormány ellen – nem szeretném – összeeresztenék a békemenetesekkel, vér folyna. Ez egy beteg ország. Mi, újságírók pedig ezt a beteg országot képezzük le a magunk szintjén. A tömeg azt nézi, olvassa, amit kap. Az ókorban azt bámulta, ahogy a gladiátorok levágják egymás fejét. Ha most valamelyik tévécsatorna kitalálná, hogy esténként élőben kivégzéseket közvetít, akkor meg azt nézné. Ilyen a világ.”
Vért iszik és vért prédikál?
Azt hiszik, Bayer békíthetetlen? Tévednek.
„Örülnék, ha egyszer az életben fél órára kimásznánk a lövészárokból, és megállapodnánk arról, mit nem szabad. Pont a felelősség miatt… Legyen egy nemzeti minimum. Cinizmus nélkül mondom, próbálom megérteni azokat, akiknek a haza semmit nem jelent. Cserébe elvárom, hogy ők meg tartsák tiszteletben azokat, akiknek a haza mindennél fontosabb… Aki személyesen nem ismer, azt gondolja, reggelente vért iszom, miközben valójában szelíd, mosolygós pasas vagyok. De ki fogja ezt elhinni? Senki. Ahogy azt sem, hogy nem politikával kelek és fekszem. Sőt nálam jobban senki nem utálja a politikát. Tudja, mit szeretek? Krúdyt. Napi másfél órát foglalkozom politikával, amíg elolvasom a lapokat, plusz hetente két vezércikket kell leadnom, azt egy-egy óra alatt megírom. Ezen kívül van két tévéműsorom, és viszontlátásra. A többi időmben szépirodalmat olvasok.”
Kétmillió
Szóval heti kétszer másfél óra, plusz két tévéműsor. Na de mennyi a fizu?
Szóba kerül az interjúban, hogy pár éve a Simicska-féle HírTV-Magyar Nemzet konglomerátumból a Széles Gábor tulajdonolta Magyar Hírlap-Echo tévé csapatához szegődött át Bayer. „Ahogy mondani szokták: kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Imádtam a Nemzetnél dolgozni, barátaim vannak ott. Ám eljött egy nap, amikor felajánlották, menjek át ahhoz a csapathoz, s csináljam ugyanazt, csak több pénzért.”
Mennyivel többért?
„Négyszer annyiért. Nem mondtam nemet.”
A príma interjút itt találják.
