Foci

UEFA 4. kategóriás, húszezres stadion épül Debrecenben

A város polgármestere szerint UEFA 4. kategóriás, 20 ezer férőhelyes stadion épül Debrecenben.

Kósa Lajos szerint két-három héten belül bemutatják a látványterveket és ismertetik a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának pontos költségeit, nyárra pedig elkészülnek a tervek, illetve meglesznek a szükséges engedélyek is.

Ahhoz, hogy a létesítmény megkapja a 4. kategóriás besorolást az UEFA-tól, legalább 8 ezer ülőhellyel, 500 VIP-vendég hellyel, legalább 25 fotós állással és ugyanennyi kommentátorállással kell rendelkeznie. A stadionnak meg kell felelnie egy sor technikai és méretbeli követelménynek is a világítás fényerejétől a konferenciatermek nagyságáig és a parkolóhelyek számáig.

Kósa kijelentette, hogy a kivitelezőnek – amennyiben a nemzetközi tender során nem ütköznek jogi akadályokba – tartania kell a 2014 márciusi átadási határidőt.

A közelmúltban lezárult, a jövedelmezőség szempontjait vizsgáló piackutatás során 800, 15 évesnél idősebb debreceni lakost és 400 városi egyetemistát kérdeztek meg. A városiak a Nagyerdőre főleg sport- és szabadidős tevékenységre alkalmas területként tekintenek, és szívesebben járnának erre a városrészre pihenni, ha színvonalasabb létesítmények várnák őket. A válaszadók egyharmada biztosan kimenne évente több alkalommal is a DVSC mérkőzéseire, ha jobb körülmények fogadnák, de koncerteket és más sporteseményeket is megtekintenének ott.

Kósa szerint a Nagyerdei Stadion nemcsak Debrecennek készül, egész Kelet-Magyarország profitálhat belőle. Erre bizonyíték a Főnix Csarnok, amely nélkül a Szolnoki Olaj KK férfi kosarasai nem játszhatnának idehaza április végén az Eurochallenge Kupa négyes döntőjében.

A Nagyerdei Stadion játéktere a korábbi tervekkel ellentétben nem lesz süllyesztett, a jelenlegi telekhatárokon nem nyúlik majd túl. A létesítmény a jelenlegi környezetbe illeszkedik, az építkezés során tehát nem vágnak ki fákat, a világítást nem oszlopokról biztosítják, és a tetőszerkezet nem emelkedik majd a fák lombkoronája fölé.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik