Ezzel együtt mára világossá vált, hogy a KGB és a hadsereg vezetői, akik a puccsot szervezték, valójában korántsem a kommunizmus eszméjét védték. Sokkal inkább Oroszország imperialista küldetésének azt az általuk hitt eszméjét, amelynek révén a Kreml komisszárjainak nagyobb hatalma volt a hatalmas orosz birodalom – és az ország szomszédjai – felett, mint amilyet bármely cár valaha is élvezett.
Nyina Hruscsova, a New York-i New School University nemzetközi ügyek professzora, az egykori szovjet pártfõtitkár, Nyikita Hruscsov unokája
FÁJDALMAS LEVÁLÁSOK. Gorbacsov reformjai nem csupán megszabadították az átlag oroszokat a marxizmus-leninizmus kényszerzubbonyától, de a birodalomban évszázadokon át gúzsba kötött népek nemzeti törekvéseinek is szabad utat engedtek. A balti köztársaságok – Észtország, Lettország és Litvánia – voltak az elsők, amelyek elkezdték saját nemzeti útjukat járni, és azóta az Európai Unió és a NATO tagjaiként Európával kötötték össze a sorsukat. A többiek hamarosan követték az úttörőket – és a szovjet birodalom 1991 decemberében széthullott. Talán Ukrajna elszakadása volt a legfájdalmasabb azoknak, akik a Kremlben a birodalmi mindenhatóságról nosztalgiáznak, egyben azoknak a köznapi embereknek is, akik az orosz civilizáció bölcsőjeként tekintenek Ukrajnára. Az elcsalt elnökválasztás eredményét megfordító narancsos forradalom ugyanis 2004-ben bebizonyította, hogy Ukrajna már nem egy Malorosszija (kis Oroszország), nem egy alsóbb rendű szláv testvér.
Mindezen korszakos jelentőségű változások ellenére az oroszok képtelenek beletörődni birodalmi szerepük elvesztésébe. Ma a birodalmi ábránd az a Gulag, amely az orosz elméket továbbra is fogva tartja. Többről van itt szó, mint puszta nosztalgiáról. Borisz Jelcin elnökségének kaotikus évei alatt talán érthető volt, hogy az oroszok keseregtek a nagyhatalmi státus elvesztése miatt. A súlyos gazdasági körülmények közepette kellett találni valamit, amire minden bajok okozójaként tekinthettek. Igen ám, csakhogy Vlagyimir Putyin elnöksége alatt, a gazdaság erőteljes növekedésének időszakában, ezek az érzések még tovább erősödtek, ahelyett, hogy alábbhagytak volna. Az oroszok visszakanyarodnak a múlthoz – azokhoz a grandiózus kinyilatkoztatásokhoz, hogy Oroszország egy egyedülálló nagy nemzet, amelynek az a rendeltetése, hogy irányítsa a világot. Miként Gorbacsov hatalmának alkonyán, most is hiszik, hogy a népnek késznek kell lennie feladni szabadságát az állam nagysága kedvéért, az államért, amely megnyeri a háborúkat, és fellövi a Szputnyikokat. Félnek, hogy a sajtó- és szólásszabadság, a szabad választások csökkenthetik azt a nyers erőt, amely Oroszország érvényesüléséhez szükséges.
Az oroszok régóta kérkednek páratlan nagyságukkal. Kezdetben volt a szent orosz lélek, amely olyannyira felette áll a nyugati gyakorlatiasságnak. A XV. században Moszkvát „harmadik Rómává”, a spirituális kereszténység megmentőjévé kiáltották ki. Ez a spirituális küldetés a XVII. században kéz a kézben járt a birodalmi terjeszkedéssel, ami végül egy tizenegy időzónát átfogó földterületet ölelt át. A XX. század elején pedig a birodalmi és a spirituális küldetés eggyé vált, midőn Oroszország a kommunista világforradalom bástyája lett.
A nagyság ezen formái viszont megkövetelték, hogy az átlag oroszok elfogadják: lealacsonyítják és rabszolgasorba vetik őket. A hatalom letéteményesei szemében a fejlődés nem az életszínvonal emelésének eszköze, hanem azért fontos, mert Oroszország ennek révén bizonyíthatja, hogy mindennek felette áll. Ezért van az, hogy az orosz fejlődés eredményei végül mindig emberáldozattal jártak. A sztálini iparosítás milliók életébe került – miközben a vívmányai alig harminc éven belül elavultak.
KOMPLEXUS. Putyin Oroszországa nem nyúl a tömeggyilkosságok eszközéhez, mégsem vetkőzte le felsőbbrendűségi komplexusát. Az orosz elit tagjai számára egy éttermi számla nem lehet elég drága, és sosem várakozhat elég testőr rájuk a bejárat előtt. Tágabb kitekintésben Putyin Oroszországa nagyhatalommá vált az energiatermelésben, ám ez a státus ideiglenesnek tűnik, hiszen nem áramlik elegendő befektetés az olaj- és gázmezők fejlesztésébe.
Oroszországgal, mint mindig, ma is az a baj, hogy az állam fejlődik, a társadalom viszont nem. A nép javát feláldozzák a nemzet javáért. A Nagy-Oroszország álma pedig az orosz lélek Gulagja marad.
© Project Syndicate, 2006
