A Bajnai-csomag alapvetően a keynesi költségvetési politika eszköztárával operál, vagyis a költségvetés kiadási és bevételi oldalát változtatgatja, mindenfajta átfogó koncepció nélkül. Az „eredmény” is jól látható: fokozódó társadalmi elégedetlenség, a politikai feszültség növekedése.
Az adócsökkentés sem megoldás
Persze Bajnai nem tud érdemben adót csökkenteni (szerencsére), inkább a kiadási oldalt nyirbálgatja, természetesen minden eredmény nélkül. Pontosabban az „eredmény”, a fiskális egyensúly felé történő elmozdulás, éppenséggel nem valós eredmény, hiszen ezzel a reálszférában fölerősíti a kormány a válság negatív hatásait: a GDP majdnem nálunk zuhan a legjobban Európában, hét százalékponttal, a hazai kkv-szektorban ugyanolyan katasztrofális csődhullám megy végbe, mint amilyen a Bokros-csomag két évében (1995-96) volt tapasztalható. Amikor majd jön a világgazdasági föllendülés, nálunk nem lesz, ami föllendüljön!
A költségvetés kiadási oldalainak megkurtítása jelentős ellenállásba ütközik, éspedig joggal. Ugyanakkor figyelmeztetnék arra, hogy az adópolitika is a költségvetési politika része, és mint ilyen, egy „kimerült” eszköztár része! Az adócsökkentéstől csodákat várni egyrészt illúzió, másrészt nem veszélytelen illúzió. Figyelmeztetésem főként a mai ellenzéknek szól. Nem a költségvetési politikával kell most foglalkozni, hanem alapvetően a monetáris politikával.
Tévedéseink, rögeszméink
Közkeletű tévhit, hogy Medgyessy – nyilván a béremeléseivel – tönkretette a gazdaságot, amit Gyurcsány néhány restrikciós csomaggal megpróbált rendbe tenni. Nos, elég megnézni a makroadatokat, hogy belássuk: pont fordítva igaz a helyzet!
Az Orbán-kormány 2000-2001-ben jelentősen megemelte a minimálbéreket, 19 600 forintról 50 000 forintra. Ezután Medgyessy kormánya végrehajtotta a 800 000 embert érintő 50 százalékos közalkalmazotti béremelést, 2002 szeptemberében.
Illusztráció: Rédley Tamás
Az infláció ment lefelé, mintha mi sem történt volna. Kiderült, hogy nem igaz a bérinfláció meséje. Nem is lehet, hiszen a mai globalizált világban a termelés és a kereskedelem az értékesítés volumenével, nem pedig áremeléssel reagál a béremelkedésre. Medgyessy Péter hatalomra jutásakor 9,8 százalékos volt az infláció, távozásakor mindössze 4 százalékos. A pénzromlás ütemének megugrásáért 2004-től nem a béremelések, hanem a forint 2003. júniusi leértékelése volt a felelős.
Az államháztartás hiánya ugyan fölment a 2001 végi 53 százalékról 59 százalékra átmenetileg, de aztán gyorsan elkezdett javulni ez a mutató is: 2004 végére már csak 53 százalékos volt. A külkereskedelmi mérleg hiányára ugyanez a jellemző: egy átmeneti romlás (2003) után ez a mutató is dinamikusan javulni kezdett. Az más kérdés, hogy a 2003-as átmeneti kisiklást el lehetett volna-e kerülni, vagy legalábbis tompítani lehetett volna-e? Véleményem szerint igen!
Medgyessy Péter és Orbán Viktor béremelései elkerülhetetlenek voltak, de a választott módszer, a nominálbér megemelése nem nevezhető szerencsésnek. Az infláció gyors letörése útján kellett volna elérni a reálbérek emelkedését, az életszínvonal javulását. Volt erre egy jó külföldi példa vagy minta: Margaret Thatcher gazdaságpolitikája Nagy-Britanniában, az 1980-as években. A konzervatív kormány a reálbérek emelését az infláció letörésével és nem nominálbér-emeléssel biztosította.
2004 szeptemberében megbuktatják a koalíciós partner korrupciós ügyeivel szemben fellépni próbáló Medgyessyt, és 2006-ban, egyetlen év alatt 3400 milliárd forinttal (húszmilliárd dollárral!) romlik az államháztartás egyenlege. Ennek már semmi köze a négy-öt évvel korábbi béremelésekhez.
A költségvetés fejreállásának valódi oka ezzel szemben többek között a pénzügyileg megalapozatlan autópálya- és metróépítési program, a gazdaságnak, ezen belül is főként a multiknak nyújtott állami támogatás megnyolcszorozódása 2001-hez képest. (Az évi 1600 milliárd forintnyi gazdasági támogatásból 1500 milliárd megy a multiknak, és csak 100 milliárd a hazai kkv-szektornak. Ez a nyugati országokban, így például Ausztriában vagy Belgiumban pont fordítva van.)
Élénkíteni kell a fogyasztást
Föl kell hagyni végre a teljesen idejétmúlt költségvetési politikával, egészen pontosan a társadalmi-politikai feszültségeket kiélező, ám teljességgel hatástalan restrikciós fiskális politikával! Át kell térni a monetáris szabályozásra, vagyis biztosítani kell egy éven belül a pénzstabilitást,
valamint a pénzellátás egyenletességét.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy a GDP-hez kell igazodnia a pénzkibocsátás ütemének – de majd csak a válság után! Ugyanis most, a válság idején, akár az egyensúly rovására is, a válság hatásait tompító intézkedéseket kell hozni. Ebbe beleértendő az életszínvonal, a fogyasztás eddigi szintjét legalább megőrző gazdaságpolitika.
Természetesen a fenti két kritérium csupán a kiinduló pont, ha úgy tetszik „a tánciskola kályhája” a gazdaságpolitikában, ahonnan a kezdő lépést meg kell és lehet tenni. A java, vagyis a magyar gazdaság makroszerkezetének átalakítása, csak ezután következik, avagy kellene, hogy következzen. De ez már egy másik írás témája lehetne.
A világválság oka: Bush felelőtlen adócsökkentése
A monetarista elmélet szempontjából a nagyarányú, egyszeri adócsökkentés azonos a monetárszférában eszközölt erőteljes fluktuációval, amelyet pedig szigorúan kerülni kell. Nagyon nagy bajt lehet egy meggondolatlan adócsökkentéssel okozni:
1. rövid távon azonnal borulhat az egyensúly, „elszállhat” az államháztartás,
2. hosszú távon veszélyes monetáris luftballon keletkezhet.
Véleményem szerint a mai világgazdasági válságot George W. Bush felelőtlen adócsökkentési politikája indította el. Bush 2001-2003 között, három lépésben 1500 milliárd dollárral (az amerikai GNP 15 százalékával) csökkentette az adószintet. Ebből képződött az a monetáris luftballon, amelynek nem volt fedezete a reálgazdaságban, és amely a jelzáloghitel-piacon a csődöt előidézte.
A monetaristák fő elve, hogy az se jó, ha kevés a pénz a gazdaságban, de az sem jó, ha túl sok. Egy nagyarányú, egyszeri adócsökkentés eredménye mindig az, hogy túl sok a pénz a gazdaságban.
(A szerző közgazdász, egyetemi docens.)
