Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökeként Jürgen Rüttgers meg akarta menteni a főként az iparból élő tartomány egyik legnagyobb munkaadóját. Hogyan fogott hozzá? Elrepült az amerikai Detroitba. Február 18-án találkozott Rick Wagonerrel, a General Motors (GM) vezérigazgatójával, s megpróbálta rávenni, hogy ne zárják be a csoporthoz tartozó Opel ötezer embert foglalkoztató, személyautókat és furgonokat gyártó bochumi üzemét. Biztos ígéret helyett azonban csak halvány biztatást kapott: a GM nem tervezi Opel-gyárak leállítását – egyelőre.
Megszűnő autószalon Németországban. Eltűntek a vásárlók. Fotók: Reuters
Nem úszták meg
Rüttgers zarándoklata sokat elárul arról, miként érinti Európát a globális válság. Az Egyesült Államokban a bajok a másodrendű (subprime) jelzáloghitelekkel kezdődtek. Jóllehet ilyen probléma az Óvilágban alig létezik, Európa mégis meredek lejtőre került, ékes bizonyságaként annak, hogy sorsa elválaszthatatlan a világ más részein bekövetkező fejleményektől. Az európaiak nemrég még azt gondolták, megússzák a pénzügyi vihart. Mára a térséget elérte a recesszió: az első az euró tíz évvel ezelőtti bevezetése óta.
Az EU gazdasági problémái szinte tagországról tagországra különbözőek: exportvisszaesés Németországban és Kelet-Európában, a lakossági fogyasztás stagnálása Franciaországban, ingatlanbuborékok Nagy-Britanniában, Írországban és Spanyolországban. „Ez az első válság, amely ilyen erővel csap le az egész világra” – mondja, Léo Apotheker, a német SAP szoftvergyártó vezérigazgatója.
Exportfüggés
Az európai gazdaságnak mások az alapjai, mint az amerikainak. Az Egyesült Államokban régóta a hitelkártyás lakossági fogyasztás generálja a növekedést. Európa nagy részében viszont, különösen Németországban és a keleti országokban, az export a fő motor, miáltal a térség ki van téve a külpiacok alakulásának. A német gyárakban előállított autók háromnegyedét exportálják, s a BMW-khez és Volkswagenekhez használt alkatrészek jelentős hányada Szlovákiából, Lengyelországból és más keleti országokból érkezik. Utóbbiak pedig nagyban függenek a nyugat-európai fogyasztóktól.
Európa politikai vezetői és jegybankárai elég szűk határok között próbálkozhatnak a növekedés fellendítésével. Az élénkítési akciók – amilyen a régi autók újra cserélése után járó kedvezmény Németországban és Olaszországban – korlátozott hatásúak, és nemigen mutatnak túl az országhatárokon. Maradva Romániánál, az országnak arra lenne igazán szüksége, hogy kínai gyárak újra vásároljanak német gépeket, mert ez növelné a keresletet a román acél iránt.
Új irányok
A válság ezzel együtt a gazdaságirányítás újragondolására készteti az európai vezetőket. Az EU-nak minden bizonnyal egyetlen közös értékpapír-piaci és bankfelügyeletre volna szüksége a most működő országos hatóságok szövevénye helyett. Szó van egy összeurópai betétbiztosítási alap létrehozásáról, megakadályozandó, hogy az ideges magyarok vagy litvánok kivegyék pénzüket a helyi bankokból, és átvigyék Németországba. Aztán az Európai Bizottság saját maga bocsáthatna ki kötvényeket valamennyi tagállam támogatásával, segítve ezzel mindazon országoknak, amelyekben az adósságkockázati besorolás romlása nyomán megemelkedtek a hitelköltségek.
(További izgalmas részletek a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában.)
