Belföld

Szembement a kormánnyal az Alkotmánybíróság

csalad(210x140)(1).jpg (család, kürtös kalács)
csalad(210x140)(1).jpg (család, kürtös kalács)

Az AB megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes rendelkezéseit. Szerintük a kormány túl szűkre szabta a család fogalmát.

Megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosan kihirdetett határozatával.

A testület indoklása szerint a családjogi törvény túl szűkre szabta a család fogalmát, amikor a család fogalmát egy férfi és egy nő házasságára, az egyenes ági rokoni kapcsolatra vagy családba befogadó gyámság alapjaira épülő kapcsolatrendszerként határozta meg.

Az öröklési szabályokkal kapcsolatban pedig kimondta, hogy a törvényes öröklés rendjének egyértelműnek kell lennie, a vizsgált rendelkezések viszont olyan mértékben mondanak ellent a polgári törvénykönyvben rögzítetteknek, hogy ez jogalkalmazói jogértelmezéssel már nem oldható fel, így sértik a jogbiztonságot.

Hátrányosan megkülönböztet

A tavaly elfogadott jogszabály egyes – a család fogalmáról, illetve a törvényes öröklés rendjéről szóló – szabályait korábban diszkriminatívnak találta az alapvető jogok biztosa.

Szabó Máté szerint a családvédelmi törvény családfogalma férfi és nő házasságán alapul, így szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Ám a család fogalmából nem zárhatók ki a létező, működő és jogilag is elismert kapcsolatok, mert ez az érintettek, sőt esetenként gyermekeik jogait is sérti.

Az ombudsman szerint ez a családfogalom nemcsak a párkapcsolatban élő azonos nemű pároknak okoz hátrányt, hanem azoknak a különnemű pároknak is, akik nem házasságban, hanem más kapcsolati formában kívánnak élni.

LMP: Győzött a valóság!

A Lehet Más a Politika üdvözli az Alkotmánybíróság mai döntését, amivel megakadályozta, hogy az erőszakos kisebbségi kormánypárt, a KDNP ideológiai nyomására Magyarországon egy szűkítő családértelmezéssel valódi családok százezreitől tagadja meg a jogrendszer a család státuszt.

KDNP: társadalomellenes

A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is határozottan és erőteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és ennek mindenféle fellazítását társadalomellenesnek tartja – nyilatkozta a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.

Harrach Péter a család fogalmára térve kiemelte: az élettársi kapcsolat egy szabadon választott életforma, ami kötöttségektől mentes. Miért akarnak jogkövetkezményeket kényszeríteni azokra, akik kötöttségek nélkül akarják élni életüket? – tette fel a kérdést, megjegyezve: úgy látszik az Ab-nak más a véleménye és rá akarja kényszeríteni. Az azonos nemű élettársakról pedig külön törvény rendelkezik – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik