Kilencvenkét évesen meghalt Földes Imre, magyar zenetörténet-oktatás és zenei ismeretterjesztés egyik legmeghatározóbb alakja. A Zeneakadémia tájékoztatása szerint az Erkel Ferenc-, Prima és Moholy-Nagy-díjas zenetörténészt szombaton érte a halál.
Földes 1934-ben született Budapesten, tanulmányait a Goldmark Zeneiskolában kezdte, majd a konzervatórium után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett zeneszerzői diplomát 1960-ban Viski János tanítványaként. Pályafutása során szinte minden jelentős hazai oktatási intézményben tanított: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és a Zeneakadémia mellett az Iparművészeti Főiskolán, az ELTE-n és az Eötvös Kollégiumban is oktatott zenetörténetet és elméletet. Rendkívüli hatású előadó volt; a TIT József Attila Szabadegyetemén közel hat évtizeden át vezette népszerű kurzusait.
A nagyközönség leginkább a Magyar Rádió zenei műsoraiból ismerhette, ahol olyan sorozatok kötődtek a nevéhez, mint a Mindenki zeneiskolája vagy a Zenetörténet mindenkinek. Szenvedélyesen kutatta és népszerűsítette a 20. századi zenét, neves kortárs zeneszerzőkkel készített beszélgetései kötetekben is megjelentek (Harmincasok, Metszet).
Még nyugdíjas éveiben is aktív maradt: speciális kollégiumokat vezetett, és zenei tematikájú tanulmányutakat szervezett Európa-szerte. Szakmai közéleti szerepvállalása is jelentős volt; fontos tisztségeket töltött be többek között a TIT zenei szakosztályában, a FÉSZEK Művészklubban és a Zenetanárok Társaságában.
